A viszály Hollywood-i istennői: Feud I. évad

2017. július 29. - kultúrfaló

Amikor először láttam a Mi történt Baby Jane-nel? című filmet, fekete-fehér formátuma és 1962-es évjárata ellenére is azonnal a székhez szögezett. Még ennyi évvel később is érezni lehetett azt a nagyon nehezen megfogalmazható mértékű utálatot, ami a testvérpár életét megkeserítette, így a stáblista lefutása után nem sokkal rákerestem a neten az alkotókra. Ekkor találkoztam először Bette Davis és Joan Crawford nevével és a köztük húzódó több évtizedes viszállyal, aminek az eredete már a múlt homályába veszett. Így amikor kiderült,hogy a FOX nálunk is bemutatja a Viszály: Bette és Joan című sorozatát, biztos voltam benne, hogy nézni fogom. 

feud4.jpg

Ryan Murphynek fekszik az antológia sorozat műfaja, és egész jó szériákat köszönhetünk neki: elég csak az American Horror Storyra vagy az American Crime Story-Az O.J Simpson ügyre gondolnunk. Legutóbbi munkájának, a Feudnak első évadban (csupán csak 8 rész, na de azok milyenek...) Hollywood aranykorának két, talán leghírhedtebb színésznőjének utálata kerül bemutatásra.

"- Az első próbafelvétel után Jack Warnernél ott maradtam, elbújtam az ajtó mögé, hogy halljam a véleményét. Érezte bennem a tehetséget, a humort, az intelligenciát, a merész alakítást a jelenetben?... 22 voltam... Tudod mit mondott? Bár olyan lennék, mint...Joan Crawford." (Bette Davis a Feud című sorozatban.)

Bette és Joan neve manapság már nem cseng olyan ismerősen, hírnevük is megkopott már és nincsen olyan hype körülöttük, mint mondjuk Marilyn vagy Audrey Hepburn esetében. Pedig mindketten Oscar-díjasok (Joan a Mildred Pierce címszerepéért, Bette pedig a 11 jelöléséből kettőt váltott be: a Dangerousért és a Jezebelért), ellenségeskedésüket pedig még mindig példaként hozzák fel: Crawfordot korának legszebb színésznőjeként tartották számon, Davis pedig remek karakterszínész volt. Tehetségükhöz nem férhetett kétség, és ugye ismerjük a mondást a két dudásról, így természetszerű volt, hogy nem tudtak kijönni egymással.

A 8 rész nem elég (és nem is várható el tőle), hogy felölelje mindkettejük egész életét és munkásságát, így akkor csöppenünk az eseményekbe, amikor Crawford kezébe kerül a Mi történt... című regény, aki azonnal meglátta benne a lehetőséget egy remek film alapjának. Mivel sosem volt félénk típus, keresett egy rendezőt és megfelelő kvalitású partnert. A Stúdió adott volt, hiszen akkoriban a színészek és a rendezők is egy egy studió alkalmazásában álltak, akár évekig, évtizedekig is. Jack Warner a Warner Bros. főnöke osztozott egyik vezető színésznője lelkesedésében és áldását (na meg pénzét) adta a produkcióra. A többi pedig már (film)történelem...

feud2.jpg

Az utókor úgy tartja, hogy Robert Aldrich (A piszkos tizenkettő, A Főnix útja) rendező Warner kívánságának tett eleget azzal, hogy a forgatás alatt tudatosan rásegített és felhevítette a színésznők közti rossz viszonyt, hogy a film még nagyobb publicitást kapjon. Ennek pedig a forgatásra is hatása volt: a jelenetekben úgy és ott törtek borsot egymás orra alá, ahol és ahogyan tudtak. A Mi történt... csak a sorozat kiindulópontja, nem sok részt ölel fel a forgatás. Ekkorra már mindketten túl vannak a fénykorukon, kezdenek kiöregedni Hollywoodból, egyre kevesebb filmszerepet kapnak és a hírnevük is egyre kevésbé csillog. 

