Egy időtlen szerelem véres krónikája – Francis Ford Coppola Drakulája

2016. november 24. - Lakat Barnabás

Drakula gróf története annyira beleivódott a popkultúrába, hogy nincs is különösebb szükség a cselekmény részletes leírására, valami fogalma úgyis mindenkinek van róla. Ha valakinek mégis homályos a dolog, az pedig bárhol utána tud nézni. A lényeg dióhéjban annyi, hogy az erdélyi fejedelem ingatlanvásárlási céllal Londonba akar utazni, ott aztán nők vérét kezdi szívni, amire rövid távon ráfarag. Francis Ford Coppola 1992-es adaptációja azzal egészíti ki a klasszikus mű alapfelállását, hogy Drakula kimondottan Mina Harker miatt utazik el ódon kastélyából, a nőben ugyanis több száz éve halott kedvesét látja. Illetve a főcím elé lett biggyesztve némi eredettörténet, ami egyben (elvileg) az irodalmi mű inspirációjául is szolgált. Igen, Vlad Tepesről van szó, aki a prológban emberi izomzatra emlékeztető bizarr páncélban hányja a törököt kardélre.

dracula1.jpg

Coppola romantikus hangvételű interpretációja a szerelmi szál bevezetésével eltér ugyan az alapműtől, sok szempontból mégis annak talán az eddigi leghűbb feldolgozása. Nem hiába a film eredeti, teljes címe: Bram Stoker’s Darcula. Az alapul szolgáló regény levelekből és naplóbejegyzésekből felépített, töredezett szerkezete és a mai olvasó számára dagályosnak tűnő nyelvezete, valamint a rengeteg cselekményszál és karakter mind visszaköszön a filmben. A szereplők gyakorlatilag a játékidő egészét végignarrálják az általuk írt naplóbejegyzések és levelek által, a történet, valamint a karakterek motivációi pedig a könyvhöz hasonlóan ezekből bontakoznak ki.

Mindamellett, hogy Coppola a lehetőségekhez képest, illetve a saját értelmezésnek beleszövése mellett is a Stoker regény minél hűbb adaptációját akarta elkészíteni, a korábbi filmfeldolgozásokat sem hagyta figyelmen kívül, sőt, rengeteget utal rájuk művében. A film elején, Jonathan Harker Transzilvániába tartó útja alatt a háttér hol vörösben izzik, hol kék, fénye pedig az előteret és a benne elhelyezett karaktereket is beragyogja. Ez a megoldás nagyban emlékeztet a Murnau Nosferátujában alkalmazott technikára, az egyes jeleneteknek a hangulat fokozása érdekében történő, illetve narratív elemként is működő, különböző színűre való virazsírozására. A táj művies díszletszerűsége pedig Tod Browning filmjének képsorait juttathatja eszünkbe. Mindeközben amikor Harker átszáll Dracula kocsijába, a kocsis nem int neki, hanem vállánál megragadva besegíti a járműbe, úgy ahogy az a könyvben meg van írva, és ahogyan ez idáig egyetlen feldolgozásban sem volt ábrázolva. Mindezt hidegrázós vizuális és hangeffektek kíséretében, roppant tetszetősen kivitelezve.

bram-stokers-dracula-0073.jpg

A Gary Oldman által zseniálisan megformázott gróf is magán viseli elődei nyomait. Már a Nosferatuban is - leginkább a Werner Herzog féle feldolgozásban -  ott volt a szerelmes vívódás, valamint a románc viszonylagos beteljesülése által, az átkozott létből való feloldozás motívuma. Illetve az is, hogy a vérszívó nemes tulajdonképpen egy szánni való teremtmény, aki aligha lelheti meg lelki békéjét.
Emellett az ezt követő Drakula verziók ismérveit is visszaköszönnek. Oldman alakítása hol Lugosi Béla szaggatott beszédű, kimért stílusú, rejtélyes alakját idézi, hol pedig Cristopher Lee lobbanékony természetű, temperamentumos vámpírját juttathatja eszünkbe. Szinte lubickol a szerepben, a film kis túlzással az ő egyszemélyes mutatványa, alakítása pedig tökéletesen beleillik az ebben az évtizedben eljátszott szerepeinek sorába, amik nagy eséllyel sokunknak az emlékezetébe belevésődtek. A Leon a profi őrült, korrupt zsarufigurája például, hogy mást ne mondjak.

