[Supernatural Movies]

[kritika] Fogságban (2013)

2013. november 21. - REMY

Hugh Jackman évről évre egyre jobb, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a legújabb filmje, a Fogságban. A 2012-es Nyomorultak című film már meghozta neki az Oscar-jelölést, de kétség sem fér hozzá, hogy a következő gálán is ott lesz a neve a jelöltek között. Jackman eddig is jó volt, de úgy érzem, hogy a közelmúltbeli alakításai miatt szintet is tudott lépni.

0pr.jpg

Keller Dover életébe beköszönt a rémálom, ugyanis a kislánya eltűnik a legjobb barátjával együtt. A családon és az apán a kétségbeesés lesz úrrá. Az egyetlen nyom, amin elindulhatnak egy rozzant lakókocsi. A helyi detektív, Loki, nyomban le is tartóztatja a lakókocsi sofőrjét, Alexet, de a bizonyíték hiánya miatt szabadon kell engednie. Ezek után az apa úgy dönt, hogy saját kezébe veszi az ügyet, mert a rendőrség képtelen megtalálni az elkövetőt…

Denis Villeneuve a Felperzselt Föld című filmjével már bizonyította tehetségét, és azt, hogy ügyesen tele tudja pakolni a viszonylag hosszú játékidőt élvezhető elemekkel. A Fogságban az utóbbi évek egyik legjobb dráma/thriller produkciója.

Ugyanakkor közel sem korszakalkotó, mert túlságosan is ismert elemekből épül fel, de ettől függetlenül óriási szórakozást nyújt. Elég csak arra gondolni, hogy az események a szürke, napfénytől mentes városkában történnek, ahol naphosszat esik az eső, és az emberek arcán a boldogság helyett szomorúság ül. Erre rátesz még egy lapáttal a zeneszerző a drámai, feszültségfokozó dallamaival is, így tehát kijelenthető, hogy hangulatilag nagyon magasra tette a lécet a film.

Villeneuve kezei alatt egy olyan szereplőgárda dolgozott, akikre igencsak büszke lehet. A színészek egytől-egyig remekül alakítottak, de közülük is a Hugh Jackman, Jake Gyllenhaal, Paul Dano trióra érdemes odafigyelni. Jackman talán élete alakítását nyújtotta ebben a filmben, hiszen kézzel fogható volt, azaz energia, amit kisugárzott a képernyőről. Nem lennék meglepve, ha meg is kapná érte az Oscart.

A Fogságban egyetlen hibája talán, és amibe bele lehet kötni, az a forgatókönyv. A legtöbb esetben nem kapna kritikát az efféle munka, mert tény, hogy minőségi, de ha a film többi eleme mind a helyén van, akkor bizony észrevehető a gyengébb láncszem. Aaron Guzikowski még mondhatni kezdő a szakmájában – ettől függetlenül tehetséges – és bizony nem merte elhagyni azokat a kliséket, amelyeket már mindenki ismert. Ha egy kicsit bátrabb lett volna, akkor mennybe mehetett volna…

0pri.jpg

No, de egy szó, mint száz a Fogságban egy nagyon korrekt film, amit mindenképp érdemes megnézni. Hiába hosszú a játékidő, a film minden perce élvezhető. Akik drámára, thrillerre, vagy éppenséggel krimire vágynak, azok mind bevállalhatják, mert csalódni nem fognak. Ott van az év legjobbjai között. 8,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr835642187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doktor.dikhed 2013.11.21. 12:51:59

Jakcman tényleg jó, de mégis ugyanazt a határozott, önfejű, maszkulin figurát hozza, amit a legtöbb filmjében, csak most kisvárosi, családi környezetben.

wu wei 2013.11.21. 14:56:26

egy órát nyugodtan el lehetett volna hagyni belőle, így feleslegesen hosszú és vontatott lett.. a felétől már látványosan unatkoztak az emberek, a háromnegyedétől pedig az egész mozi együtt örült amikor talált valami nyomot mert ennyivel is közelebb lett a film vége..

K.Leslee 2013.11.24. 14:18:31

Orulok hogy jo kritikakat kap a film. Meg is nezem. Nekem tetszett az Incendies is a rendezotol.
Viszont H.Jackman szerintem nagyon kozepes szinesz. J.Gyllenhaal szazszor jobb nala. Jackman folyton csak zavartan es idegesen nez mint a ket fenti kepen. Minden filmben tokeletesen ugyanaz. Meg azt sem hiszem el neki hogy ideges.

K.Leslee 2013.11.26. 18:01:40

@REMY: megneztem, nem volt rossz film, de kicsit tobbet vartam. Jackman talan ebben a filmben volt a legjobb valoban(marmint azok kozul amiket lattam) de neha meg igy is eroltetett volt szamomra. Ideges volt vegig, mint a legtobb filmjeben. Mondhatni nagyon latvanyos szerep jutott neki.
Gylenhaal viszont egyszeruen zsenialis ebben a filmben. Tok mas karaktert hozott itt mint a Zodiacban de mindketto szeretheto. Annyira elhittem neki hogy nyomozo.
süti beállítások módosítása