Könyörtelen tündérmese - Tale of Tales

Il racconto dei racconti (2015)

2016. november 05. - Duba Dániel

“Violent desires can only be satisfied by violence.” Ez a filmből kiragadott mondat tökéletesen rávilágít a Tale of Tales alapkonfliktusára, viszont korántsem fedi le teljes egészében a benyomásaim összességét Matteo Garrone legutóbbi filmjével kapcsolatban. Ez a felnőttmese a szenvedély és a szeretet eltévelyedésinek krónikája, gyönyörű festményszerű képekkel és megkapóan erőteljes hangulatisággal elbeszélve. De nem, még ez sem az igazi, de már közelítünk.

tale_of_tales_2.jpg

Giambattista Basil tizenhetedik századi népmeséinek gyűjteménye, a Pentameron - amely alapján a Tale of Tales készült -, már bőven Garrone előtt is olyan nagy mesemondókat inspirált, mint a Grimm-testvérek, vagy Hans Christian Andersen, közvetve pedig így az ő műveikből készült Disney meséket is. Buja és néhol kíméletlen történetei azonban végtelenül messze állnak annak idilli mesevilágától és az elkerülhetetlenül happy end-be torkolló, negédes, nem ritkán dalra fakadó animációs filmjeitől. Ez érvényes az új vonalas Disney feldolgozások tinédzser gótikájával és darkosra filterezett képeivel “huszonegyedikszázadosított” változataira is.

A Tale of Tales visszarántja a tündérmeséket a forrongó vágyaink és ösztönös félelmeink közé, amelyekből valamikor réges-régen születtek. Ehhez a több évtizeddel ezelőtti fantasy filmek különleges hangulatát és “practical” effektjeit alkalmazza, amelynek köszönhetően grandiózusabb és epikusabb művet kapunk, minimális CGI használattal és meglehetősen lassú (néha már-már vontatott) ritmusban hömpölygő történetvezetéssel. Mivel nekem általában semmi bajom a lassú narratívával (feltéve, ha ez a történet kibontásának szempontjából nem megy a film kárára), kifejezetten örültem az olaszokra jellemző néhol kimért és elegáns, máshol nyers és realista ábrázolásmódnak.

tale_of_tales_1.jpg

A több mint két órás film három különálló történetet sző egybe, melyeket Garrone csak meglehetősen lazán köt össze. A fejezetek főbb szereplői adott pontokon keresztezik egymás útját, találkozásuk azonban majdhogynem teljesen szükségtelen. A másik krónikájának alakulására semmiféle ráhatásuk nincsen, ott és akkor csupán mellékszereplői, statisztái a másik történeti szálnak, egészen addig, míg a rendező bele nem kezd a következő sztori kibontásába. Teszi ezt nagyjából 10-15 perces felosztásban, a három különálló történet párhuzamosan szövögetve ez által. A királynő, aki mindennél jobban vágyik egy gyermekre, s amiért bármilyen árat hajlandó megfizetni; a király, akit teljesen uralma alá hajtanak a nők iránti olthatatlan vágyai; egy uralkodó, aki apai szeretetét - egyetlen lánya helyett - a jelentéktelen dolgokra irányítja. Mindezen ballépések pedig erőszakhoz és szenvedéshez vezetnek, melyeknek bemutatása, valahogy mégis egészen szemet gyönyörködtetőre sikerült.

A film hangulatát és látványvilágát több művészi elem bűnös keresztezése adja. Az olasz rendező egy interjúban maga említi Mario Bava filmjeit, valalmint Goya munkásságának bizonyos festményeit inspirációként. A direktor, talán leghíresebb filmje - a nápolyi bűnszövetkezetek világát bemutató Gomorrah - realizmusát megtartva, behozta azt a fantasy és a tündérmesék világába, aminek köszönhetőek a film felkavaró és rendkívül, hatásos képei. A képzeletbeli kerekasztalhoz ezen kívül Garrone olyan rendezőket hív meg, mint Cronenberg, Del Toro, vagy akár a francia látnok, George Méliès, ez pedig arra kárhoztatja ezt a filmet, hogy kitűnjön a többi tucat fantasy közül.

tale_of_tales_4.jpg

Klasszikus lesz belőle? Nem, sajnos. A színészi alakítások egytől egyik kiválóak, Salma Hayek még mindig gyönyörű és tökéletesen játszik, de még a mellékszereplők is elég szépen odatették magukat. A látvány pazar, a zene Alexandre Desplat vezényletével legalább úgy festi a hangulatot, mint Peter Suschitzky (aki egyébként Cronenberg állandó operatőre) vonalzóval és szögmérővel megtervezett képei. A film egymásba fonódó, antológikus felépítése miatt azonban időről időre megakad, lendülete nem tart ki elég hosszan, a jelenetek emiatt néhol vontatottá válnak. Ezt ki lehetett volna kerülni, ha mondjuk a három történetet külön-külön rendező kezébe adják, vagy ha nem ezt teszik, akkor jobban összedolgozzák a különálló történeti szálakat. Mindezek mellett, a film legégetőbb hiányossága az igazán hangsúlyos, valóban emlékezetes jelenetek mellőzése, ezek nélkül pedig nem születik klasszikus, hiába különleges a matéria.

Ezzel együtt mindenképpen ajánlom a Tale of Tales-t, mert kirívó számítógépes trükkök nélkül kényezteti az érzékszerveinket, de ami még ennél is fontosabb, hogy a brand-ek és a tinédzser mozik világából a fantasy, mint műfaj, ezzel a filmmel ismét visszatalált a felnőttek világába. 7/10

UPDATE: a Pannonia Entertainment jóvoltából 2018 május 31-től akár a Pólus Moziban is megnézheted a filmet Szörnyek és szerelmek címmel.

A film MAFAB adtlapja

Ha tetszett amit olvastál, kövess minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr6111690603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.11.06. 11:05:03

attól lesz felnőttes egy mese hogy szex meg belek vannak benne? hahaha.
a gyűrűk urát az állófarkú tökösférfi gyerekesnek tartja, miközben az üzenete jóval komolyabb mint a baszós-belezős szarságoknak...
de mivel az állófarkú tökösférfinak áll a farka, ezért nem tud gondolkodni, fel se fogja miről is van szó...

Duba Dániel · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2016.11.06. 12:27:43

@endike: A film inkább attól lesz "felnőttes", hogy témaválasztásában nem a klasszikus fantasy toposzokban gondolkodik és a jó és rossz örök küzdelméről szól, hanem szinte hétköznapi, általában a felnőtteket érintő kérdéseket boncolgat, egy elég látványos fantasy környezetben, ami inkább csak a milliőjét adja a történetnek. Míg a Gyűrűk Ura ajánlható kicsiknek és nagyoknak egyaránt, tehát mindenki megtalálja benne a számításait, addig ez a film a belassult, realista ábrázolásmódjának és a sztorijának köszönhetően, a felnőttek között jobban megtalálja a közönségét. Itt csupán erről van szó.