Batman - Kezdődik!

2014. július 25. - REMY

„És miért zuhanunk a mélybe? Hogy megtanuljunk kimászni belőle!” – Dr. Thomas Wayne

Körülbelül 4-5 éves lehettem, amikor egy pokrócot csíptettem a nyakamba egy csipesszel azzal a céllal, hogy Batmanné váljak, és valószínűleg nem is én voltam az egyedüli olyan gyerek, aki így tett, és hitte, hogy ő a denevérember. A képregények és a Burton-féle Batman megpecsételte a gyermekkoromat, és az akkor kialakult rajongásom a mai napig tart.

beg1.jpg

Batman csupán egy képregényhős, legalábbis ezt állítják, de én úgy gondolom, hogy jóval több ennél. Egy szimbólum, egy fogalom, és egy olyan jelenség, ami túlmutat a papírlapokon megjelenő figurán, és a TV-ben feltűnő valódinak tűnő hősön. Batman az a személy, aki a való világban is jelen van, de nem megfogható, nem elérhető, egyszerűen csak érezzük. Érezzük, mert miatta lehet újra gyerek egy felnőtt, és miatta álmodozhatunk egy olyan dologról, ami bár sosem fog megtörténni, de jó. A szívünk mélyén tudjuk róla, hogy csak egy álom, illetve mese, de a szürke és megannyi rossz dologgal átitatott bolygón kell az, hogy néha csak kikapcsolódjunk, és ebben bizony tud segíteni egy ekkora hős.

A Batman előtt Christopher Nolan csupán három filmmel mutatta meg a világnak, hogy ő is létezik, és ő is rendez filmeket. Ekkor még úgy tűnhetett, hogy hatost dobott a dobókockán, mert – nagyjából – tapasztalatlan rendezőként megkapott egy kihalt – ám nagy múlttal rendelkező - franchiset. Igen kihalt, mert Joel Schumacher olyan mélységekbe taszította a képregényhőst, hogy onnan nagyon nehéz volt kikaparni. De Nolan nem csupán kikaparta a mélyből, hanem felélesztette, megreformálta, és minden eddigi filmnél komolyabbá tette. Ha azt mondom, hogy nem volt könnyű dolga, akkor finoman fogalmaztam, hiszen Batmannek óriási a rajongótábora, így meglehetősen veszélyes volt hozzányúlni az ő storyjához. De sikerült neki, méghozzá olyannyira, hogy szerintem ekkora sikerre még ő maga sem számított.

beg4.jpg

Ki az a Bruce Wayne?

Tim Burton gótikus hangulatú moziját, Schumacher neonfényekkel díszített bohóckodását felváltotta a realisztikus ábrázolás, a mély értelem, és maga Bruce Wayne is. Akik nem ismerik a képregényeket azok is tudják, hogy Bruce Wayne a Batman, de vajon azt is tudják, hogy milyen ő, milyen volt a gyermekkora, hogyan élte meg a szülei halálát, hogy lett Batman? Kötve hiszem… Burton ugyan korszakalkotó képregény adaptációt készített, ami a mai napig megállja a helyét, de nem mutatta be, hogy milyen is maga Bruce Wayne. Schumacher szintén elhanyagolta Batman emberi mivoltját (bár a Mindörökké Batmanben próbálkozott egy-két dologgal), sőt egész egyszerűen megalázta azzal, hogy mellbimbós jelmezben kellett rohangálnia. Az új évezredben azonban jött Nolan, aki félretette Batmant, és készített egy Bruce Wayne filmet, aminek a Batman – Kezdődik! címet adta. Nolan bemutatta, hogy milyen személyiségfejlődésen ment keresztül a karakter, és hogyan hatottak rá a bűnözők. Hitelessé és egy teljes egésszé varázsolta a karaktert, aki végre egy testet is kapott a neve mellé. A korábbi részekkel ellentétben tehát itt sikerült végre felépíteni magát a hőst, és nem egyből úgy kezdeni, hogy Batman létezik. Ugyanis Batman többet jelent annál, mint egy egyszerű fekete ruhában/páncélban lévő alak, aki a bűnözők ellen harcol. Nolan amúgy remekül ráérzett, hogy az Ő rendezői stílusához melyik képregényíró alkotásai állnak a legközelebb, így a Frank Miller által kreált Első év-ből és a Sötét lovag visszatér-ből sikerült ihletet merítenie a filmjeihez. Nem kapkodott el semmit, mindent precízen megtervezett, hogy az alkotása megfelelő talapzaton álljon a továbbiakban. Ezáltal majd’ egy órát kellett várnunk arra, hogy a címszereplőt végre megpillanthassuk a filmvásznon. De ez egyáltalán nem volt baj!

Fontos a megfelelő talapzat!

„Beutaztad a világot, hogy megértsd a bűnözőket, és legyőzd a félelmet. De a bűnöző elme nem bonyolult. Amitől valóban félsz, belül van. Félsz önön erődtől, a hangodtól, a vágytól, ami nagy dolgokra és szörnyükre hajt.”

