Jég veled! / Cool Runnings (1993)

2012. december 03. - REMY

Az 1988. évi téli olimpiai játékokon a bob versenyszámait Calgaryban rendezték meg. A versenyek üde színfoltja volt a jamaicai bobcsapat, melynek a történetét Jon Turteltaub vitte filmre 1993-ban Jég veled címmel. Kettesben a 30. lett a jamaicai páros, négyesben borultak és kiestek, de erkölcsi győzelmet arattak.

Turteltaub filmje szórakoztatóan és humorosan mutatja be nekünk a négy fiatal jamaikai útját a szigetországból a „győzelem” kapujáig.

cool-runnings-original.jpg

No, de mégis hogyan… Egy szerencsétlen baleset miatt, három jamaikai sprinter kénytelen lesz más sportág után nézni, ha kiszeretnének jutni az Olimpiára. És persze ilyen esetben egy jamaikai mi mást választana, mint a bobot!
A csapat négy személyes, tehát találniuk kell még egy embert, akit a helyi görkocsi bajnok személyében találtak meg. Szerencséjükre a városban él a korábbi kétszeres Olimpiai bajnok bobos, Irving Blitzer is, akit megkérnek, hogy álljon a csapat élére, és segítsen nekik valóra váltani az álmukat. Útjuk során (ami nagyon nehezen indul), meg kell küzdeni megannyi nehézséggel, de a végére beteljesedik az álmuk, és egy igazi csapattá érnek…

A filmet John Candy (1950-1994) emlékére tekintettem meg, mert úgy gondolom, hogy ennyit megérdemel. Személy szerint nagyon bírom őt, mert egy igazi egyéniség, és amikor meglátom a képernyőn, akkor mindig egy szimpatikus személyiség képét kelti. Most sem volt ez másképp, de rajta kívül a négy jamaikai is hozta a filmhez illő szintet, és szerepet.
A rövid játékidőben végig érezhettük a 80-as 90-es évek hangulatát, mely szerintem a csúcs volt a vígjátékoknál. Maga a film könnyed, és tényleg szórakoztató, de végtére is, ez volt a célja. Nem akarták komolyra csinálni, mert a filmben lévő történetet sem akarták az emberek komolyan gondolni akkoriban. Egy jamaikai bob csapat??!! Igen!

Összességében a film tökéletes azok számára, akik hétvégén a nehéz hétköznapok után kiszeretnének kapcsolódni. Jó volt. 7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr634944088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.