A középszerűség posványa - Az éjszaka törvénye

2017. január 19. - Fincherista

Valahol törvényszerű volt, hogy a rendezőként eddig hibátlan Ben Affleck előbb vagy utóbb bukni fog. Ugyanakkor minden ok megvolt a bizakodásra, hiszen annak a Dennis Lehane-nek a regényét adaptálta, akinek olyan klasszikusok alapjait köszönhetjük, mint a Titokzatos folyó, a Viharsziget, vagy éppenséggel Affleck első rendezése, a Hideg nyomon. Az éjszaka törvénye ezekkel szemben noha könyvként talán kiváló (erre hamarosan fény derül), filmként egyáltalán nem állja meg a helyét. Még úgy sem, hogy manapság finoman szólva sincs túlkínálat a szesztilalom idején játszódó gengszterfilmekből. Legalábbis nem a nagyvásznon, mert sorozat formájában bizony ott van a Boardwalk Empire és a Peaky Blinders is, hogy azért valamennyire tartsa a frontot.

lbn.jpg

Aztán az is lehet, hogy igazából nem véletlenül "menekült" ez a korszak a televíziós forgalmazásba, hiszen a műfajt talán már annyira kiszipolyozták az évtizedek alatt, hogy érdemben csak hosszas tárgyalás során lehetne újat, vagy ha mást nem, valamilyen módon maradandót mondani. Affleck ugyanis becsülettel próbál mesélni: a díszletek, jelmezek csodálatosak, az is magával ragadó, ahogyan az oldtimerekkel üldözik egymást Boston utcáin és Tampa-környékének mocsarait is érzéki képekkel mutatta be. Papíron a szereposztásra sem lehet panasz, de van, amikor már a rutin (Brendan Gleeson, Chris Cooper, Sienna Miller) és a tehetség (Elle Fanning) sem elegendő.

Pedig van itt minden, de tényleg, a klasszikus gengszter-szál és annak összes kacskaringós útja mellett a film moralizál az emberölés súlyosságáról, a háborúk kietlenségéről, de értekezik a vallás társadalmi hatásairól és a Ku-Klux-Klan révén még a rasszizmusról is. Ennyi témát kellőképpen jól felvezetni, azokat megfelelően kibontani szinte lehetetlen, csak elképesztően precíz dramaturgia mellett lehetne. Ennek pedig sajnos teljes hiányát tapasztaltam, aminek okán a színészek nem érvényesültek igazán, a történet pedig fájóan üres frázisokkal dobálózott, amit Affleck igyekezett a lehető legdrámaibb naplementékkel kiemelni, de ezekkel inkább a közösségi médiához illő “coelhoi bölcsességekké” degradálta azokat.

lbn2.jpg

Azt meg különösebben nem tudtam hova tenni, hogy miért akart több ízben is más rendezőktől átvenni húzásokat, amikor ő éppenséggel azon kevés fiatal filmesek egyike, akinek megvan a saját hangja és piszok jól tudja megszólaltatni. Azért is lett volna szükség az igazi Affleckre, mert a 2000-es években a műfajba pont a konvencióktól elszakadó, saját útjukat járó alkotások leheltek némi életet. Legyen szó akár a családról (Animal Kingdom), a cselszövésről (Szigorúan piszkos ügyek-trilógia; A tégla) vagy a brutalitásról (Ichi the Killer). Jobb is, ha inkább azok között nézelődünk, vagy az egyik klasszikust vesszük elő, mert Az éjszaka törvénye legjobb esetben az lesz Afflecknek, mint ami a Dűne David Lynchnek: egy szóra sem érdemes kisiklás. 5/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr4212138537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lakat Barnabás · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2017.01.22. 10:30:20

Nagyjából ugyanezt írtam volna le én is, technikailag és a színészek terén több mint korrekt a film. Viszont hiába a mutatós csomagolás, ha a karakterek szájába olyan mondatokat adnak, amik kínos feszengésre vagy éppen röhögésre késztetik a nézőt. A szövegek, mint ahogy azt írtad is, sokszor elképesztő módon szentimentálisak, méghozzá a szó legrosszabb értelmében. De az se sokkal jobb, amikor az akciók előtt-közben-után valami kemény, vagy frappáns beszólással próbálják oldani a feszültséget. Engem ezek totál kizökkentettek, pedig atmoszféra azért van. A másik ez a bő két óra sem volt elég arra, hogy rendesen ki legyen dolgozva minden motiváció, karakter és történetszál. A fő konfliktus és hősünk nagy ellensége például a film végéhez közeledve már-már jelentősségüket is vesztik és kis túlzással alig emlékszünk rájuk. Így aztán a nagy igazságtétel pillanata sem tud igazán hatni, nem érzünk semmiféle katarzist. Talán túl sokmimdent próbáltak beleszuszakolni itt a játékidőbe és ez csak rengeteg kompromisszum árán sikerülhetett. Nem tudom, mindenesetre nagy kár érte.