Resident Evil - Kárhozat (2012)

2012. szeptember 24. - REMY

Leon S. Kennedy visszatért, hogy ismét felvegye a kesztyűt a bioorganizmusok ellen. A helyszín most azonban Oroszország, ahol hatalmas belharcok folynak a kormány és a felkelők között. Rengeteg a harci övezet és a halott, ráadásul az elnöknő és csapata egy újfajta fegyvert akarnak bevetni, amivel egy úgynevezett, 'mester és szolga' kapcsolatot próbálnak létesíteni az ember és zombi között.

A történettel megvettek, ráadásul a Bioterror után reméltem, hogy egy jó Resident Evil mozit kapok ismét, ami részben meg is volt. Egyrészt nagy várakozásokkal ültem a film elé, mivel a Japán animációs filmek nekem nagyon tetszenek, legfőképpen a Final Fantasy VII: Advent Children című film. (A mai napig amikor belenézek a HD verzióba, egy szuper látvány fogad. Fantasztikus a film grafikája, pedig már nem mai alkotás, mivel 2005-ben készült.) De ide sorolhatnám az Exmachina című animációs filmet is. Másrészt a Resident Evil story mindig is megfogott, plusz az első rész számomra hatalmas meglepetés volt, úgyhogy minden megvolt ahhoz, hogy jól szórakozzak.

resident evil.jpg

De! Amint elkezdődött a film, egyből észrevettem, hogy a CGI nem a legjobb. 2012-ben már tudnak ennél sokkal jobbat is. Ezek után húztam is egy kicsit a számat, de erre rátett még 1 lapáttal az elkövetkező 1 óra is, ami szerintem unalmas volt. Szerencsére az utolsó 30 percre felpörögtek az események és élvezhetőbb is lett a film. Kaptam egy nagy adag akciót, feszültséget és szuper zombikat. Ezek után azt mondom, ha az egész film ilyen szintű lett volna akkor egy remekbe szabott alkotást kaptam volna. Így viszont csak egy könnyed kikapcsolódásra való film lett, amit 1-2 héten belül el is felejtünk.

Ezek után, már csak az a kérdés maradt hátra, hogy ezekkel a karakterekkel (Leon, Ada Wong, stb) miért nem csinálnak élőszereplős filmet, amiben ők a főszereplők? Alice-ból azaz Milla Jovovich-ból már kezd egy kicsit sok lenni, persze a filmeket még mindig eltudják adni, de én szívesebben néznék már egy másik fajta Resident Evil filmet.

6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr414800270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.