2012-ben óriásit robbantott a Phil Lord és Christopher Miller páros által levezényelt 21 Jump Street nevezetű vígjáték. Hozzám csak idén márciusában ért el a film, de meglepődve tapasztaltam, hogy a gyenge vígjáték felhozatal között végre ismét akadt egy gyöngyszem, amin lehet röhögni és szórakozni. Szóval kellemes meglepetésben volt részem, így nagyon vártam az idei folytatást, a 22 Jump Street-et.
Bár az igazat megvallva a film első félórája megrémisztett. Jonah Hill és Channing Tatum, mintha egy új, rossz oldalukat mutatták volna. Jó, persze ez nem az ő hibájuk, de annyi szent, hogy a poénokat nem találták el. Erőltetettek és izzadságszagúak voltak. Nem is akartam elhinni azt, amit látok, illetve hallok. Aztán egy villámcsapásra minden megváltozott. Jött egy hatalmas fordulat, ami felturbózta a történéseket, és a poénok végre betaláltak, az arcomra pedig mosoly ült. Végre visszakaptam azt a duómat, amit vártam, és amit dicsértem az első részben. Ráadásként pedig egy olyan Ice Cube is megjelent, akinek minden másodperce aranyat ért. (Iván is oda volt érte)
A nagy kérdés az, hogy ezt a „visszamegyünk a suliba, aztán megoldunk egy ügyet” dolgot meddig lehet még nyújtani, de szerencsére a rendező kettős úgy oldotta meg az alapanyag újrázását, hogy ne érezzünk unalmasnak, vagy olyannak, amit már láttunk. Új környezet, új karakterek, újabb mellékszálak. Egyikkel sem volt probléma. Tehát a 22 Jump Street ismét betalált, és eddig magasan az év legjobb vígjátéka. A kérdés már csak az, hogy a Dumb és Dumber mire lesz képes. 7,5/10