A rivalizálás eredete - Borg/McEnroe

2017. október 04. - Creativ3Form

Két ember, egy hivatás

2013-ban a Rush két olyan legenda egymásnak feszülését mutatta be, amiről még az is hallott, aki amúgy nem követi figyelemmel a Forma 1 szériát. Ron Howard egy precízen megrendezett, fantasztikus operatőri munkával átadott, remekül vágott és egy erős filmzenével ellátott sportfilmet tett le az asztalra, aminek egyik legnagyobb fegyvere, hogy azok is élvezhették, akik alapjáraton nem annyira szeretik ezt a sportágat. Bár a Chris Hemsworth által megformált James Hunt egy gyerekbarát verziója volt annak, amit Hunt valójában képviselt és művelt, de mégis az egyik legjobb alakítása volt ez a pályafutásában, Daniel Brühlre pedig szavak nincsenek. Ő nem eljátszotta Niki Laudát, hanem ő lett Niki Lauda (ezt még maga Lauda is elismerte, miután megnézte a filmet). Ezt a fantasztikus receptet vette alapul Janus Metz, amikor belevágott a tenisz történelem talán leghíresebb és legismertebb rivalizálásának, valamint Wimbledoni döntőjének a megfilmesítésébe.

zb1bhw1.jpg

Testről és lélekről

Björn Borg és John McEnroe összesen 14 bajnoki meccset tudtak le egymás ellen, és fele-fele arányban osztozkodtak meg a győzelmek tekintetében. Ők ketten a tökéletes ellentétei voltak egymásnak. Borg maga volt az elegancia, egy igazi úriember, akinek edzője még viszonylag fiatalon megtanította, hogy az érzelmeit és a benne rejlő dühöt sohase engedje kirobbanni a testéből. Soha ne mutassa ki se a közönségnek, se az ellenfélnek, hogy mi is zajlik benne. Mindezt nyelje el, és a labda megütésének erejébe valamint az adogató játékaiban engedje szabadjára és szabadítsa az ellenfelére. McEnroe ezzel szemben semmit nem tartott magában. Egy agresszív kismalac szerepkörben tetszelgett, aki torka szakadtából küldte el a vonalbírót, a mérkőzésvezetőt, de néha még az ellenfelét is melegebb éghajlatra. De nem csak viselkedésben, hanem játékban is különböztek. Míg Borg az alapvonalról irányította a meccset és a kétkezes fonákjának köszönhetőn fokozatosan leütötte a pályáról az ellenfelét, addig McEnroe a szerva-röpte játék híve volt, és gyors labdákkal, gyors mozgással fárasztotta, majd végezte ki a háló túl végén helyezkedő „áldozatát.” Az ember azt gondolhatná, hogy ők ketten akár a tűz és a jég, olyan szinten ellentétei voltak egymásnak. Ám ez csak részben igaz, hiszen a játék iránt érzett megszállott szenvedélyük ugyan olyan erősen fortyogott és tombolt mindkettőben. Hiába különböztek stílusban és viselkedésben, a tenisz iránti megrögzött imádatuk ugyanolyan volt.

