Számvetés és spleen - Észvesztő

2016. december 08. - hakos05

Az Olvasói Hét filmjeit itt találjátok.

Az ezredvégi amerikai filmeknek általam egy aspektusból már folyamatban van a vizsgálata. Az Észvesztő ebbe a körbe csak részben illeszthető be, hiszen James Mangold filmje nem a 90-es évek végi társadalomról egészében rántja le a leplet, hanem annak peremére szorultjait veszi górcső alá. Az akkoriban végigsöpört depresszióhullámot látva mégis értelmezhető egyfajta számvetésként.

girl-interrupted-810x438.jpg

A kilencvenes évek volt az az évtized, amikor lelkibetegnek lenni szinte sikknek számított. Sztárok hada vállalta fel, hogy pszichológushoz jár; a korszak egyik első számú gyógyszere a Prozac nevű antidepresszáns, az első számú könyve pedig a Prozac ország volt (a bestsellert 2001-ben vitték filmre Christina Ricci főszereplésével). 1999 volt az az év, amikor Tony Soprano beült pszichiáternője székébe a Maffiózók sorozatban, Sofia Coppola öt lánytestvér öngyilkosságát vitte vászonra, Mangold pedig elmegyógyintézetbe zárta a Winona Ryder alakította Susannát az Észvesztőben. A film az 1960-as években játszódik, de ennek a történetre nézve semmi funkciója nincs (néhány berendezési tárgyat és Brittany Murphy Jackie Kennedyt idéző haját leszámítva akár a 90-es években is járhatnánk). Arról van szó, hogy a film a Ryder által eljátszott Susanna Kaysen memoárján alapul, aki akkor élte át mindezt, de a korszakra a fentebbi részletek miatt allegorikus értelemben is lehet tekinteni. Az alaptörténet annyi, hogy Susannát, bár állítása szerint csak fejfájás és nem öngyilkosság miatt vett be annyi tablettát, beküldik a pszichiátria női részlegére. Azt, hogy a lány mégis az eszét vesztette megszakításos flashback-technikával adja át a rendező, így dobva egyik szituációból a másikba a nézőt. Szerencsére ezek az alkotás előrehaladtával fokozatosan megszűnnek. A hangulatát tekintve hullámzóan leginkább, de a spleen jellemző rá, mely a grunge-korszak után új erőre kapott bohókás tinifilmek (10 dolog, amit utálok benned, A csaj nem jár egyedül, Spinédzserek) Amerikájának is tökéletes ellensúlyként szolgált. Azért csak hullámzó, mert a kötelező mondanivalót (ti. nem biztos, hogy a bentiek őrültebbek, mint a kintiek) leszámítva nagyrészt a közösségbe való beilleszkedésről, már-már bandázásról és a rendszer kijátszásáról szól, amitől a film -már csak a nemek túlsúlyát tekintve is- inkább csajossá válik. Cserébe az alakítások tekintetében brillírozik a film. Winona Ryder nem véletlenül számított generációja ikonjának, remekül hozza a betegsége miatt sokszor csak az árral sodródó lányt, aki egyik cigarettáról a másikra gyújt. Angelina Jolie Lisája óriási! Mintha centire kiszámította volna, hogy mennyire lehet épp annyira eszelős, hogy az ne legyen túlzó. Félelmetes, hogy egy vagány csajként tetszeleg, közben tudjuk róla, hogy nem véletlenül került az intézetbe. Alakításával szinte a létező összes díjat bezsebelte (megérdemelten), köztük egy Oscart is. Brittany Murphy játékát érdemes még kiemelni. A színésznő korai halálával most már biztos, hogy óriási veszteség érte Hollywoodot. A mellékszereplők közt feltűnik még Elisabeth Moss, Angela Bettis (akin el is tűnődtem, hogy nem-e Helena Bonham Cartert látom), Vanessa Redgrave és Jeffrey Tambor, valamint a borzasztó műszakállt viselő Jared Leto is. Az alakítások közül egyedül Whoopi Goldbergé lóg ki a negatív értelemben.

girl_interrupted02.jpg

Az Észvesztő tipikusan az a film, amire leginkább a korrekt jelző illik. A színészek tényleg kitesznek magukért, a játékidő hosszát viszont megérzi a néző. Néhol a karakterek motivációi sem követhetők és a szövegkönyv is pár helyen eléggé ködösen fogalmaz, ami az intézetes közeg miatt is lehet, de hangulatfilmhez ettől több kellett volna. 7,5/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr4712028517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tökönrúgott Feleségek 2016.12.09. 20:14:44

Érdekes és jó volt a poszt, de ettől a résztől : "(akin el is tűnődtem, hogy nem-e Helena Bonham Cartert látom)" elrettentem. Lustaság így fogalmazni, mert hamarabb jön a NEM, mint az ige? Azért magyarul is leírom: nem H.B.C-t látom-e?

hakos05 2016.12.09. 22:29:00

@Tökönrúgott Feleségek: A kérdőszócska hatalma. El azért ne rettenj, az értelme ugyanaz, maximum nem standard. Az ország különböző részein ettől cifrábbakat találsz.

hannigabi 2016.12.09. 23:08:33

@hakos05: Remélem, hogy most még az "ettől"-be is bele fog kötni :D

hannigabi 2016.12.10. 00:20:33

@hakos05: Mondjuk az ilyen kommenteket még akkor se tudnám komolyan venni, ha az illetőnek normális neve lenne.

Todward 2016.12.10. 22:36:56

Ez a film is azt bizonyítja, hogy amihez Angeline Jolie hozzáér, azonnal és menthetetlenül szarrá válik.