[Supernatural Movies]

[kritika] Freddy vs. Jason (2003)

2013. szeptember 12. - REMY

Az új évezred legjobb slasher filmje a 2003-as esztendőben látta meg a napvilágot, ugyanis Ronny Yu olyan produkciót hozott össze, amiben a horrorfilmek két legnagyobb alakja, Freddy Krueger és Jason Voorhees csapnak össze. Önmagukban is halálosak, de crossoverként annyi vért folyatnak el, amennyi az egész bolygón nincs.

fred2.jpg

Freddy Kruegert kezdik elfelejteni az emberek Springwoodban, így a gonosznak ki kell találnia valamit, hogy újra rettegjenek tőle a város lakói. Az ördögi ötlet nem más, mint a hokimaszkos gyilkos, Jason feltámasztása és Springwoodba küldése volt, ám Jason olyannyira belejön a gyilkolásba, hogy Freddy hírnevét kezdte elcsorbítani. A rémálmok mestere ezért kénytelen felvenni a kesztyűt a machetés gyilkossal…

Maga a story nem áll másból, mint a hentelésből, és a két kultfigura versengéséből. De talán ez nem is baj, hiszen mind a ketten ehhez értenek. Velük nem lehet drámázni, nem lehet vígjátékot csinálni, velük csak aprítani lehet. Bár a film néhol átesik a paródiába, de összességében nem veszi át az uralmat a film felett. Maga a történet lendületesen halad, és egy percig nem próbál lassítani, sőt egyre többet akar zúdítani a nyakunkba, ami odáig vezet, hogy a film vége felé a fröcskölő, bugyogó vérfolyam csak úgy ömlik a képernyőre, sok esetben a trash-horrorokat is megszégyenítő módon.

A Freddy vs Jason nem akar több lenni, mint egy egyszerű, nem túlbonyolított slasher horror, amiben tényleg ömlik a vér, és hullnak az emberek. Freddy és Jason jelenléte olyan szintű zsenialitást nyújt, amire tényleg csak kultikus alakok képesek. No, persze nem árt, ha jól is keltik életre őket, gondolok itt Robert Englundra, mint Kruegerre. Nélküle a karakter nem lenne az, aki, így célszerű volt visszahívni az öreget, hogy játssza el ismét az égett képű, kalapos sorozatgyilkost. Jason meg… ő mindig is silent-killerként működött, és az arca előtt ott volt a hokimaszk, úgyhogy Ken Kirzinger sem okozott csalódást.

Yuéknak csak rájuk kellett koncentrálni, mert az emberi karaktereket felesleges lett volna tökélyre fejleszteni, hiszen úgyis elesnek, kibelezik őket, stb. Itt a lényeg a két óriás volt, és hogy minél többet szerepeljenek a képernyőn.

fred.jpg

Úgy érzem, hogy a Freddy vs Jason a rengeteg sablon, és hibája ellenére és egy rettentően szórakoztató mű, és élményszámba megy a két ikon epikus csatája. Egyszerű, de nagyszerű, és pont emiatt lesz időálló film. 9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr625482344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.12. 08:25:31

szerintem igencsak összefércelt, erőltetett alkotás lett semmivel se jobb az alien vs predatoroknál. :S

Mindegyik film csak a külső jegyeit vette át az eredetiknek, de a lényegeket csak megerőszakolni sikeredett. :S

kotelhuzas 2013.09.14. 16:11:34

Szerintem ezt a filmet csak poénnak szánták.
Mint a Péntek 13 Jason visszatér, az is inkább vicc volt
süti beállítások módosítása