Dióhéjban: Halálos kitérő 5

2012. október 23. - REMY

2003-ban Rob Schmidt egy egész jónak mondható horror filmet dobott össze, melynek már az 5. része készült el az évek során. Az egész story lényege, hogy az erdő mélyén egy degenerált család lakik, akik az arra tévedő embereket lemészárolják. 
Az 5. rész történeti egy kicsit megváltozott és itt már nem az erdő a főhelyszín, hanem egy kis falú, ahol éppen a "Hegyiember zenei fesztivál" zajlik. Mindenki jelmezbe bújt, tehát végképp esélytelenné vált, hogy valaki kiszúrja az eltorzult lényeket. Ezáltal teljesen védtelenek lettek az emberek, és az alig pár főből álló rendőrségnek is kicsúszik a kezei közül a falu irányítása... 

halálos.jpg

Személy szerint az első 3 rész nagyon tetszett, viszont a 4. rész már egy katasztrófával volt egyenlő, ezáltal nem sok jót reméltem az újabb epizódtól. Viszont úgy érzem, hogy ez jobb lett, mint a legutóbbi, de azért messze elmaradt az első 3 rész szintjétől. 
A történet kiszámítható volt az első perctől kezdve, úgyhogy semmiért nem kellett izgulni. A CGI és a színészek is kegyetlenül gyengék voltak, tehát a film semmilyen módon nem éri el még a B kategóriát sem. Ráadásul a filmet ismételten úgy fejezték be, hogy a folytatás garantált lesz. De mégis meddig akarják lehúzni az újabb bőrt erről a storyról?? Elképesztő, hogy mennyire felesleges...
2,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr264863694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2012.10.23. 12:55:57

Hogy visz rá a lélek téged ilyen hülyeségekre? xD Mellesleg az első rész nálam is horror-etalon, a többi viszont csak silány idiótaság lett, ahogy látom ez is.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2012.10.23. 13:21:37

ZH időszakban pihenésképpen ezeket a filmeket tudom megnézni :D elfolyt már az agyam és ha egy kicsit is gondolkodni kéne egy filmem akkor bajban lennék xD