A Coppola verzió legnagyobb húzása, hogy Drakula, a már a ’31-es verzióban is látható, és a könyvben is leírt állatalakokon kívül (denevér, farkas, patkányok) groteszk, ember és állat közti átmenetnek tűnő szörnyalakok formájában is feltűnik. Emellett emberi formája is rögtön kétféle van. A film elején látható elképzelhetetlenül idősnek tűnő, ám mégis energikus és karizmatikus, ugyanakkor kimondottan ijesztő, illetve a későbbi jóképű és sármos fiatalember verzió. A felvett külsők pedig sok esetben a figura lelki állapotának manifesztációjaként is szolgálnak. Erre a legérzékletesebb példa az, hogy DraKula addigra éri el fiatalkori kinézetét, mire Minához elérhető közelségbe kerül. Mikor aztán Van Helsing professor és segítői szerelmük kiteljesedésekor – a film egyik legjobb jelenetében - rájuk törnek, a zaklatott hősszerelmes egy rémisztő denevérszerű szörnyalakká változik, majd szorult, megalázó helyzetéből egyszerű patkányok képében menekül el. A szimbolika könnyen követhető.

dracula_2.jpg

Az Oldmanre jellemző erős és maradandó színészi alakítás sajnos nem általánosítható a film egyéb szereplőire. Rajta kívül igazán csak az Anthony Hopkins által megformált Abraham Van Helsing említésre méltó. A doktor igazi vámpírvadász, akinek épelméjűsége is megkérdőjelezhető, olybá tűnik, hogy a vámpírizmus és Drakula a rögeszméi, melyek totálisan a hatalmukba kerítették. Legfőbb célja, hogy legyőzze a szentségtelen vérszívót, ugyanakkor kétséges, hogy ennek bekövetkezte után lesz-e még bármi értelme az életének. Ironikus, hogy pont ez az a verzió amiben nem Van Helsing adja meg a kegyelemdöfést a grófnak. Hopkins Helsingjéhez a film borús, szomorkás hangulatát feloldó, mókás, ám leginkább fekete humorral átitatott pillantok is köthetőek. A legjobb az, amikor a vacsora asztalnál azzal vigasztalja Minát, hogy barátnője, Lucy szenvedett ugyan, de aztán karót döftek a szívébe és levágták a fejét. Ezután pedig a legnagyobb természetességgel utasítja asztaltársait, hogy egyenek.

 

Hopkins tehát jól és szórakoztatóan játszik, ez azonban nem mondható el Keanu Revesről, aki Jonathan Harkert alakítja. Viszont ez nem feltétlenül csak az ő hibája. Játéka ugyan lagymatag, ám a karakter eleve háttérbe van szorítva. A film elején még felkelti a néző érdeklődését, és úgy tűnik, hogy központi karaktere lesz a filmnek, de igazából csak katalizátorként szolgál Drakula szerelmének újbóli feléledéséhez, ez után pedig szinte teljesen elvész a filmből, szerepe marginálissá válik. Visszatér ugyan Drakula kastélyából, ám annyira sekélyesre és impotensre van véve a karaktere, hogy igazából nem sok vizet zavar.
Winona Ryder Minaként egy fokkal jobb, bár játékát kezdetben meghatározza a visszafogott, szűzies karaktere, melyet konszolidált öltözéke is kiemel, szemben Lucy kihívó, mélyen dekoltált ruhadarabjaival. Ismét tetten érhető a szimbolika. A kosztümök és a díszletek egyébként önmagukban is szót érdemelnek, roppant részletesen kidolgozottak, gyakran bírnak jelentéstartalommal, és részben ezek miatt is, egyszerűen jó ránézni a filmre.

dracula.jpg
Emellett mind az operatőri munka, mind pedig a vizuális és hangeffektusok is lenyűgözőek. Minden aprólékos műgonddal van kidolgozva, nem hiába a négy jelölés és a három elnyert Oscar. (Kosztüm, maszk, hangvágás, illetve díszlet kategóriákban.) A film készültekor már rendelkezésre állt a digitális technológia, ám Coppola minden vizuális effektet hagyományos módszerekkel akart elkészíteni, ami jó döntés volt. Több helyen olvastam, hogy sokan gagyinak titulálják a látványvilágot. Nos, lelkük rajta, de ez a hagyományos technikák által létrehozott, direkt művies, a régi korokat idéző látványvilág kifejezetten jól áll a filmnek. Mindemellett abban is biztos vagyok, hogy ha digitális trükköket alkalmaztak volna, akkor most ugyanezek az emberek fanyalognának a kezdetleges CGI miatt.

Az nagy kár, hogy az erős kezdés után a film némileg ellaposodik, de szerencsére a cselekmény aztán ismét magára talál. Ami pedig a legjobb, hogy a melodramatikus és a horror elemek egyformán működnek, nem oltják ki egymás hatását, sőt, sok esetben inkább fokozzák azt. Ekképpen a film bátran ajánlható a romantikus sztorik kedvelőinek, illetve horror fanatikusoknak egyaránt. Hogy ez lenne-e minden idők legjobb Drakula adaptációja az vitatható. Különben is, mindegyik fimváltozat teljesen más, így ki-ki kedvére választhat kedvencet magának, ízlés dolga az egész. Mindenesetre az elmondható, hogy Coppola filmje igazán jól sikerült darab, ami úgy őrizte meg az alapjául szolgáló irodalmi mű szellemiségét, hogy közben egy új motívummal is gazdagította azt.

 7/10

A végére még két megjegyzés:
1. A filmben Renfieldet Tom Waits alakítja!
2. Véleményem szerint ez a film rendelkezik minden idők egyik legmenőbb előzetesével.
Szép álmokat!


A film MAFAB adatlapja.

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon és Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr6011949439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.