Mindenki szereti a játékokat. A jó játékokat meg pláne. Az ezredforduló környékén hatalmas változások jelentek meg a konzolos, illetve PC-s játékiparban, főként a kinézet és a játékmenet terén. A grafika mondhatni csúcs volt, a számítógépekbe már komoly alkatrészek kellettek, hiszen nem lehetett mindig csak Doom-ozni vagy Jazz Jackrabbit-ezni. Bár ezek a játékok is jók voltak, sőt… de amikor kijött egy GTA 3, Call of Duty, Tomb Raider, akkor azért már más volt a helyzet. A suliban mindig azon ment a versengés, hogy ki, milyen játékot tud beszerezni, és milyen gyorsan tudja azt kipörgetni.
A lista megpróbál a régebbi játékokra fókuszálni. 2005 után nem igen szerettem volna menni, mert akkor még nehezebb lett volna összeszedni a játékokat. A következő sorokban olyan játékokról olvashattok, amik hatalmas népszerűségnek örvendtek az idejükben, de még akár ma is bármikor le lehet eléjük ülni. Talán hiányos lesz sokaknak a lista, de nehéz az összes játékot végigtolni. Azonban összegyűjteni 15-öt, amire tuti biztos, hogy emlékezni fogunk a jövőben is, azt már nem. Szóval következzen 15 PC játék, amit soha nem fogunk elfelejteni! (NEM TOPLISTA! NEM MINDEN IDŐK 15 LEGJOBB JÁTÉKA!)
15 – Need for Speed – Underground 2 (2004)
A Need for Speed széria mára már igencsak sok játékot tudhat magáénak, azonban ha a legjobbakat akarjuk megemlíteni, akkor bizony azt kell mondani, hogy az NFS az Underground 1. részével kezdődött, és a feltuningolt, csúcsrajáratott folytatással lett megkoronázva. Az Underground 2 konkrétan lezárta az egész szériát, mivel a későbbiek során nem sikerült még egyszer megismételni azt, amit 2004-ben végrehajtottak a készítők. Jöhet a remake?
14 – Worms Armageddon (1999)
Noha nem a legbonyolultabb játékról van szó, de annyi szent, hogy órákat lehetett beleölni a Worms-be. Akár egyedül, akár társaságban, de mindig szórakoztató volt a kukacokkal irtani a pályát, és az ellenfelet egyaránt. A készítők az egyszerű, de nagyszerű elvet követték, és fel is jutottak a csúcsra. Ja, és igen… Worms csak és kizárólag 2D-ben!
13 – Age of Empires (1997)
BIGDADDY!!! Na jó… cheat nélkül is élvezhető volt minden idők egyik legjobb stratégiai játéka. Az ókori birodalmak háborúja, a kő, az étel és fa beszerzése, a hadsereg létrehozása mind-mind élménnyel gazdagították a játékost. Az Age of Empires, avagy a Birodalmak kora, a történelmi témájú stratégiai videojátékok egyik úttörője volt.
12 – StarCraft (1998)
A StarCraft, csakúgy, mint az AoE, mindmáig hatalmas népszerűségnek örvend. Az ezredforduló környékén rengeteg stratégiai játék jelent meg, de csak kevés tudott igazán kiemelkedő lenni. Miután a StarCraft több díjat is bezsebelt, és a megteremtett világnak hála sok játékost megmozgatott, tényleg örök életűvé tudott válni.
11 - Sims (2000)
Hatalmas szenzáció volt anno a Sims játék. Egy élet-szimulátor, amiben konkrétan bármit megtehetsz. Bár egy idő után nagyon unalmassá tudott válni a játékmenet, de a ház építése és fejlesztése, a karakterek mozgatása mindig is szórakoztatóak voltak.
10 – Max Payne (2001)
Bár nem tartom magamat Max Payne rajongónak, de annyi szent, hogy egy ütős játékról beszélhetünk. A „Bullett Time” forradalmasítója sok rajongót nyert meg magának akoriban. Azonban a Max Payne-t nem csak az idő belassítása emelte fel, hanem a játékmenet, a hangulat, és a történet is.
9 – Medal of Honor – Allied Assault (2002)
Mindig is nagy versenyfutás volt a CoD és a Medal of Honor között, de 10-15 évvel ezelőtt ez senkit nem érdekelt, ugyanis mind a két játék hozta azt a színvonalat, amit elvárunk egy világháborús FPS játéktól. Kétség kívül a MoH széria legjobb darabja lett az Allied Assault.
8 – Call of Duty 2 (2005)
Volt idő, amikor még a Call of Duty széria a világháborúról szólt… volt idő, amikor a Call of Duty széria élvezhető volt… ez az idő elmúlt. Mára már felváltotta a régi kor harcát a modern technika, és szépen lassan egysíkúvá avanzsálódott a franchise. Azonban, amikor még a CoD 1 és 2 uralta a játékipart, akkor bizony ez volt az elsőszámú világháborús FPS játék. Nem is véletlenül. A CoD 2 konkrétan minden idők legjobb világháborús játéka a mai napig.
7 – Doom (1993)
Nincs retro lista Doom nélkül. De talán ez érthető is, hiszen minden idők egyik legmeghatározóbb FPS játékáról van szó, aminek a grafikája bár kicsit elavult lett az évek során, de még mindig hatalmas nagy élmény letolni 1-2 pályát a pixelfalak között.
6 – Star Wars Jedi Knight - Jedi Academy (2003)
Sok Star Wars játék látott napvilágot az évek során, de talán az egyik legjobb, és leghíresebb a Jedi Academy volt. A küldetések, a játékmenet, a lézerkarddal való hadonászás is élvezetes volt, de ami a legfontosabb, hogy hangulatban is nagyon megidézte Star Wars-ot. És bizony „talán” ez a legfontosabb.
5 – Counter Strike 1.6 (1999)
Na, mindjárt jönnek a CoD-osok… DE az 1.6 volt a legjobb FPS játék, amit online lehetett játszani. Bár az évek során kissé elavult, meg a cheaterek is ellepték az internetet, de hál’ Istennek jött egy bizonyos Global Offensive, ami tökéletesen újrázta az 1.6-ot, és a régi, de mindmáig a legjobb CS, továbbra is élni tud a köztudatban.
4 – Postal 2 (2003)
Ha volt beteg játék, akkor azt Postalnak hívták. A Paradise városában játszódó játék talán minden idők egyik legbetegebb, legdurvább játéka is egyben (Több országban ezért be is tiltották), de mindezek ellenére hatalmas népszerűségnek örvend. Még szinkron is készült hozzá, ami szintén csak azt mutatja, hogy még itt Magyarországon is nagy rajongótábort tudott kiépíteni. Szóval igen… Postal Dude a legnagyobb király!
3 – Heroes of Might and Magic 3 (1999)
Minden idők legjobb Heroes játéka! Bár először nem voltam oda a játékért, mert mi az, hogy nem léphetek annyit, amennyit akarok, de miután kinőttem ezt a hülyeséget, már megláttam a Heroes 3-ban azt a zsenialitást, ami miatt a csúcsra tudott jutni a Turn-based strategy játékok között. Órákat, sőt napokat lehetett elszórakozni ebben a megteremtett fantasy világban.
2 – GTA – Vice City (2002)
Bár a GTA 3 hozta meg a nagy áttörést a Rockstar Games által kifejlesztett nagysikerű játék franchise-nak, de a Vice City volt az első igazán nagy GTA játék. Maga a főhős, a helyszín, és a történet is hibátlannak bizonyult, aminek hála sokan ezt tartják a legjobb GTA játéknak. Ráadásul, ha jobban megnézzük, akkor még azt is észrevehetjük, hogy térde borul Brian De Palma Sebhelyesarcú filmje előtt, ugyanis rengeteg ismert dolgot vettek át a készítők a filmből. Gondoljunk csak a night clubra.
1 – GTA – San Andreas (2004)
A GTA Vice City a csúcsra járatta a szériát, de a San Andreas volt az, amelyiknek sikerült tökéletesen továbbgondolnia a GTA-ban rejlő hatalmas potenciált. A szabadságot! Ez a legfontosabb tényező, ugyanis hiába a zseniális történetszál, hiába a tökéletes főhős, ha egysíkúvá válik egy idő után a játék. No, a Vice City és a San Andreas sem az a játék, melyben ez előfordul, hiszen Miami után már egy bődületesen nagy térképet kaptunk, amin napokig is elszórakozhattunk anélkül, hogy egyetlen egy küldetést is megcsináltunk volna. CJ a legnagyobb!