[Supernatural Movies]

[villámkritika] Csontváros, Beavatott

2014. április 04. - REMY

Egy lelkes olvasónk küldte az alábbi kritikákat, melyek azt támasztják alá, hogy milyen nehéz adaptálni az ifjúsági regényeket. Laposak, giccsesek, és túlzottan is rámennek a romantikára...

A végzet ereklyéi: Csontváros (2013)

A nagysikerű ifjúsági regénysorozat első részének film adaptációja nem aratott osztatlan sikert. A 60 milliós költségvetéssel rendelkező film az első héten ugyanis csak 14,1 millió dollárt hozott vissza, ami azóta is csak 90 millióra duzzadt (világszerte). A film folytatásának, a "Hamu város"-nak az októberi forgatását elhalasztották bizonytalan ideig, amíg rá nem jönnek, hogy miért is volt ekkora bukás az első rész.

imm.jpg

Maga a történet a mai New York-ban játszódik, ahol Clary Fray (Lily Collins) él az édesanyjával és a mostohaapjával. Egy nap elkezd furcsa dolgokat látni és tapasztalni maga körül, ami miatt először azt hiszi, hogy megbolondult, ám amikor találkozik egy ismeretlen sráccal, akit történetesen csak ő maga lát, akkor minden megváltozik. A srác nem tudja, hogy mégis miért látja őt, de végül rájönnek, hogy a lány született Árnyvadász, mint a fiú. eleinte szkeptikusak ez ügybe, de amikor kiderül, hogy az édesanyja is az volt, ráadásul az egyik legtehetségesebb, akkor elkezdenek feltörni az elnyomott képességei. A story középpontjában egy kehely áll, melyből, ha valaki angyal vért iszik, Árnyvadásszá válik. Valamint, akinek a birtokában van, az erejét sose látott szintekig emelheti. Így jön be a képbe a főgonosz Valentine, aki saját maga erejét akarja a kehely segítségével növelni. Kiderül, hogy ő is Árnyvadász volt, ám ő ennél többet akart, így megtanulta a démonokat irányítani. Miközben a kehely nyomába erednek ifjú hőseink, kibontakozik a vámpírok és vérfarkasok közötti ellentét is, melynek ugyan nagy szerepe nincs, de néhány érdekességet azért hordoz magában.

Összegezve Harald Zwart (Rózsaszín párduc 2, Karatekölyök) filmjét, arra jutottam, hogy ez egy korrekt alkotás, ami bár lehetett volna jobb is, de így is bőven a nézhető kategóriába tartozik. Bár nem tartozik az olcsó filmek közé, de véleményem szerint nem érte meg azt az összeget, amit rászántak. A drámai hatásokat remekül előhozták, illetve hatásosan alkalmazták őket, de maga a film egy kicsit laposra sikeredett. Sokszor volt olyan érzésem, hogy bent vagyok a filmben és átérzem mindazt, amit a karakterek, de ugyanakkor voltak olyan részek is, amikor olyan érzésem volt, mintha a film egy hatalmas sivatagban sétálna, amiből nem talál ki, és egy-egy jól elkapott jelent oázisként hatott. 6,5/10

 

A beavatott (2014)

imm2.jpg

Nem szeretnék sokat beszélni erről a filmről, mert nem érzem úgy, hogy megérdemelné. Ez a film egy romantikus, akció, kaland, ami sci-fi akar lenni, de nem megy neki. Maga a film összességében nem érdemli meg a több mint 2 órás játékidőt, mert nincs annyi tartalom benne, ami indokolná ezt a játékidőt. A sztori lényege, hogy adott 5 társadalmi csoport, melyek közé választás útján lehet bekerülni. Főhősnőnk beválogatja magát a legelitebb harcosok közé, ahol beleszeret kiképzőjébe, akiről kiderül egy-két érdekesség, majd miután beleszerettek egymásba, együttes erővel próbálják felvenni a harcot az elnyomó hatalom ellen. Ezt nem lehet kifejteni még 1 órában sem. Az alap koncepció jó, a megvalósítás nagyon rossz, a színészi munkáról nem is beszélve. Jó film is lehetne belőle, ha nem úgy álltak volna neki, hogy akkor most gyúrjuk egybe az Éhezők viadalát az Alkonyattal. Így a film eléri, hogy tényleg csak a romantika játszik főszerepet. Ennek hatására a célkorosztály nem más, mint a fiatal lányok, akik elolvadnak, ha csókot látnak a vásznon. Az viszont kissé fura volt, hogy 16-os karikát kapott a film, hiszen még az Oroszlánkirályban is több akció volt, mint ebben a filmben. Így csak annyit tudok mondani, hogy nem éri meg. A filmnek nincs semmi mondani valója, pontosabban csak az, hogy ha szerelmes vagy akkor bármire képes lehetsz. De, mint tudjuk ez nincs így, mert ha szerelmes is vagy akkor sem tudsz legyőzni egyedül egy egész hadsereget.
Ha értékelnem kellene a filmet én egy erős 3/10-et adnék neki.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr375902075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása