Szuperhősök. Szuperhősök mindenhol.

Nem túlzás kijelenteni, hogy a képregényfilmek olyan magaslatokat járnak meg mostanság, amiről kb. egy évtizeddel ezelőtt még csak álmodni se mertünk volna. Ez főként a MARVEL filmes univerzumára igaz, mert bár próbálkozik a DC is, de az igazi átütő erejű bomba még nem durrant el náluk (mondom ezt úgy, hogy mind az Acélembert, mind a Batman V Supermant szeretem),  ami nagyrészt az elrontott koncepciónak köszönhető. Annyira tartani akarják ugyan is a lépést a MARVEL filmes univerzumával, hogy kukázták a lassú építkezést és rögtön - az eredetfilmek szinte teljes hiánya nélkül - lenyomták a torkunkon a Justice Leauge csapatfilmet, ami hát…nos…nem sült el túl jól. Lehet egy full nulláról való újrakezdés helyretenné a dolgokat, de kétlem, hogy megmernek lépni egy ekkora horderejű döntést. Bár ha igazak lesznek azon pletykák, miszerint Henry Cavill dobbantott az Acélember szerepéből, akkor lehet meg kellene fontolniuk. Engem személy szerint azért is bánt ez a DC-s dolog a kelleténél talán picit jobban, mert pl. a játékok terén a tavaly megjelent Injustice 2 bizonyította (de a 2013-as első rész is), hogy igen is bőven van potenciál ebben az univerzumban, csak tudni kell, hogyan nyúljunk az alapanyaghoz. Vagy, hogy visszakanyarodjunk a filmekhez, említhetném még pozitív példának a Nolan féle Sötét Lovag trilógiát is, de hiába ugyan az az univerzum, még is totál más világ, más felfogás, más szint. Játékok terén azonban már nem vagyunk ennyire elkényeztetve. Természetesen jó pár olyan cím van, ami remekül sikerült, úgy mint a már említett Injustice széria, a Batman Arkham széria vagy éppenséggel a LEGO Super Hero szériái, de még sem vagyunk  olyan szinten elkényeztetve, mint a filmek terén. Viszont a Sony égisze alatt készült piros-kék pizsamás hős legújabb kalandja lehet elindít majd valamit, ami ha nem is fogja forradalmasítani a játékos műfajt, de arra simán megvan az esély, hogy egyre több fejlesztő merjen majd belevágni egy-egy szuperhősös kalandba, és a szokásos, minden éves Call of Duty valamint Assassin’s Creed kalandokat egy idő leváltsák a minőségi képregényjátékok.

Spider-Man is here, ez a jó hír.

A Sony, és azon belül is az Insomniac Games megkapta a hivatalos engedélyt a MARVEL-től, hogy megalkothassák a saját, képregényektől, filmektől és rajzfilmektől teljesen különálló világukat és történetüket Pókemberrel kapcsolatban. Éppen ezért nem egy már unalomig ismételt, és mindenki által ez első betűtől az utolsó tettig ismert origin sztorit kapunk, amiben átéljük Ben bácsi halálát, akit megsiratunk, majd bosszút állunk és végül Pókemberek leszünk. Parker ezeken már rég túl van, és a történetünk szerint már rutinos, "vén" rókának számít. 8 éve tevékenykedik szuperhősként, megküzdött már jó pár gonosszal, kilépett a Hírharsonától, külön utakon járnak MJ-vel, szóval zajlik, robog vele az a bizonyos élet. Vannak természetesen változatlan dolgok is vele kapcsolatban, mint például az otthona, ami még mindig egy lepattant „lyuk” aminek bérleti díját továbbra sem tudja fizetni, mert bár állása van, viszont pénzt alig keres vele, mivel számára fontosabb, hogy civilben is olyan melót végezzen, amivel segíteni tud az emberiségnek. Szóval a jó öreg Parker az idő múlásával még mindig az a jó öreg Parker, akit megismertünk és megszerettünk. Azt azonban nem mondhatja el magáról, hogy mindent látott és a a legrosszabb időszakán már túl van, ugyan is egy olyan esemény lánc veszi kezdetét, ami akár a vesztét is okozhatja, és Ben bácsi azon mondata, miszerint a nagyobb erő nagyobb felelősséggel jár, bizony elérhet a csúcspontjára. Nem akarok részletekbe belemenni a sztorit illetően, mert a legkisebb infó is spoiler lehet, de kijelenthető, hogy az Insomniac Games élt azon lehetőséggel, hogy egy teljesen önálló sztorit alkothatnak meg, ugyan is a hagyományokat megőrizvén valami olyat indítottak útjára, ami még sokáig fogja örvendeztetni a játékos társadalmat. Ráadásul a fősztori mellé sikerült rengeteg más, aprósággal is megtölteni a rendelkezésünkre álló „játszóteret.”

