Törvényenkívüliként saját hazádban - Veszett vidék

2018. április 11. - kultúrfaló

A western műfajának minden jellemzője, Ausztrália kietlen vidéke és az elesettek kilátástalan küzdelme remekül keveredik Warwick Thornton filmjében, többször eszünkbe juttatva a Volt egyszer egy Vadnyugatot. Ráadásul két jelentős szereplő bőrébe bújva olyan remek karakterszínészek alakítását kapjuk, mint Sam Neill és Bryan Brown.

A filmet a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk.
vv5.jpg

Az őslakos (aboriginal) középkorú Samet a családjával a lelkipásztor (Neill) a háborús veterán szomszéd birtokára küldi segíteni. Harry Marsh kihasználja az ingyen kapott segítséget és a gyarmatosító fehérekre jellemző módon azt is elveszi, amit megkíván, azonban a körülmények miatt változtatnia kell előzetes tervein, így végül nem Sam unokahúgát, hanem feleségét erőszakolja meg. Ezek után felkeresi a másik szomszédját, akitől ugyancsak embereket kap segítségül: az intéző Archiet és Philomacet, egy fiatal őslakost. A háború miatt megbomlott elméjű Marsh őket is megpróbálja kihasználni, azonban amikor az őrültség erőt vesz rajta, megláncolja a fiút. Ennek a tettének viszont tragikus következményei lesznek, ugyanis a kis fogoly megszökik és pont a lelkipásztor birtokára menekül, ahol Sam és Harry újbóli találkozása sokak életét megváltoztatja.

A Veszett vidék egyszerű western lenne csak, igaz, a jobbik fajtából, azonban a legváratlanabb pillanatokban felvillanó képek csavarnak rajta egyet. Ezek a pár másodperces jelenetek hol a múltba, hol a jövőbe kalauzolják a nézőt. A múlt eseményei a környék lakosainak szívében megbújó előítéletekre és haragra, a szomszédos birtokokon élők közti feszültségekre világít rá, melyek esetében Marsh megjelenése és tettei csak meggyorsítják bizonyos mélyben megbúvó érzelmek felszínre buggyanását. A jövőbe kikacsintásokkal azonban már nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen a rendező remek meglátásának köszönhetően közel sem lehetünk benne biztosak, hogy mit is látunk.

veszett_videk_2.jpg

Thornton maga is ausztrál őslakos, így érzékenyen tud beszélni az aboriginálok és a kontinensnyi ország földjére lépő fehérek közti ellentétekről, a betolakodók nyomában járó feszültségekről és sokszor a pusztításról. Ausztrália sziklás, kietlen rónaságai, a hatalmas távolságok jó környezeti hátteret nyújtanak. A menekülő Sam és feleségének helyzete kilátástalannak tűnik, azonban ők a fehér üldözőikkel ellentétben pontosan ismerik a környéket és jól tudják, hogy merre érdemes menekülni, hogy esélyük legyen gyalogosan a lóháton ülőkkel szemben.

Sam Neill és Bryan Brown karaktere nem is különbözhetne jobban. A lelkipásztor azon kevesek egyike, aki egyenlőként kezeli Samet és a családját. Nem tartja magasabb rendűnek magát az őslakosoknál és mindvégig roppant ésszerűen és megfontoltan viselkedik és erre próbálja rábírni a társait is az üldözés közben. Vele szemben Brown figurája, a kisvároska őrmestere, aki a rendet és a törvényt képviseli, sokkal összetettebb személyiség. Arra vágyik, hogy megállapodhasson és családot alapíthasson a helyi kocsmárosnővel, azonban könnyen elragadtatja magát és hamar eljut arra a pontra, ahol már a dühe és az érzései irányítják, és az agyára ült ködöt semmi sem tudja elfújni, még az se, ha a halál kerül a közelébe.

vv4.jpg

A Veszett vidék hiába ezen a távoli földrészen játszódik és hiába az 1920-as években, bármelyik korba és helyszínre könnyen átültethető. Végig szorítunk Samnek, és hiába lélegezhetünk fel több alkalommal is, nem vérbeli westernről beszélnénk, ha a végkimenetel előre megállapítható lenne. Western rajongóknak kötelező, akiket pedig érdekelnek az emberi drámák és sorsok, azok is megkapják a magukét. 8/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr2313820826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.