Tudom, hogy ha már René Laloux, akkor Az idő urairól illene írnom, mert mégiscsak az volna a “mi kutyánk kölyke”, a Pannónia Filmstúdió rajzmestereinek animációja, akik ráadásul nem is akárki, hanem Jean Giraud (avagy Mœbius) tanácsait követve hozták tető alá a projektet. A vad bolygónak meg ezzel szemben nincs magyar vonatkozása, illetve egy sokkal elvontabb (nem éppen gyerekszemnek való) filmként tetszeleg, hiszen a Roland Topor személye által mentorált csehszlovák csapat víziója, akiknek munkáján még érződik hazájuk filmművészetének ‘60-as évek második felében tomboló szürrealizmusa, mert az egész rajzfilm olyan hatást kelt, mintha Gilliam festett volna Dalít. A pszichedelikus élményre pedig még egy lapáttal rátesz Alain Goraguer kicsit jazzes, kicsit Pink Floyd-os filmzenéje.
Bár kétség kívül sokat dob az alkotáson, a kaland java mégsem a szürrealizmus, hanem egy sokkal kézzel foghatóbb társadalmi berendezkedés példaértékű ábrázolása. A vad bolygó ugyanis elvont képei és sci-fi alapjai ellenére az emberi civilizáció történelme során újra és újra előforduló problémájának, az elnyomók és elnyomottak konfliktusának leképezése. A kék óriások uralta világ története egyszerre két oldalról is megközelíti mindezt, hiszen az emberek a Ygamon háziállatok sorsára jutottak, abban a rendszerben ők az alsóbbrendű lények, az uralkodók játékszerei. Illetve, mivel ellentétben pl. A majmok bolygójával az elnyomottak a lehetőségeikhez mérten fejlett társadalmat alakítottak ki maguknak, tehát mindössze az elnyomók szemében tekinthetők gyengének, mi több civilizálatlannak, így a történetet a csehszlovákoknak nem volt nehéz aktuálpolitikai (szovjet elnyomás) kritikaként értelmezni.
Ezt alátámasztandó érdemes megjegyezni, milyen körülmények közepette látta meg a napvilágot a film. A hatvanas években az enyhülés korszaka eljutott Csehszlovákiába is, egyre többször és egyre nyíltabban merték hangoztatni véleményeiket az ellentáborok. Az okuk meg is volt rá, hiszen ezzel párhuzamosan száguldó sebességgel sodródott a válság felé az ország. 1968. augusztus 21-én - nem sokkal a film munkálatainak megkezdését követően - jött a szovjet válasz és “a rend helyreállítása”. A honi rajzmesterek ezt követően olyannyira szovjet-ellenes kiáltványként tekintettek A vad bolygóra, hogy meg is próbálták Laloux-t eltávolítani a rendezői székből, akinek a helyét a tervük szerint a munka- és honfitársuk, Josef Kábrt vette volna át. A “puccs” csirájában el lett fojtva, viszont a kommunista párt cenzoraival szemben már nem volt esélyük, s nagyjából három évig jegeltetniük kellett a projektet. 1971-ben a rezsim engedett, Laloux-ék folytathatták a munkát, de ekkor - tanulva a rendszer konzervatív világszemléletéből - a filmet átmenekítették Franciaországba, majd 1973-ban ott is került bemutatásra a cannes-i fesztiválon, ahol különdíjat zsebelt be.
Függetlenül a fogadtatásától a Stefan Wul 1957-es regényét feldolgozó film kiállta az idő próbáját. A pszichedelikus rajzokkal ábrázolt szimbólumrendszere, illetve a lassan hömpölygő, bibliai és swifti motívumokkal megtámogatott cselekménye a mindössze 72 perces játékideje alatt is komplex társadalmi rendszereket épített fel és bírált. Cenzúrát nem tűrő kritikus szemlélete a pozitívabb hangvételű konklúziója ellenére szolid fricskája a korabeli rendszernek, míg egyedülálló szürrealizmusa a korszakot uraló stílusirányzat tömény, de emészthető esszenciája az utókornak. 9/10
Ha tetszett amit olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren!
