[Supernatural Movies]

Vörös zsaru

Arnold Schwarzenegger egyik legrosszabb filmje!

2016. március 07. - REMY

Bármennyire is Arnoldról és Stallonéról szólt a 80-as évek akciófilmes zsánere, a két gigász és képes volt hibázni. Walter Hill, 1988-as Vörös zsaruja a példája annak, hogy nem feltétlenül lehet hátradőlni a rendezői székben, ha a főszereplők között van egy Arnold Schwarzenegger vagy egy James Belushi. Az odaadás akkor is szükséges az eredményes munkához.

jinoliw.png

Ivan Danko százados a moszkvai drogmaffiát készül leleplezni. A bűnözők vezérének, Viktor Rosta-nak öccsét egy akció során megöli a szovjet rendőr. Viktornak viszont sikerül elszöknie Chicagóba. Danko pedig vadászkopó módjára üldözi őt, mivel az ő társát a razzia során az orosz maffiózó ölte meg. Amerikában azonban már mások a szabályok. Ezt leginkább a nagyszájú amerikai zsaru, Ridzik felügyelő érezteti vele, akit kényszerből társául adtak a nyomozáshoz…

Walter Hill legnagyobb problémája, hogy nem érzett rá arra, hogyan is kéne alkalmazni a két sztárt. Se Arnoldot nem tudta megfelelően használni, se Belushit nem tudta megfelelően az Osztrák Tölgy mellé rakni. A Vörös zsaruból ugyanis hiányoztak azok a momentumok, amik az efféle buddy cop filmeket naggyá tették. (Lásd, 48 óra) Nem volt meg a megfelelő kémia a két karakter között, nem volt eléggé vicces és akciódús a cselekmény, de még csak azt sem lehetett mondani, hogy jók voltak a beszólások a történetben. Az „Ismered Mirandát?!” egysoros mellett nem volt egy épkézláb poénos odaszúrás, ami azt eredményezte, hogy a játékidő üres, unalmas és felejthetővé vált. Ez pedig éppen elegendő volt ahhoz, hogy a film ne váljon emlékezetessé, hiába feszült az orosz egyenruha Arnold mellkasán.

Az egyetlen nagy pozitívum talán nekünk magyaroknak, hogy a filmet részben Magyarországon forgatták, valamint magyar színészekkel, illetve Növényi Norbert személyében, magyar sportolóval vérteztek fel. 

voros_zsaru_kritika1.png

Azonban Vörös zsarura még azt sem lehet mondani, hogy egy kihagyott ziccer, hiszen egy percig nem próbált meg egyedivé válni. Hill a bevált sablonokból építkezett, amit sajnálatos módot rosszul rakott össze. Így pedig hiába Arnold feltűnése, ezt a mozit jobb elfelejteni… 3,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr758378782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amorphis 2016.03.08. 13:16:32

Valóban nem ez Swarzi életművének a fénypontja, de szerintem semmivel sem rosszabb, mint más, ez időben készült, hasonló témájú alkotása. Pl. a Piszkos Alku, A Menekülő Ember vagy a Vörös Szonja szerintem jóval gyengébb filmek ennél, de még azok is átlagos, nézhető akciófilmek. A Vörös Zsaruban vannak azért még egész jó poénok, főleg a kultúrális különbségekből adódóan és az akció jelenetek is hozzák az akkoriban szokásos szintet. A 10/3,5 egy kifejezetten szar filmre utal, szerintem simán 10/6 mondjuk.

Amorphis 2016.03.08. 13:31:48

Amúgy meg általánosságban elmondható, hogy Arnoldot nem azért szeretjük, mert a filmművészet kiemelkedő alkotásaiban szerepelt. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan filmje van, amik tényleg nagyon jók. Ő egy jelenség Sly-al, és a 80-as évek ikonikus akció figuráival egyetemben. A mindent és mindenkit legyőző izomhegy, a sziklaarcú hős. Ha szigorúan vesszük, az akkoriban készült akciófilmnek 90%-a, főleg mai szemmel nézve tényleg egy rakás szemét, de akkoriban ez volt a csúcs, és ez a furcsa nosztalgikus érzés megszépíti az emlékeket.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2016.03.08. 13:50:46

@Amorphis: Félreértés ne essék, és hatalmas rajongója vagyok Arnoldnak, sőt az összes akciósztárnak, de ez a filmje tényleg gyenge. Pedig, ha valaki, akkor én tudok rajongani az efféle b-akciómozikért. :)

Amorphis 2016.03.08. 14:02:06

@REMY: Nekem se ez a kedvencem, de ha nagyon savazni akartam volna egy filmjét akkor nem ez lett volna az. De te így látod, én meg úgy...
Annyival helyesbíteném még az előbbi hozzászólásomat, hogy Arnie filmjei azért egy bizonyos szintet mindig elértek az akkori akciófilmek tengerében, ha más miatt nem akkor maga a főszereplő hangsúlyos jelenléte miatt :) Ezért is maradt Swarzi A kategóriás sztár, és nem tűnt el a videotékák ZS kategóriás filmek számára fenntartott polcának legalsó fokán...

dreamhotep 2016.03.08. 15:42:53

többé kevésbé egyetértek a posztolóval de azért a 3.5-öt keveslem. 5-6/10

Jancsiszeg1980 2016.03.08. 16:56:24

Mindamellett, hogy én imádom ezt a filmjét is, azt tudtátok, hogy a buszos jelenetet sorra vették meg / lopták el más filmek? Legalább 3 ZS-kategóriás filmben láttam már viszont különböző ker.TV-ken.

2016.03.09. 05:33:06

Azért van klasszikussá vált poén is benne:

- Maguk mivel oldják a feszültséget?
- Vodkával!

Sandokohn - a maláj jiddis 2016.03.09. 21:21:25

Butaság a poszt. A film teljesen élvezhető, szórakoztató, a két színész is jó benne. Nem egy Oszkár-díjas alkotás, de azért 7/10-et nyugodtan lehet neki adni.

arncht 2019.01.23. 22:32:05

Nem egy filmtorteneti alkotas, de epp annyira elvezheto, mint egy bud spencer film :) nem azert nezzuk mert jo, hanem mert egy korszakot idez fel, jo rajta nosztalgiazni. En igazabol sose lattam a 80as evekben, csak par eve csinaltam egy 80as evekbeli maratont, teljesen hozza a buddycop filmek hangulatat. 7/10

Figy L M 1 ideYEeeah 2019.01.26. 15:41:09

@arncht: Bármelyik Bud Spencer film élvezhetőbb ennél.

arncht 2019.01.26. 17:49:18

@Figy L M 1 ideYEeeah: az, hogy errol itt mi beszelunk tobb mint harminc ev tavlataban... nem azt bizonyitja, hogy olyan rossz lenne. szerintem tobb tucat magasra ertekelt film van ebbol a korszakbol, amit mindenki elfelejtett ot ev mulva. ez mar a 80as evek retrooruletenek resze marad.
süti beállítások módosítása