A következő remek kritikát Faust, a Madridista.hu egyik szerkesztője küldte a blognak. Köszi! :)
Cosmopolis
Ezt is megértem, megérkezett a magyar felirat, végre megnéztem.
Anno, amikor megérkezett az első teaser, majd a trailer, iszonyatosan örültem, hiszen úgy tűnt, Cronenberg visszatért régi önmagához, akit valamikor az eXistenZ után ottfelejtett valahol a padláson. Aztán megérkeztek az első kritikák Cannesból, és eléggé lelohadt a kedvem a filmmel kapcsolatban, hiszen 10-ből 7 ember úgy lehúzta, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A filmet megnézve meg is értem.
Szóval a fogadtatás igencsak negatív volt, de azért olvastam pár pozitív véleményt is, és közben magyarul kiadták a film alapjául szolgáló, Don LeLillo által írt könyvet is, nagyon nehezen tudtam magam rávenni, hogy ne vegyem meg (most már nincs ilyen problémám, mer' nincs pénzem), mert a filmet akartam először látni. A stáblista lepörgése után két dolog egészen biztos: a film rohadtul tetszett, de muszáj lesz elolvasnom a könyvet hozzá. No, nem mintha bánnám.
A legtöbb kritika magát a stílust, a tempót érte. Az alapmatéria anno elég nagy kultuszkönyv lett, már-már profetikus módon jósolta meg a közelgő pénzügyi válságot, és az egész kontinensen haldokló kapitalizmust, viszont a tartalma mellett a formája is "megfilmesíthetetlennek" minősítette: az egész könyv nem áll másból szinte, minthogy a főszereplő ül atombiztos, ultramodern limójában, és a dugóban ülve (alapszituáció: New Yorkba látogat az amerikai elnök, aki ellen hatalmas utcai tüntetések alakulnak ki, emellett egy híres rapsztárt is éppen temetnek. Eredmény: városszerte hatalmas káosz, pánik - és forgalmi dugó. A főszereplő, a fiatal, életunt, zseniális szellemi képességekkel (látnoknak is hívják a "szakmában") megáldott multimilliárdos ebben a káoszban határozza el, hogy átviteti magát a város másik végében lévő fodrászszalonba, levágatni a haját) különböző, a cégénél dolgozó emberekkel folytat diskurzusokat a pénzügyi és a morális világ összefüggéseiről, és egyéb témákról.
A filmbe ezt egy az egyben átvitték: szinte az egész alkotás egy hosszú dialógfüzér, mely néhol egészen elmés és érdekes, máshol meg valljuk be: érthetetlen és unalmas. Legalábbis elsőre. Számomra így volt, hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig getteltem a pointot, párszor vissza is tekertem, mert nem értettem, miről beszélnek.
Szóval abszolút megértem a lehúzó kritikákat, de le kell szögeznem, nekem baromira tetszett a film. Az egésznek van egy egészen különleges, engem egyből berántó hangulata, ami nem eresztett el egy pillanatra sem. Nagyon tetszett a dialógok többsége (még ha néha nem is értettem teljesen, miről van szó), nagyon tetszett a limóban uralkodó nyugodt, már-már stilizált légkör, és a kinti őrjöngő indulat és tömeg ütköztetése. A zene egészen kiváló, bár Cronenbergnél abszolút szokatlan hanghordozású. A fényképezés profi, és néhol - ez sem volt soha jellemző a direktor úrra - egészen hosszú beállításokkal dolgozik a film, sokszor percekig nem vágnak. Ez csak akkor szokott probléma lenni, ha a színészek nem állnak a helyzet magaslatán, de szerencsére ez itt nem így van.
Igen, elérkeztünk a film egyik legsarkallatosabb pontjára, Robert Pattinsonra. Egyik Twilightot sem láttam, nem is akarom, az ipsét pedig csak a mittudoménemelyik Harry Potterben láttam szerepelni. Hatalmas kérdés volt a szakma és a közönség részéről is, hogy a khm...kevésbé tehetséges címkével felruházott fiatal színész miként fog teljesíteni egy olyan filmben, ahol szinte minden egyes képkockán szerepel (amúgy Pattinson félt is a szereptől, mert nem akarta az egész filmet elrontani, ám Cronenberg meggyőzte az ellenkezőjéről).
Pattinson baromi jó. Tényleg, nem tudok rá mást mondani, élmény figyelni a játékát.
Szóval elég nehéz néznivaló, a dialógok sokszor igen nehezen értelmezhetőek, és a tempó sem túl nézőbarát. Olyan, mint a devizaárfolyam. Hosszú percekig nem történik szinte semmi, egy fikarcnyit nem mozdulunk előre a sztoriban, aztán pár perc alatt annyi minden történik, hogy csak nézünk.
A sztori. Na a sztori az, amiről bevallom férfiasan, fingom nincs, miről akart szólni, de úgy érzem, ennek a filmnek nem is ez a lényege. Abszolút a dialógokra, és Eric karakterének fejlődésére, "felszabadulására" van felépítve az egész, egészen az utolsó 15-20 percig, ahol aztán jön a konklúzió. Nem spoilerezek semmit, de a film vége egyszerűen annyira...pozitívan "anyádpicsája!" kategória (szó szerint, a végefőcím felbukkanásánál az asztalra csaptam, és röhögve csóváltam a fejem), ami utoljára a filmográfiában szintén az eXistenZ-nél jelentkezett. Így befejezni egy filmet, zseniális...
Eleget ajnároztam. Bár nekem nagyon tetszett, és a pontszám is előkelő lesz, ha esetleg valaki kedvet kapna rá, ne csodálkozzon, ha élete egyik legrosszabb filmélménye lesz. Igyekeztem minden szemellenző nélkül nézni a filmet, de hogy sikerült-e? Nem tudom, remélem igen.
Nicely done, David. "I want a haircut."
8/10
