Az idei év rendkívül sok kellemes meglepetéssel, kiváló filmélménnyel és igényesen szórakoztató alkotással szolgált. A következőkben a legkiválóbbakat emeltem ki, szerény véleményem szerint. Íme 2017 tíz legnagyszerűbb filmje.
Harmincöt évvel az eredeti film megjelenése után egy, a mai trendektől ennyire eltérő, a kompromisszumokat elvből elutasító filmet készíteni hatalmas bátorság. Az új Fejvadász még a ’82-es mozinál is lassabb lefolyású, az atmoszférateremtésen pedig most is hatalmas hangsúly van. Roger Deakins Oscar-díjra érdemes operatőri munkája, Wallfisch és Zimmer szuggesztív dallamai, Gosling és Ford önmagukat meghazudtolóan kiemelkedő színészi játéka és persze az egész csodát vászonra álmodó géniusz, Denis Villeneuve feltétel nélküli odaadása, mind szükséges volt ahhoz, hogy a sci-fi műfaj újabb alapköve készülhessen el.
Darren Aronofsky az a rendező, akinek a rendezői életművét semmiképpen nem ajánlott egyben ledarálni. Nemcsak azért, mert így elvész a filmjeinek igazi ereje, hanem mert olyan sokkoló, érzelmileg nagyhatású alkotásokról van szó, amelyekből havonta egy is több, mint elég. Ezt semmiképpen nem derogáló értelemben mondom, nagyon súlyos filmek és közéjük tartozik az anyám! is. Nagyon sokrétű, összetett allegória, A-listás sztárokkal és végletekig lecsupaszított és tökéletesített settinggel körített szerzői hiszti. Aronofsky ugyanis nyíltan panaszkodik a rajongói kezelhetetlen magatartása miatt. Ez egy indulatfilm és emellett, sokkal több.
Az idei év, ha nem a műfaj legjobb képregény filmje. James Mangold és Hugh Jackman gondolt egy nagyot, majd letettek az asztalra egy minden eddig látott szuperhős filmtől gyökeresen eltérő mozit. A nagyszerűsége azonban nem ezzel a különbözőséggel magyarázható, egy olyan letisztult, naturalista és életszerű film, ami egészen szokatlan a világmegmentős X-Men filmek után. Ezúttal Logan küldetése is sokkal személyesebb, a forgatókönyv egész egyszerűen zseniális. A gonosz ezúttal nem annyira ikonikus, vagy markáns, ezzel hagyva teret a címszereplő drámájának és karakterfejlődésének. Nem csak képregény rajongóknak ajánlott.
Erre a húszas listára csupán egy magyar alkotás került fel, viszont, amennyiben ki kéne kiáltanom egy alkotást az év filmjének, ez lenne az. Persze nem teszem, Török Ferenc filmje viszont kötelező darab, amit minden magyar gimnazistának és felnőttnek látnia kellene. Rudolf Péter valami emberfeletti átalakuláson ment keresztül azért, hogy a szegény ember Döbrögijeként pályafutásának legellenszenvesebb karakterét kelthesse életre. De a színészgárda többi tagjára is világszínvonalú profizmus jellemző, olyan szinten képesek a vásznon együttműködni, ami hollywoodi filmeknél is ritka. A magyar bűntudat filmje az idei év legkiválóbb hazai alkotása.
Évente több, mint 80. 000 gyermek tűnik el nyomtalanul Indiában. Saroo Brierly története azonban egy sikertörténet, őt ugyanis, miután elkerült otthonából, örökbe fogadta egy ausztráliai házaspár és mindent biztosítottak neki, ami emberileg lehetséges. Ez azonban neki mégsem volt elég és 25 évvel „eltűnése” után nekiállt, hogy felkutassa gyökereit és a Google Maps segítségével megtalálja édesanyját és testvéreit. Dev Patel játékát élmény nézni, a szívbe markoló történet pedig hosszú ideig a film után is elkísér minket.
Amikor ezt a filmet először megtekintettem, hosszú percekig képtelen voltam magamhoz térni. A film előzetese és marketingje alapján egy édesapját elvesztő középiskolás és az életből kiábrándult nagybátyja kapcsolatáról szól. Annak ellenére, hogy ez így is van, a film igazi „attrakciója” nem is ez, hanem egy sokkal kegyetlenebb, borzalmasabb esemény. A film története egy olyan esemény árnyékában játszódik, amit nem lehet szavakkal leírni, ezt pedig nagyon okosan tálalják nekünk a készítők. A régi város egy nagyon kemény film, az év legmegrázóbb plot twistjével.
Scorsese évtizedekig dédelgetett álma volt, hogy Endó Suszakú azonos című regényét vászonra vihesse. A végeredményt látva nem csoda, hogy a bevétel orientált producerek miért nem akartak pénzt adni erre a projektre. A Némaság ugyanis teljesen máshogy működik, mint a legtöbb hollywoodi film, az alkotás és Scorsese alárendeli magát egy önmagánál sokkal fontosabb üzenet közvetítésének, ennek megfelelően nem is lehet egy szinten kezelni a történetközpontú mozikkal. A jezsuita szerzetesek minden gyötrelme és kínja egyetlen egy, végső pillanathoz vezet, az igaz hit kinyilatkoztatásához.
Ez csak a világ vége
Xavier Dolan hatodik nagyjátékfilmje a fiatal kanadai eddigi legkomolyabb filmje, abban az értelemben, hogy először volt lehetősége olyan világsztárokkal együtt dolgoznia, mint Marion Cotillard, vagy Vincent Cassel. A film képi világa pillanatok alatt beszippant, pedig realistább nem is lehetne. A dialógusokat pedig igazi élmény hallgatni, annyira pörgősek, ugyanakkor kegyetlenek. A film alapvetése sem egy habkönnyű romantikus-komédia alaphelyzete, a fiatal író hazatér családjához, miután évekig nem is beszéltek, és feltett szándéka, hogy közli velük, halálos beteg.
A Pixar idén visszahozta a roncsderbibe száműzött Verdák franchise-t az elit ligába, de nem érte be kármentéssel. A stúdió történetének leghosszabb ideig fejlesztett mozija minden ráfordított percet megért, a Coco ugyanis egy végtelenül szerethető, szívmelengető mozi lett. A Pixar a gyerekeket mindig egyenrangúként kezelte, sosem voltak restek komoly és nehéz témákat kitárgyalni a vásznon. A középpontban ezúttal az elmúlás és annak tucatnyi aspektusa áll, és még mindig egy elsősorban gyermekeknek szóló, vidám, színes meséről beszélünk. A Coco az egész család számára épületes és gondolkodtató film, amit nem lehet elégszer megtekinteni.
Egy szent szarvas meggyilkolása
Giorgos Lanthimos, a 21. századi szürrealista filmművészet koronázatlan királya visszatér, hogy A homár után újra polgárpukkasztó módon sokkolhassa a nagyérdeműt. Colin Farrell mellett ezúttal Nicole Kidman és a Dunkirkből ismert Barry Keoghan van segítségére ebben. A történet, a párbeszédek, a képi világ mind-mind arra szolgálnak, hogy a groteszk, életidegen hatást felerősítsék, miközben a film valójában több egyszerű arcátlan megbotránkoztatásnál. Lanthimos zsigeri módon játszadozik és épít a néző érzelmeire és predikcióira.
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
