Jean Claude Van Damme csillaga már nem fénylik olyan fényesen, mint a 80-as, 90-es években, sőt mostanra már szinte teljesen eltűnt a hajdani spárgakirály. Karrierje a romokban hever, és már csak európában forgat filmet, több-kevesebb sikerrel. (kivéve a Feláldozhatók 2), De, talán pont ez késztette arra, hogy megalkossa a JCVD-t, amivel újra felkeltette az emberek és a kritikusok figyelmét.
A JCVD-ben hamar észrevehetjük, hogy a sztár saját magát alakítja, mellyel egy önirónia veszi kezdetét. Van Damme le van égve, ráadásul a gyermek elhelyezési perben sem áll túl jól, és az ügyvédje a pénzét követeli. A színész egy brüsszeli bankból próbál pénzt szerezni, ám a betérése után minden a feje tetejére áll. Elhangzik egy pisztolylövés, majd megsebesül egy túsz. A kintiek szerint mindez Van Damme műve, de szerencsére gyorsan tisztázódik a helyzet (legalábbis a nézők szemében), és mint kiderült, hogy ő is csak egy túsz. A rablók azonban a sztár mögé bújnak, és rajta keresztül kommunikálnak a külvilággal…
A film erőssége, és amivel nem csak a rajongókat lehet megfogni, hogy nem a megszokott B akciófilmet láthatjuk, és nem pörgőrúgásokkal nyűgözi le a nézőket, és nem nyom le minden percben egy spárgát, hanem színészkedik. Igen, sokan feltehetik a kérdés, hogy képes-e erre a belga csillag, de csodák-csodájára láthatjuk, hogy képes rá. 48 éves korára megtanult játszani, és nem az akcióhőst, hanem az embert látjuk a filmben. Egy akciószínészt, akit istenként tisztelnek Belgiumban, és aki a való életben nem több, mint egy átlagos ember.
Az alkotás azonban nem jöhetett volna létre a fiatal és tehetséges rendező, Mabrouk El Mechri nélkül. A könnyed, de mégis komoly és drámai hangvételű filmhez egy remek forgatókönyvet párosított, amit felturbóztak az operatőrnek hála, egy nagyszerű képi világgal.
Kellemes csalódás volt ez JCVD pályafutásában, és a legjobb filmje, amit az új évezredben készített. Remélem még láthatom őt 1-2 komolyabb filmben is. 8/10