Amiben Nolan leginkább kitűnt a többi rendezőtársától (Batman filmek terén), hogy ráérzett arra, hogy Batman több egy átlagos hősnél. Érzelmekkel, drámával, félelemmel kellett felruházni, mert ezek nélkül igazság szerint semmit sem ér a karakter, ugyanis Batman konkrétan egész életében szenved. Anno Bob Kane és Bill Finger valószínűleg nem is hitték, hogy mekkora csodát alkottak meg, ugyanis az évtizedek folyamán rengeteg változáson ment keresztül a Sötét Lovag, és azok az írók, akik képesek voltak felfogni, hogy mit is jelent a Batman név, rengeteg plusszal tudták felruházták a karaktert. Nolan ezt észrevette, és ezért kezdett mindent az elejéről, mert csak abban az esetben lehet kiváló Batman filmet rendezni, ha tudjuk, hogy mi, vagy ki az a Batman, illetve az a város, amiben Ő harcol a bűnözés ellen. A Kezdődik! ezt tökéletesen bemutatta a maga módján. Tény, nem feltétlenül kell a későbbiekben minden rendezőek újra és újra felvezetnie majd a karaktert, de mivel eddig egyszer sem kaptuk meg a Batmanné válás folyamatát, így Nolannek mondhatni kutya kötelesség volt ezt megtenni. Bruce Wayne karakterének bemutatása mellett nagy figyelmet fordított Gothamre is. A városra, melyben megszületett Bruce Wayne. A városra, melyben pokollá tették Bruce Wayne életét, és a városra, melyben egy álarcos hős kellett ahhoz, hogy a bűnözők rettegésben éljenek. Tim Burton fantasztikusan teremtette meg anno Gotham városát, majd néhány évvel később pedig Schumacher cirkuszt csinált belőle. A 2005-ös esztendőben viszont Nolan megépítette, felnagyította, és minden eddiginél mocskosabbá tette. A Sötét lovag trilógia első felvonásában a realisztikus ábrázolás mellett viszont helyet kapott a Ra's al Ghul által megteremtett misztikus hangulat is.

beg3.jpg

A hős megszületik, a gonosz pedig elbukik!

Miért a denevért választotta? - Félek tőle. Féljenek az ellenségeim is!”

Bruce Wayne, miután bejárta az egész világot, tanulmányozta a bűnözőket, harcossá vált az Árnyak ligájánál, végre felkészült arra, hogy megvédje szeretett városát, Gothamet. Ra's al Ghul személyében pedig méltó ellenfélre is talált a piti kis bűnözők mellett, (Jó, azért Dr. Jonathan Crane, azaz a Madárijesztő se volt piskóta) ugyanis nagyszabású, ész érvekkel alátámasztott terve volt arra, hogy elpusztítsa Gotham városát. A várost, melynek csak úgy, mint anno Rómának és Konstantinápolynak, vesznie kell. Nolan mindezt úgy mutatta be, hogy egyáltalán nem (vagy csak egy kicsit) rugaszkodott el a valóságtól. Megtartotta a legmerészebb jeleneteknél is a realisztikust ábrázolásmódot, aminek hála a CGI nem tudta átvenni a hatalmat a film felett (Úgy gondolom, hogy ezt a mai világban nagyon nehéz elérni). Batman a harc során megszületett, legyőzte a félelmét, majd a gonosz ellen fordította. A Gordonnal való beszélgetése a film végén pedig letette az utolsó darab téglát is a masszív, giccsmentes alapzatba, aminek hála Nolan és Batman is a mennybe ment.

beg2.JPG

A közel két és fél órás filmnek egész egyszerűen nem voltak gyengepontjai. A dialógusok, a történetvezetés mind-mind úgy működtek, ahogy azoknak működniük kellett. Sehol egy rés, sehol egy üresjárat nem volt. A filmben szereplő színészek pedig kihozták magukban a film által elvárt színvonalat is. Morgan Freeman és Michael Cain finoman elhintett mondataik pedig a humort is belecsempészték az alkotásba. Christian Bale pedig tökéletes Batman volt, de azért ez tőle el is volt várható, hiszen megfelelő időt kapott arra, hogy kibontakozzon. Bár igazából senkire nem lehetett panasz.

Nolan tehát sikerrel vette az első akadályt, amit talán nehezebb volt összehozni, mint bármelyik másik filmjét. Itt mindenkinél magasan volt a léc, így nem volt elfogadható a baki, azonban a 21. század zsenije nem hibázott és Batmant megismertette az egész világgal, még azokkal is, akik amúgy már hallottak egy-két szót a hősről. 10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr636511603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.25. 10:41:52

nem rossz film, de mikor kijött (és igazából azóta se) én nem tartottam olyan frenetikusan zseniálisnak, mint a kritikusok többsége. Amolyan tisztességes képregény feldolgozás lett nem több.

Kérdés:

Ebben a mondatban: "Batman csupán egy képregény hős..." A képregényhőst nem egybe kellene írni, hogy azt jelentse amit te akartál?!

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.07.25. 14:52:24

Amikor írtam róla, még nem pontoztam a filmeket, de igen, nálam is 10/10-es. Remekmű!

Nyílméregbéka 2014.07.26. 00:10:12

Ez inkább egy rajongó írása mintsem egy filmes blog kritikája. :))) A film jó, ám közel sem hibátlan, igen is voltak gyenge pontjai, mégpedig az egyik legnagyobb a Nolan féle "túlrealizálás". Elvesztette a képregény film mivoltát szerintem, és egy sima akciófilmet csinált belőle. Nekem ez a bajom az összes Nolan Batmannel, hogy hol itt a képregény? Hol vannak Gotham gótikus épületei, sötét utcái, a szuperhősök, szupergonoszok... Ebben az elsőben még csak-csak, de a folytatások inkább játszódnak New York utcáin napjainkban, egy álruhás önbíráskodó milliomossal a főszerepben, minthogy egy időtlen fantáziavilágban, egy "igazi szuperhőssel" az utcákon. 8/10

Advanced Flight 2014.07.26. 21:27:12

Ennek a filmnek se füle, se farka (bár még mindig jobb egy fokkal, mint a DK, mert azon már meg kellett pusztulni az unalomtól).
Egyetlen értékelhető eleme a Madárijesztő és az őt alakító Cillian Murphy.