005-2_tgzu.jpg

Janus Metz ezt a „különbözünk, de még is hasonlítunk” eszmét tett meg a filmje mozgatórugójává, aminek végén az a bizonyos 1980-as Wimbledoni döntő áll, ami sporttörténeti jelentőségű és ennek köszönhetően máig talán a legismertebb és legjobb Wimbledoni döntője is a sportágnak. Borg négyszer nyert itt egymás után, és az ötödik győzelmére készül, ami eddig még soha senkinek nem sikerült. Ennek köszönhetően hatalmas rajta a nyomás, hiszen az egész világ azt várja tőle, hogy történelmet írjon, és egymás után ötödik alkalommal is megnyerje a legrangosabb Grand Slam tornát. McEnronak azonban szánt szándéka beleköpni Borg levesébe, és minden erejével azon van, hogy megnyerje ezt a tornát. A film remekül érzékelteti, hogyan éli meg a két játékos a döntőig vezető utat, és min mennek keresztül ez idő alatt. Mivel Borgon van a nyomás, a film is inkább rá szán több időt és ő kapja a központi szerepet, és ez igaz a gyerekkori visszaemlékezéseire is, amikor megtudhatjuk, hogyan is építette fel magát a mindenre elszánt edzője társaságában, aki akkor is hitt benne, amikor senki, és ennek köszönhetően hogyan jutott el a legenda-státuszba. Metz pedig nem szépít, őszintén és kegyetlenül mutatja meg nekünk, hogy Borg hiába igazi úriember a pályán, a magánéletében és a „fejében végbemenő csatákban” bizony messze van ő is a szerethető, jó ember fogalmától. Az önsanyargató mentalitása feszengéshez vezet, és a külvilág befogadása se olyan számára, mint az átlagembereknek. A film remekül érzékelteti velünk, hogy mennyi és milyen minőségű dolgok rejlenek az emberben, amiket csak néha, vagy soha nem mutat meg a külvilágnak és a szeretteinek is csak nagyon ritkán. Bármilyen furcsa is, de pont ebben rejlik a film negatívuma is, ugyanis Borg jellemének és karakterének ilyen mélységű bemutatását McEnroe sínyli meg, hiszen az ő szintén nem hétköznapi lelki világát és állapotát már elnagyoltan, felületesen és elkapkodva mutatják csak be a nézőnek. Vele kapcsolatban sokkal kevesebb a gyerekkori visszatekintés, és ezekben nem kap szinte egyátalán hangsúlyt az, hogy miért is lett ő valójában egy ilyen a pályán tomboló agresszív kismalac, aki akár egy tornádóval is képes lenne szembeszállni úgy, hogy csak a teniszütője van a kezében.  Kár érte, mert McEnroe karaktere is megérdemelné azt a törődést és jellemének részletes kifejtését, amit Borg kapott. Ettől függetlenül hatalmas dicséret illeti Metz rendezését, ugyanis nem csak, hogy tökéletesen eltalálta az adott korra jellemző atmoszférát és képi világot, de az utolsó, történelmi jelentőségű Wimbledoni döntőt is sikerült olyan életszerűen, feszültséggel teli képsorokkal és hangulattal megáldania, hogy még azok is végig fogják izgulni, akik amúgy tudják, hogy mi is lett a meccs végkimenetele. Ha pedig valaki nem tud erről semmit, az most már ne is olvasson utána, ugyan is garantáltan lélegzet visszafojtva, a karfát szorongatva fogja átélni az utolsó nagyjából 20-25 percet.

borgmcenroe-duell-zweier-gladiatoren-2017-film.jpg

Itt kell kitérnem a színészi alakításokra, amivel illetve akivel kapcsolatban nekem voltak előzetes félelmeim. Amikor meghallottam, hogy John McEnroe szerepére Shia LeBouföt kérték fel, nem igazán tudtam elképzelni, hogyan tudná hitelesen eljátszani a karaktert. Nem tagadom, de én személy szerint attól féltem, hogy nem McEnroet fogom látni a vásznon, hanem egy durcás kisgyereket, akitől Michael Bay elvette a Transformersét. Ám le a kalappal Shia előtt, mert remekül adta vissza McEnroe szellemiségét, fantasztikus munkát végzett. Ám az igazi kihívás a Björn Borgot megformáló Sverrir Gudnasonra várt, de nem okozott csalódást. Minden rezdülése, mozzanata, pillantása és kimondott szavai megidézik Borg „szellemét.” Mindkét színész tökéletes munkát végzett, remekül felkészültek és ennek köszönhetően teljesen átszellemültek a két legendává.

Game Set and Match

Örömteli látni, hogy a Rush sikere és koncepciója követendő példa lett, ugyanis ennek köszönhetően két másik sport legenda is megkaphatta a méltó filmfeldolgozását. Apró hibaként tényleg csak annyit tudok felróni, hogy McEnroe gyerekkora és jelleme nem lett olyan részletesen bemutatva, mint Borgé, de ettől nem veszít az összkép annyit az erejéből, hogy nem tudjam bátran ajánlani mindenkinek. És Rushoz hasonlóan nem csak azoknak, akik szeretik a sportágat. 9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr4512927165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2017.10.05. 10:00:28

Ennek nagyon örülök. Nem vagyok tenisz fan, sőt... de imádom a jó sportfilmeket. Szóval ment is watchlistre.