[kritika] Ragadozó 2 (1990)

2015. március 29. - REMY

Három év telt el a nagysikerű Ragadozó első része után, amikor egy teljesen új stábbal, színészi gárdával, valamint törtnettel álltak elő Hollywoodban, hogy tető alá hozzák a Predator 2. kalandját, amiben nem a dzsungelben, hanem Los Angeles belvárosában kellett megküzdenie főhősünknek a gonosszal. John McTiernan lelépett, Stephen Hopkins pedig belépett, a Ragadozó folytatása pedig bár szórakoztató, de messze elmaradt a klasszikus társától.

predator2.jpg

A Los Angeles-i rendőrség egységei, élükön Mike Harrigan hadnaggyal nyílt háborút indítanak a helybeli kábítószer-maffia ellen. Harrigan és emberei túl kevesen vannak, az ellenfél jelentősebb létszámú, jobban felfegyverzett, a rendőrség szinte védekezni kényszerül. Ám nem várt esemény történik: a maffia vezető embereivel egymásután végez egy titokzatos és menetrendszerű precizitással, kegyetlenséggel fellépő gyilkos. Harrigan azonban feladatának tartja, hogy törvény elé állítsa az ismeretlent…

Csak úgy, mint anno az Aliennél, a Predatornál is megpróbáltak egy teljesen új, másfajta szemszögből bemutatott folytatást készíteni a remekbeszabott első részhez. Ám, amíg Cameron sikerrel vette az akadályokat, addig Hopkins csak egy értékelhető, de nem túl fényes alkotással jelentkezett a rajongók előtt. Arnold Schwarzenegger kiválásával és Danny Glover megjelenésével az igazi tesztoszteronbomba-hatás teljes mértékben elveszett, és egy városi akciózás vette kezdetét, kevesebb izzadsággal, egysorossal és izommal. Glover ugyan jól hozta a mindenre elszánt zsaru szerepet, illetve méltó ellenfele volt a Ragadozónak, de összességében teljesen felhígult az a kiváló atmoszféra, amit anno a dzsungelben megtapasztalhattunk.

predator1.jpg

Így a Predator 2 esetében csak azt lehet felhozni pozitívumként, hogy megmerték lépni az újítást, és az azzal járó kockázatot. Hopkins megtette azt, amivel akár egy nagyobb siker is kinézhetett volna neki, de végül a cél előtt elhasalt. Szóval a sablon karakterek (Bill Paxton), a kiszámítható, ám élvezhető történet, illetve néhány akkori nagyágyú (Robert Davi, Gary Busey) feltűnése is azt eredményezte, hogy ha a várt minőség el is maradt, a Ragadozó 2. része még így is a jobbfajta akciófilmek közé sorolható. Folytatásnak gyenge, de önálló filmként megállja a helyét. 6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr837246137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyílméregbéka 2015.03.30. 03:12:00

Nekem nem volt semmi bajom a folytatással, emlékszem anno mennyire örültem neki, hogy egyáltalán folytatják. Rongyosra néztük a VHS kazettát, már a végére színek sem voltak rajta... :)) ha az elsőre 9/10-et adnék, erre simán menne a 8/10. Főleg a borzalmas Ragadozók (5/10) és AvP2 (4/10) fényében...

Szabóbakterúr 2015.03.30. 06:55:10

Ez legalább olyan folytatás lett amely követte az első részben tapasztalt dolgokat. Egy két újítást tettek bele csak , de azok tökéletesen alkalmazkodtak a történethez. Nekem is 8/10!!!!!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.03.30. 09:03:44

hát ez igen villámposztocska lett, nem?

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.03.30. 10:38:29

@doggfather: Nem vagyok benne biztos, hogy ez a rész többet érdemelt volna. Lehúzni nem akarom nagyon, de éltetni se. Nagyjából a film is ilyen. Jó-jó, de azért ne várjuk el tőle sokat.

@Nyílméregbéka: Ezt a részt én sose szerettem annyira, hogy rongyosra nézzem. Az elsőt igen, azt imádom, de ennek a hangulata nem igazán kapott el.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.03.30. 11:11:16

@REMY: nem is azt írtam, hogy kevés, azt hogy rövid.

A szokásos írásaidhoz képest rövid.

shiver23 2015.03.30. 17:45:28

Nálam az első rész 10/10 ez a rész simán megvan 10/8 és láttam is annyiszor mint az elsőt...végül is, mindkettőt rongyosra néztem :-). Nincs ezzel a résszel semmi gond, az írók ugyanazok, a hangulat ugyanaz csak városban vagyunk dzsungel helyett....gyanítom ha ez készült volna elsőnek akkor most ez lenne klasszzikus :).

Nárai · http://filmsztar.com 2015.04.19. 12:09:36

Imádtam tizen pár évesként ezt a filmet. Ma már nem biztos