[villámkritika] Kéjutazás 3 (2014)

2014. augusztus 18. - REMY

13 évvel az első rész után megérkezett a trilógia, záró darabja (?) is, ami egy cseppet sem lett rosszabb (jobb sem), mint a 2008-as második epizód. Bár úgy hiszen, hogy ez nem nagy dicséret a film számára. A rendezői széket most az a Declan O'Brien foglalta el, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint a Sharktopus, illetve a Halálos kitérő 4-5. A minőségi munka tehát garantáltan elkerülte ezt a produkciót is, ami sajnos semmi jót nem eredményezett.

joyride.JPG

A négyfős társaságot felváltotta 6 fiatal, akik egy autóversenyre készülődnek, ám az útjuk során belefutnak egy Rozsdás Szög nevezetű kamionosba. A többit ismerjük…

Amikor a második részre azt mondtam, hogy tipikus DVD-re szánt folytatás, akkor ezt a mostani résznél is kijelenthetném, ugyanis a Kéjutazás 3 a ZS-kategóriás folytatások mintapéldánya, azaz semmi újítás, csak és kizárólag új szereplők. Több karakter, több vér, brutálisabb gyilkosságok, és egy minden eddiginél nagyobb főgonosz, aki természetesen most sem akar megdögleni. Aki egy kicsit is élvezte a második részt, annak tudom ajánlani, de aki már ott is húzta a száját, annak inkább egy másfél órás délutáni alvást tudok javasolni. 3/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr966581951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.