[Supernatural Movies]

Rézusz Krisztus - A Majomember

2024. április 08. - Duba Dániel

Nagyjából két hónappal ezelőtt került ki a netre a Monkey Man első előzetese, és olyan rohadt jól nézett ki, hogy talán kicsit túl szép is volt, hogy igaz legyen (csak a viszonyítás kedvéért a kritika alatt csatolva). Vérbő és testközeli harcművészeti jelenetek, egzotikus arcok, egzotikus helyszínek, egy társadalomkritikával finoman átszőtt bűnfilmes csemege. Ezaz, ennyi nekem már bőven elég. Kell, jöhet! Hol lehet fizetni? Na most a sajtóvetítés keretében természetesen egy kurva petákot se fizettem, de aztán, mikor kijöttem a moziból, egy kicsit úgy éreztem, hogy mégis. A filmelőzetesek iránti naiv és gyermeki lelkesedésem utolsó kis morzsalékát adtam oda. Túl nagy ár volt ez egy olyan kis kaliberű filmre, mint a Monkey Man? Duplán tévedsz!

majomember_monkey_man.jpg

Tovább

A befektetés megtérülése - Dűne: Második rész duplakritika

Még a film első része kapcsán említettük, hogy a Dűne tulajdonképpen Star Wars, csak felnőtteknek. Ez az állítás akkor még nem volt egyertelműen ráhúzható a filmet rendező Denis Villeneuve 2021-es első Dűne adaptációjára, de az új epizóddal úgy tűnik beérett a dolog. Idejét sem tudni, mikor volt utoljára olyan science fiction film a mozikban, ami a megsárgult Galaktika füzeteket lapozgató, régivonalas sci-fi rajongóktól is megérdemli a figyelmet, szóval Paul Atreidesnek nem csak a fremeneket, de a magyar mozis filmforgalmzás kietlen, elsivatagosodott filmkínálatát is meg kéne mentenie. Semmi pánik, a Dűne: Második rész közel három órája olyan sűrű és izgalmas filmélmény, ami talán képes lehet mindkettőre. Duplakritika.

dune_masodik_resz_kritika.jpeg

Tovább

Bonaparte, te incel! - Napóleon

Elsőre talán nem tűnik különleges döntésnek, hogy a 85 éves korában is még roppant aktív Ridley Scott egy Napóleon-filmet akart készíteni, hiszen már számos alkalommal bizonyította, kivételes érzéke van a nagyszabású történelmi filmekhez. Viszont amennyiben a karrierútját vesszük figyelembe, akkor két szempontból mégiscsak érdekes projektről beszélhetünk. Részint még 1977-ben a napóleoni háborúk idején játszódó, nem mellesleg méltatlanul keveset emlegetett Párbajhősök volt a legelső nagyjátékfilmje, másrészről pedig egyik legnagyobb sikere, a Gladiátor óta először dolgozott együtt az azóta már Oscar-díjas Joaquin Phoenix-szel.

napsi.jpg

Tovább

Gyerek kezébe nem való - Beszélj hozzám!

A horrorfilmek esetében vissza-visszatérő motívum, hogy valós események vagy bizonyos csoportok hétköznapjait érintő problémák köré írják a történetet, ezáltal pedig az ijesztgetésen túlmutató elemzésre adjanak lehetőséget. A 2010-es években a művészfilmesebb megközelítésű horrorokat el is nevezte a szakirodalom ‘elevated horror’-nak, holott a gyakorlatban már a legrégebbi klasszikusoknál is fellelhető volt a tudatos tervezés, illetőleg a szimbolikus történetmesélés. Példának okáért az 1922-es Nosferatu címszereplője nem csak a Drakula-adaptáció jogi bökkenői végett lett kifejezetten patkányképű, hanem részint a pestissel és egyéb patkányok által terjesztett betegséggel összeköthető párhuzam miatt.

beszelj_hozzam_25.jpg

Tovább

Az ember, aki felébresztette a Napot - Oppenheimer

Az atom a görög “atomosz” szóból ered, jelentése oszthatatlan. Az ógörögökre 1938-ban cáfoltak rá a náci Németországban, amikor Otto Hahn, Lise Meitner és Fritz Strassman megosztotta az megoszthatatlant, és tanúja volt az első irányított maghasadásnak, miközben neutronokkal bombáztak egy uránium atomot. Ennek hatására energia szabadult fel, méghozzá több energia, mint amekkora az atom meghasításához szükséges volt. Ebből egyenesen következtettek az óriási energiafelszabadulással járó nukleáris láncreakció lehetséges létrejöttére. Ez volt az az esemény, amire mind az amerikai hírszerzés, mind a világ tudóstársadalma felkapta a fejét, habár gyaníthatóan mindketten számítottak rá. Ezután még éveknek kellett eltelnie, hogy egy bizonyos Leslie R. Groves tábornok kopogtasson az elméleti fizikus, J. Robert Oppenheimer laborjának ajtaján, hogy megbízza őt egy működő atombomba kifejlesztésével még azelőtt, hogy ez a náciknak sikerülne.

oppenheimer_1658473809872.jpg

Tovább

Egzisztenciális válság még nem volt ilyen szórakoztató - Barbie

Barbenheimer 1. felvonás

Bevallom, nekem sosem volt a címben megnevezett játékbabám, én a legosok közé tartoztam. De megértem azokat a kislányokat, akik Barbiejukkal teáznak, álomházat építenek neki, különféle ruhákba öltöztetik, elviszik autózni és akár másik alteregójukkal, vagy valamelyik Kennel is összeismerkedtetik.  Greta Gerwig is egész végig játszik velünk, ami igen csak jól áll a legújabb rendezésének, ráadásul mindennemű erőlködés nélkül adja át nekünk, hogy mit is gondol arról, hogy milyennek is kéne lennie a nőknek a mai világban és hogy valójában milyen.

_watermarked.jpeg

Tovább

Watchlistről kihúzva #18 - Indiana Jones és a sors tárcsája

Vagyon és dicsőség. Voltak idők, amikor nem csak a George Lucas által megalkotott régészprofesszor karakterét hajtotta valamiféle kiapadhatatlan vágy, hogy magáénak tudhassa mindkettőt, hanem a Los Angeles középső, dimbes-dombos régióján elterülő, szivarfüstöt eregető álomgyárat is. Az azóta eltelt évtizedek alatt aztán változott a filmforgalmazás jellege, a közönség fogyasztási szokásai, az ezek alatt csendesen surrogó gazdasági modellek, és úgy néz ki, Hollywood azon vágyainak természete is, hogy igényt tartson mindkettőre: vagyon és dicsőség. Több mint nyolc évnyi, jó szívvel is csak felemásan sikerült Star Wars kontenttel - mozifilmmel, sorozattal, animációval, a legkülönfélébb sziri-szarral a háta mögött a Kathleen Kennedy elnöklete alatt működő Lucasfilmnél mégis miféle irányvonalak mentén kattognak a cégóriás fogaskerekei? Vagyon? Kétség kívül. De vajon dicsőség is?indiana-jones-and-the-dial-of-destiny-y2_20230717223757698.jpg

Tovább

Flash - A villám

Alaposan rájár a rúd a Warner Bros stúdióra az utóbbi időben, még a Covid előtt biztossá vált, hogy a 2013-as Az acélemberrel megkezdett DCEU teljesen szétesett, a pandémia alatt pedig Christopher Nolan döntött úgy, hogy a Tenet körüli herce-hurca végett 19 évnyi sikeres együttműködés után lelép a Universalhoz, de rajta kívül Denis Villeneuve sem ódzkodott szembemenni a stúdióval, miután a Dűne a mozis premier mellett villámgyorsan felkerült az HBO Maxra. És ha már a stúdió streaming szolgáltatásánál járok, azt sem érdemes elfelejteni, hogy igencsak megosztó hírként terjedt a streaminget érintő változások bejelentése, illetőleg a Warner/HBO saját gyártású sikerszériáinak (Utódlás, Barry) befejeztét követően Az Idol egyelőre legfeljebb csak nevében bálvány, mert sem nézettségben, sem pedig fogadtatásban nem nőtt fel az elvárásokhoz.

flash_1.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása