Korea véres politikai húsdarálójában - Inside Men

Koreai Filmfesztivál 2017 - A belső ember

2017. november 01. - Duba Dániel

Vesztegetés, korrupció, prostitúció, sötét pénzügyi összefonódások, kétes alvilági machinációk, vagyis a dél-koreai társadalmi és politikai elit gyaníthatóan ijesztően valós látlelete. A 10. Koreai Filmfesztiválon bemutatott Inside Men a legkiválóbb politikai thrillereket ötvözi a kíméletlen bosszú- és gengszterfilmekkel. Aktualitása, tűpontos cinizmusa és irigylésre méltó bátorsága miatt pedig nagy valószínűséggel a legfontosabb koreai film az Oldboy óta – robbantja a bombát a szerénytelen firkász, már itt a kritika elején. Kabooommm!!!

inside_men_main.jpg

A sztori talán túlságosan is ismerős lehet: a kormányzat a háttérben összejátszik az üzleti élet és a média legbefolyásosabb szereplőivel. A leendő kormányzó, a legolvasottabb napilap igazgatója és a pénzügyi szektor egyik leghatalmasabb szereplője egymást támogatva próbálnak egyre közelebb kerülni a kondérhoz, aki pedig összeköti őket, az a piszkos ügyeik lebonyolításával megbízott gátlástalan gengszter, An Sang-gu. Fenyegetés, megfélemlítés, erőszak, a politikai ellenfelek félreállításában neki minden eszköz megengedett, de elbizakodottságában óriási hibát vét, amiért súlyos árat fizet. Befolyásától megfosztják, véresre verik, megalázzák, a jelenet pedig végül egy olyan snittben zárul, ahol intim közelségben szerepel egy fémfűrész és a jobb kézfeje.

Két évet ugrunk az időben, amikor is egy ambiciózus, fiatal ügyész abban látja feljebbjutásának leggyorsabb módját, hogy leleplezi a fentebb említett szereplők azóta is vígan űzött mesterkedéseit, amikor is eljut, a félkarú, bukott gengszterhez, akinek két éve az egyetlen célja, hogy revansot vegyen egykori megbízóin. Az egész rendszert dög szagú micéliumként átfonó korrupció viszont olyan sűrű szövésű páncélként védi a mögötte tevékenykedő játékosokat, hogy aki át akarja azt törni, annak így vagy úgy, de végül be kell mocskolnia a kezét. Már amíg még megvannak neki.

inside_men_2.jpg

Beszédes aspektusa a filmnek, hogy szereplői – legyenek akár pozitív vagy negatív hősök – szinte sosem mondanak igazat, de ha mégis, azt csak és kizárólag erőszak hatására teszik, mintha csakis a vér lenne képes azt felszínre hozni. Ebben a játszmában az igazság amúgy sem arra való, hogy kimondják. Még az egy ligában játszó felek sem terítik ki egymás előtt a lapjaikat, hiszen sosem lehet tudni, a következő pillanatban ki szúrja hátba a másikat egy kifejezéstelen ábrázattal az arcán. Ebben a játékban csak a gátlástalan, minden báránybőrt levedlett farkasok érvényesülnek, akiket csak egy dolog éltet: bennmaradni a játékban. Pénz, hatalom, ez mind csak ennek a véget nem érő játszmának a hozadéka, de nem a célja. A játék célja ugyanis, maga a játék. Kézben tartani a szálakat, mozgatni a bábokat, áramoltatni a pénzt és a kapcsolati tőkét, a körön kívül létezőket pedig letarolni, felfalni és végül a csatornába üríteni.

A Veteran anno már megcsillogtatta azt a politika felé tartotta tükröt, amiben a dél-koreai társadalom felső köreiben elharapódzó belterjes korrupció is halványan felsejlett, de az Inside Men ezt most még fényesebbre polírozta. A film rendkívül cinikusan, de ugyanakkor nyugtalanítóan pontosan reflektál az ázsiai országban az utóbbi években a mammutvállalatok, politikusok és oligarchák korrupt összefonódásai miatt eluralkodó bizalmatlanságra, amit a koreai közvélemény egyre kevésbé hajlandó békésen elfogadni. Erre a közhangulatra pedig az utóbbi években már Dél-Korea filmipara is reagálni kezdett.

inside_men_4.jpg

Az Inside Men a hosszú időn keresztül webes képregényként közönségsikert arató, a félsziget politikai húsdarálójának árulásokkal, kisded játszmákkal és csonkolásokkal megénekelt történeteiből sarjadzott egész estés mozivá, hogy egyenként levadássza a 2015-ös év nemzetközi porondon debütáló thrillereinek legjavát, már ami a minőséget illeti. És én ehhez még gondolatban azért hozzátennék legalább két évet a számegyenes mindkét irányába. A filmnek létezik egy közel három órás rendezői változata, de ezúttal hálás vagyok, hogy a fesztiválon a százharminc perces verzió került bemutatásra, hiszen ez a precízen vágott anyag pont így érte el a kellő sűrűségét.

A nemzetközi vizeken már többször bemutatkozott Byung-hun Lee elképesztően jó An karakterében. Ez a megszokott komfortzónáján kívül eső szerep kellett hozzá, hogy végre újra eszembe jusson, mit láttam meg benne anno A Bittersweet Life és az I Saw the Devil közben. Az ügyészt játszó Seung-woo Choval szinte tökéletes ívet futnak be a történet végére, ez pedig olyan ritka pillanatokat eredményez, amiben egyszerre vannak jelen a drámai és a buddy-moviekhoz köthető  komikus elemek, a szereposztás jobb nem is lehetne.

inside_men_5.jpg

A rendező, Min-ho Woo munkájáról süt a magabiztosság és a határozott koncepció. Alkotása tele van nehéz és letaglózó jelenetekkel, amiket aztán lazább, néha visszafogott komikumon megfuttatott pillanatok váltanak, az egész mégis olyan lekerekített és finomhangolt összképet hagy a nézőben, mint egy tökéletesre komponált zenemű. Mindezt tetézi, hogy képtelenség megjósolni, mi fog történni a következő jelenetben, ez a kiszámíthatatlanság pedig egészen a végéig kitartott feszültséget gerjeszt.

Az Inside Men világának kusza politikai labirintusából csak szilárd erkölcsökön és még ép felkarcsontokon áttörve szabadulhatsz, de amíg az ilyen pazarul megírt, rendkívüli műgonddal összerakott nagybetűs thrillereket fest a mozivásznakra, addig ezzel olyan nagyon nem kell sietni. 9/10

Az Inside Men a The Villainess mellett a 10. Koreai Filmfesztivál talán legjobb filmjeként futott az előző héten. Találkozunk jövőre!

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr10013119882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cinke56 2017.11.02. 09:59:24

Remek filmkritika lenne, ha a konklúzió nem lenne meglehetősen cinikus. Egy társadalom emelkedésének nem szabhat gátat, hogy az országban uralkodó politikai-gazdasági erkölcs hiányáról készült nagyszerű filmekkel szórakoztatják a nyugati filmnézőket. Nem éppen finom megfogalmazás és kívánság. Vagy ez humor akart lenni?
Mivel egyre többször jutnak el hozzánk a koreai filmalkotások, érdemes lenne megtanulni, hogy hozzánk hasonlóan a vezetéknevet írják előre, azt követi az utónév. Helyesen tehát: Lee Byung-hun, Cho Seung-woo, Woo Min-ho, stb.
Az említett film címe valójában: A Bittersweet Life
Végül egy kérdés. Van szokatlan komfortzóna? :)

Duba Dániel · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2017.11.02. 10:50:45

@cinke56:
Amit köszönünk: a koreai nyelvleckét, A Bittersweet Life címének helyes leírását és az arra való felhívást.
Amiben nincs köszönet: a se füle, se farka kérdésben a végén.
Amit még hozzáteszünk : az utolsó bekezdésben az Inside Men világaként emlegetett "hely" nem maga a valós Dél-Korea, hanem a képregény és a film, valamint az azokban fellelhető történetek kollektíven létrehozta fantáziavilága. Vagy lehet, az írót legyűrte volna a film maróan cinikus hangvétele?

cinke56 2017.11.02. 16:33:27

@Duba Dániel: Újra elolvastam az ominózus mondatot, és csak azt tudom mondani: amennyiben nem a valódi Dél-Koreára vonatkozik, akkor elég szerencsétlenül sikerült megfogalmazni, minimum félreérthető.
A kérdésben, némi iróniával arra szerettem volna rávilágítani, hogy a komfortzóna szó épp a megszokott helyzetet jelzi, tehát a két kifejezés együttes használata szóhalmozás, mint a sampinyon gomba (champion, fr. = gomba) . De ez már a kukacoskodás műfajába sorolható, ahogy a smile is jelezte.