Tudom, hogy ez most már lassan közhelyként fog hatni, de egyre inkább rosszul vagyok attól a blockbuster zuhatagtól, amit Hollywood évről évre a nyakunkba zúdít. A legnagyobb probléma pedig az, hogy ezen filmek zöme igénytelen, és mindenféle gondolatiságot nélkülöz. Viszont az öröm annál nagyobb, mikor kikerül a gyártósorról egy-egy jó látványfilm is. Hogy csak a legjobbat említsem példaként: ott volt két éve a Harag útja, de 2011-ben útjára indult a Majmok Bolygója-trilógia is, ami az 1968-as film eseményeinek az előzményeit dolgozza fel. Mind a Lázadás, mind a Forradalom hibáik ellenére is érzelmes és élvezhető darabok voltak. 2017-ben pedig elérkezett a lezárás.
Az emberiség nagy része kipusztult, Caesar békeüzenete süket fülekre talált, és az emberek még megmaradt erőiket a majmok ellen fordítják. Vezetőjük, az Ezredes elvesz Caesartól valamit, ami fontos volt számára, így az útnak kerekedik, hogy revansot vegyen. Ez lesz az utolsó ütközet. Ha ez emberek elbuknak, akkor ez már a majmok bolygója lesz.
Már az elején óva intenék minden kedves olvasót, hogy ne dőljön be a címnek. Ugyanis ott hiába van háborúról szó, nem az van a fókuszban. Sokkal inkább Caesar és az Ezredes konfliktusa, és előbbi bosszújáról szól ez az egész produkció. De vajon ez probléma? Egyáltalán nem, ugyanis a két szereplőnk dialógusai kiváló morális kérdéseket tárnak elénk, rávilágítva arra, hogy ebben a háborúban nem lesz jó és rossz. Mind a két vezér a saját fajáért harcol, az életben maradásukért, és ha kell, akkor a végletekig elmennek értük. A trilógia lezáró darabja a tiszta érzelmek színtere, és ezzel együtt a legjobb rész is. Egy olyan bensőséges utazás, amire érdemes jegyet váltani. Több ponton pedig katartikussá válik, és ez főleg a végére igaz.
A karakterei még mindig meglehetősen jól működnek. Persze a legtöbbet már ismerjük, de az újak közül a legérdekesebb egyértelműen az Ezredes, aki nem az a tipikus főgonosz. Megvannak az érthető motivációi, de egyáltalán nem az a fajta, aki értelmét látja a gyilkolásnak. Egyszerűen csak meg akarja óvni az emberiséget, ugyanakkor elismeri, hogy minden, ami történt az ő hibája. Az őt életre keltő Woody Harrelson pedig egyszerűen briliáns, akárcsak Andy Serkis, aki Caesart beleírta a film történelemkönyvének nagyjai közé.
A látvány még mindig eszméletlen. Őszintén remélem, hogy az Akadémia díjazni fogja jövőre, mert így kell egy ízléses látványvilágot a nagyvászonra megalkotni. A fényképezést, a vágást, és a zenét is dicséret illeti. Általuk páratlan, és nagyon komor hangulata lesz a produkciónak. Ezt pedig néha igyekszik oldani egy új csapattag segítségével. Azért azt el tudom képzelni, hogy ő sokakat idegesíteni fog, de szerintem meglepően jól funkcionált, ugyanis nincs túltolva, és a poénok sem izzadtság szagúak. Szimplán jelleméből fakadóan olyan, amilyen. A forgatókönyv „kecsegtet” egy-két blődséggel, például nem értem, hogy egy kislány hogyan sétál be csak úgy egy katonai bázisra. Ezek az apróságok ugyan nem elhanyagolhatóak, de semmiképpen sem zavaróak.
A lezárásban nem fogok fukarkodni a jelzőkkel, a Majmok Bolygója: Háború az idei év legjobb blockbustere. Emocionálisabb, mint a Logan, szórakoztatóbb, mint a Baby Driver, végül pedig látványosabb, mint a Covenant. Egy rettentően letaglózó, és mégis felemelő élmény, így hát azt javaslom, jövő héten irány a mozi, mert az ilyen filmek a pénzedet, az idődet, és a bizalmadat is megérdemlik. 9,5/10
A film MAFAB adatlapja.
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren.