Ha van filmes téma, ami a 21. századra is megmaradt tabunak, az a vallás. A fősodrásban a coeni öniróniát leszámítva szinte csak nagyítóval találhat az ember hitről, annak befolyásáról szóló filmeket. A témaválasztás szempontjából tehát mindenképpen egyedi a Spotlight, ráadásul nem csak, hogy nehezen átadható történetet mesél el, hanem annyira jól tette mindezt, hogy ennek ellenére is alig volt kritikus, aki bele tudott volna kötni a kivitelezésbe. Filmtechnikai szempontból meglátásom szerint is zseniális, de tipikusan az a film, ami nem verte fel annyira az állóvizet, hogy évtizedek múlva is viszonyítási alap lehessen.
Pedig a valós események által ihletett, Tom McCarthy és Josh Singer nevével fémjelzett forgatókönyv végig pengeélen táncol, hiszen a Boston Globe oknyomozó riporterei hatalmas port kavartak fel a 2000-es évek elején. A Spotlight csapata ugyanis a keresztény papok molesztálási ügyét vizsgálta át tüzetesen. Nyomozásuk nem csak publicisztikai szempontból volt mérföldkő, hanem számos morális kérdést vethet fel, elvégre hogyan reagálhat a társadalom egy ilyen esetre? Miként tekintenek ezután az emberek a vallás intézményére? Illetve amennyiben bebizonyosodik a gyanú, akkor mi garantálja, hogy a későbbiekben nem fog ehhez hasonló megtörténni? Utóbbi kérdések azok, amikre érezhetően nem mertek válaszolni a készítők.
McCarthy ugyanis a korábbi filmjeihez (kivéve a Cipőbűvölőt) hasonlóan hibátlanul mondja fel a leckét, alighanem álmából felkeltve is pontosan el tudná mesélni, hogyan göngyölítette fel a Spotlight az ügyet, viszont ezúttal is hiába töltötte tele a bilit, ha egyszer fél attól, aminek következnie kellene, hogy ki is kellene borítania azt. Természetesen nem vallás ellenes és/vagy ateista tartalmat hiányoltam, hanem a szerzők saját reflexióját az esetről. Márpedig mégis miért választották pont ezt a témát, ha az ég adta világon semmilyen véleményt nem akartak formálni róla?
Ennek hiányában "csak" az egyébként szépen végigvezetett nyomozás marad, illetve azon jogi és morális párharcok hatásos ábrázolása, amiket a csoport tagjainak az alatt meg kellett vívniuk. Ebben a szereplőgárda valamennyi színésze brillírozik, egyikőjük sem akar kiemelkedni a másik kárára, így alakításuknak (is) köszönhetően végig túlkapásoktól mentes, hiteles marad a cselekmény. Valamint ahogyan az elején is említettem, igazán nincs olyan szegmense a filmnek, ami ne lenne/lehetett volna díjesélyes. Tehát technikai szempontból jól kidolgozott, kivételes alkotásról van szó.
A profi megvalósítás és a kényes témával való tisztelet teljes bánásmódja miatt pedig nem lehet különösebben haragudni a filmre, csak az a fránya hiányérzet ne lenne meg. Hiszen ha már társadalomkritikát készít az ember, akkor ne csak a dokumentált anyagot elevenítse fel játékfilmes formában, hanem vállalja is a kritikai hangvételt. 7,5/10
