Biztos vagyok benne, hogy minden ember elgondolkodott már, hogy milyen lesz a világ 10-20-30 év múlva. Nagy valószínűséggel a többség a rosszat és a kilátástalan helyzetet látja. (szerintem) Mindenesetre Alfonsó Cuarón így látta és így írta meg a forgatókönyvet.

Azt a forgatókönyvet, melyben 2027-et írunk és a világot a globális meddőség veszélyeztette. Számítások szerint nagyjából 100 év volt vissza a teljes kihalásig, ráadásul az egész bolygón, Nagy-Britanniát kivéve, a társadalmi rendszerek egytől-egyig összeomlottak. A Britek is csak diktatórikus eszközökkel tudták fent tartani a rendet. Emellett nagy hangsúlyt fektettek a bevándorlókra, akiket nem akartak az ország terültén látni, ezért sok esetben erőszakot is alkalmaztak. Ebben a romlott világban kellett egy fontos feladatot véghezvinnie Theo Faronnak. A küldetése, hogy egy fiatal nőt kijuttasson az országból…

Cuarón 2006-ban nagyot robbantott ezzel a filmjével, mind a nézők, mind a kritikusok körében. Meg kell jegyezni, hogy nem volt könnyű dolga, hisz ebben az antiutópia témában már rengeteg film készült (Mad Max, Út, stb), de talán ennyire realisztikusan még senki nem vitte a filmvászonra. Már az elején észrevehettük, hogy megpróbál egyedi lenni a film, mivel az In medas res jelenséget láthattuk, miszerint a dolgok közepébe vágunk, és ezért is volt a feszültség az elejétől a végéig a magasban. Egyszerűen nem kellett felvezetni, mert tudtuk, hogy hol vagyunk, és mi történik abban a világban. A feszültséget a remek operatőri munka is fokozta, a kiváló kamera beállításokkal és fényképezésekkel, persze egy olyan szakmabeli embertől, mint Emmanuel Lubezki, el is várjuk a remek munkát. Korábban 2 Oscar jelölést is kapott a Kis hercegnő, illetve az Álmosvölgy legendája című filmekben végzett munkájáért.

No, tehát visszakanyarodva a film ábrázolásmódjához. A film egyik legnagyobb erőssége a díszletek és a jelmezek használata volt. Elképesztően precíz és valósághű volt minden, kezdve a graffitiktől, az épületektől egészen az emberek ruházatáig. Viszont, ha mélyebbre hatolunk, akkor láthatjuk, hogy minden megvan egy kemény társadalomkritikához, amelyben a realizmus játszott főszerepet. Ezt bizonyítja a sablon és giccsmentes hatásfokozók hiánya is.
A rendező megmutatta, hogy így is meglehet alkotni egy filmet.

Ha a színészeket is megemlítjük, akkor Clive Owen játéka mindenképp megérdemel pár sort. Először is remek választás volt a főszerepre. Másodszor rendkívül természetesen és könnyedén játszotta az átlagembert, akinek semmiféle extra szuperképessége nem volt, tehát könnyedén lehetett azonosulni a karakterrel.
Mellette a többiek hozták azt a szintet, amit a film megkövetelt. Owenen kívül, olyan sztárok is feltűntek a film során, mint Michael Caine vagy Julianne Moore.

Tehát mindent egybevetve a film mindenkinek ajánlott. Könnyen emészthető és egyáltalán nem túlmisztifikált. 8/10

(Ha nagyon bele akarnék kötni, akkor csak egy dolgot tudnék felhozni, mégpedig azt, hogy 1-2 jelenetnél túlságosan is hülyének nézték a mellékszereplőket.)