"- Ó...te segítesz nekem? Mert te persze tehetségesebb vagy! Hát nem kell a segítséged! Mindig is túlértékeltek!

- Nyilván ezért kaptam 11 Oscar jelölést.

- Az Akadémia nem a tehetségedért jelölt az Isten szerelmére Betti,...azért jelölt, mert látták, hogy izzadsz. Nem a karaktert látták, az alakítást.

- Téged viszont egyáltalán nem látnak a tonnányi sminktől!" (Bette és Joan a Feud című sorozatban.)

Volt már róla, szó, hogy az amerikai filmek fővárosának aranykorába repülünk vissza, ez pedig a díszleteknek, a kosztümöknek és a kor sztárjainak megidézésével izgalmasan kerül bemutatásra. Többek között feltűnik a színen George Czukor, Olivia de Havilland vagy az USA-n kívüli világban kevésbé ismert pletykarovat vezető újságíró, Hedda Hopper (aki a Feud főhőseihez hasonlóan heves háborút vívott fő ellenlábasával, Luella Parsonssal). Őket pedig olyan nevek keltik életre, mint Stanley Tucci, Catherine Zeta-Jones, Kathy Bates, John Rubinstein, Alfred Molina, akik részenként csak néhány jelenet erejéig tűnnek fel, mégsem veszik félvállról a szerepüket.

A showt azonban Susan Sarandon és Jessica Lange szolgáltatja: az egész évad alatt izzik köztük a feszültség. Langet szerencsére újra kezdik felfedezni (American Horror Story 4 évadának oszlopos figurája volt, a másodikban Jude nővérként egészen fantasztikus), Joanként sem végez kisebb munkát. A történet főként Crawford életének utolsó évtizedét mutatja be, egy olyan szereplőt téve meg főszereplőnek, aki nagyon sokszor nem szimpatikus, simán átgázol az embereken, ha az az érdeke (akár még a bátyján is), azonban mire a 8. rész lepereg, megismerjük tettei mozgatórugóját (azonban közel sem biztos, hogy egyet is értünk velük). Olyan világban és korban élt, amikor a nők és a színésznők erőteljesen alárendelt szerepet játszottak; könnyen kieshetett az ember a köztudatból és így végül már olyan filmeket (esetleg sorozatokat) is el kellett vállalnia a megélhetésért, aminek a forgatókönyvét fénykorában vagy azonnal kidobta volna a kukába vagy hangosan nevetett volna olvasás közben. 

jack-warner-joan-crawford-bette-davis.jpg

"- Joan, milyen érzés volt a világ legszebb nőjének lenni?

- Csodálatos volt...a legjobb dolog volt, amit csak el tudsz képzelni! És ettől sosem elég! És mi van veled? Milyen volt a világ legtehetségesebb nőjének lenni?

- Jó és sosem volt elég!" (Bette és Joan a Feud című sorozatban.)

A Feud nem mindenkinek fog bejönni, hiszen nehéz és sokszor nyomasztó elviselni az állandó acsarkodást és veszekedést, az utálat valóban tapintható. Azonban ha ezen túl tudjuk magunkat tenni, akkor egy nagyszerűen megrajzolt kortörténeti bepillantást kapunk. A korszak, az emberek mentalitása, az igen erős férfiközpontú Hollywood kulisszái is felfedik magukat. Erős, fontos, hiánypótló első évaddal nyitott a sorozat, és csak reménykedni tudunk, hogy a későbbiekben egy fikarcnyit sem hagy alább a készítők lelkesedése és profizmusa, valamint a minőség. Az elképzelések szerint a következőkben hasonlóan hírhedt viszályokat mutatnak majd be. Bárkik is kapnak szerepet továbbiakban, az biztos, hogy én nézni fogom...és te? 9,5/10

Eddig simán az év egyik legjobb sorozata, így nem csoda, hogy idén több Emmy-jelölést is kapott, többek között a Limitált sorozat, valamint a Női főszereplő (limitált sorozat/tévéfilm) kategóriában Susan Sarandont és Jessica Langet is egyaránt jelölték. 

A sorozat MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr4412651321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.