Vannak a klasszikus mellékküldetések, amikor az átlagosnál picivel hosszabb küldetéssorozatokat végigjárva kell pontot tennünk az adott bűntény végére, legyen az fegyvercsempészet, eltűnt emberek előkerítése, vagy egy bandahálózat által elfoglalt nagyobb raktár, esetleg építkezési terület visszafoglalása, aminek vezetője nem örül túlzottan, hiszen a bűnszövetkezetének leleplezésével bizony fontos anyagi forrástól fosztottuk meg őket. Ezekhez pedig hozzájönnek néha olyan mellékszálak, amiket Pókember kisebb ellenfelei állítanak elénk. Black Cat pl. egy macska-egér játékot űz velünk, hogy aztán a végén mosolyogva a fülünkre mondja egy üzenet formájában, nem csalódott bennünk, mivel ezúttal sem sikerült megakadályoznunk a tervét. Egy titokzatos maszkos férfi pedig elszántan törekszik arra, hogy a mozdulatainkat tanulmányozván teljes mértékben kiismerjen minket, hogy amikor összecsap velünk, ne legyen esélyünk ellene és végleg leszámolhasson velünk. Ám a városban lengedezve, random bűntényekbe is belefuthatunk. Néha egy ékszerboltot rámolnak ki éppen, néha a rendőrök üldöznek egy autót, amiből tüzelnek rájuk, de ahogy haladunk előre a sztoriban, úgy lesznek ezek a random bűntények is nagyobb volumerűek. Bejöhet a képbe ugyan is a túszejtés, amikor lopakodva kell ártalmatlanná tenni a mesterlövész puskákkal ellátott rossz arcokat, ugyan is ha észrevesznek minket, akkor bizony jön a „küldetés sikertelen” töltő képernyő. De lesz olyan is, hogy a környező épületek tetejéről kell eltakarítanunk a rosszfiúkat, mert valami sunyiságon törik a fejüket.  Ám a melléktevékenységek nem merülnek ki ennyiben, ugyan is jó pár egyéb elfoglaltság adódik még. A játék általában a fősztorival haladván adja nekünk ezeket az újabbnál újabb mellékküldetéseket, így teljes mértékben a játékosra van bízva, hogy azon nyomban meg akarja e csinálni a rendelkezésre álló adagokat, vagy vár pár órát, és amikor már több variáció elérhető, akkor fekszik rá sokkal jobban. Én személy szerint az „azonnal csináljuk meg ami a rendelkezésünkre áll” felfogást részesítettem előnyben, már csak azért is mert a játék legelején így megtudjuk gyorsítani a fejlődésünket, ráadásul jó pár rejtett dolgot is csak ezeknek a mellékelfoglaltságoknak köszönhetően tudunk megszerezni és aktiválni.

A klasszikus mellékküldetések mellett találhatunk még rengeteg gyűjtögetnivalót, valamint challenge „ládák” és tetőkön megtalálható kutató bázisok is az utunkba kerülhetnek. A gyűjtögetni való elfoglaltság egyik változata az, amikor is meg kell keresnünk Peter városban szétszórt régi, sulis hátizsákjait amikbe elrejtette saját régi emlékeit, cuccait, kezdetleges felszereléseit. Van, amiben egy menü étlapja található, ahová először vitte vacsizni MJ-t…van olyan, amiben még a legelső hálóvetőjének prototípusa pihen...rábukkanhatunk régi fotókra még a gimnáziumi évekből…kezdetleges ruha változatok kerülnek a kezünkbe…a Hírharsona egy-két címlapja is újraolvasásra kényszerülhet…de az egyik táska oldalsó sebében egy olyan névjegykártya is megpihen, amit egy bizonyos Murdock adott Pókembernek abból a célból, hogyha egy jó ügyvédre lenne szüksége, hívja csak bátran. Szóval ilyen és ehhez hasonló nosztalgikus élményeket rejtenek Peter régi sulis táskái, amik megmelengetik a rajongók szívét. A gyűjtögető életmódba tartozik még a nevezetességek lefotózása, amikért szintén plusz XP pontokat kaphatunk. A challenge ládák azonban már más kincseket rejtenek. Ennek is több verziója van, és challenge révén, általában időre mennek. Van az úgynevezett harcos ládák, amiket aktiválván különféle módszerekkel és megoldásokkal kell legyalulnunk a folyamatosan ránk áramló rosszfiú hullámot, mindezt minél gyorsabban és minél több valamint látványosabb kombót alkalmazva, hogy minél magasabb pontozásban részesüljünk a végén. Vannak lopakodásra biztató,mit biztató, kötelező ládák, amikor az adott területen elszórt ellenfeleket lopakodva kell időre hatástalanítani, és - a már fentebb említett, hasonszőrű mellékküldetéshez hasonlóan - ha észrevesznek minket, bizony game over. Felbukkannak drón ládák, amikor is a várost veszélyeztető, kissé meghibásodott drónokat kell üldöznünk majd végül levadásznunk annak érdekében, hogy ne okozzanak túl nagy kárt a város életében. De jó pár még ehhez hasonló elven működő challenge áll rendelkezésünkre. A tetőkön megtalálható kutató bázis szál egy sokkal személyesebb küldetéssorozat lesz, ugyan is a kiötlője nem más, mint Peter gyerekkori barátja, Harry Osborn. Még az édesanyjával építette meg ezeket a kutató bázisokat abból a célból, hogy jobbá, tisztábbá tegyék a város környezetét, légterét és mindez ne kerüljön dollármilliókba, valamint mindenki számára azonnal elérhető legyen. Ám aztán az élet, azt mondta, hogy hello, és most ránk vár az a nemes feladat, hogy befejezzük, amit Harry és az édesanyja elkezdett. Ezek a kutató bázisok úgy működnek, hogy össze kell állítanunk az adott problémára egy kémiai vegyületet (pl. a levegőben terjedő fertőző gázok eltüntetése céljából) és ha ez megvan, előállíthatjuk az ellenszert, amit a városban lengedezvén szétszórhatunk a légtérben, ezzel megakadályozva a katasztrófát.

Itt kell említést tennem a játék mini játékairól, ugyan is ilyenek is akadnak benne. A kémiai vegyületek kialakítása ugyan is nem egy szimpla cinematic videóban megy végbe, hanem bizony nekünk kell megalkotnunk azt. Ez általában pofon egyszerű és pár percnyi logikus gondolkodás után megoldható. A minijátékba belépvén a kép jobb oldalának tetején látjuk a képletet…ezek egy téglalapba zárt vonal variációkból állnak. Minden egyes ilyen variáció alatt két-három üres téglalap található, amibe be kell raknunk a kép bal oldalán lévő kis vonal variácionkból a megfelelőt. Ez az elején pofon egyszerű lesz, mert mindig adni fogja magát a helyes megoldás. Lesz azonban olyan, amikor variálni kell, ugyan is  ha olyan képletet rakunk be egymás alá, aminek van olyan pontja, ami nincs benne az eredeti képletben, akkor addig kell válogatni és variálni, amíg meg össze nem jön a sikeres verzió. Ez így leírva kicsit bonyolultnak hangzik tudom, de higgyétek el, egyátalán nem az. Ennek a minijátéknak van egy másik verziója, amikor nem egy kémiai képletet kell megalkotnunk, hanem egy elektromos hálózatot kell úgy összevariálni, hogy az ne rendelkezzen túltöltöttséggel, és csak pont annyi energiával illetve feszültséggel bírjon, ami az adott műszer megfelelő működéséhez kell. Ebben a minijátékban amolyan elektródákat kell egymás mellé pakolnunk úgy, hogy A pontból eljusson az energia B pontba, és ne legyen közte túlfeszültség. Szintén nem bonyolult, de még is gondolkozásra késztető minijáték ez, amivel sok hasznos dolgot tudunk aktiválni. Na de mik is ezek pontosan? Nos, a ruháinkhoz szükséges „kellékek.” Nem csak ezeknél a minijátékoknál, de az összes gyűjtögetnivalónál, challenge ládánál, fegyverraktárak visszafoglalásánál, klasszikus mellékküldetések elvégzésénél stb. stb. jutalmat kapunk. Ezek az úgynevezett érmék, amikből több fajta van. Bázis érme, kutatási érme és így tovább. Ezeket az érméket pedig két dologra tudjuk beváltani. Az egyik, Pókember ruhái. Rengeteg ruha található meg ugyan is benne, amik közül mindegyiket viselni tudjuk, de ezek megszerzéséhez, illetve egészen pontosan az aktiválásukhoz, bizony teljesíteni is kell. Egyfelől a különféle challenge elvégzésekért kapjuk a már említett érméket, de a városban való egyéb más tevékenységünket is statisztálja a játék (hány bűntényt oldottál meg, hány embert mentettél meg, mennyi bázis foglaltál vissza), és ezekből is el kell érni egy bizonyos mennyiséget ahhoz, hogy Póki különféle ruháit megkapjuk. Magyarán a tevékenységünk statisztikája és a jutalmul kapott érmék fizetőeszközzé lépnek elő. Ám nemcsak ruhákra válthatjuk be ezeket az érméket és a statisztika pontjainkat, hanem bizony a hozzájuk tartozó különféle tuningokra is. Három tuning fülel rendelkezik mindegyik pókruha, és olyan dolgokat tudunk aktiválni bennük, minthogy jobb legyen a közelharci tűrőképességünk, a fegyverek által okozott sebzéstől se sérüljünk annyit, ha sok kombót használunk, visszakapunk némi életerőt, de olyan is akad, amire pár másodperc erejéig teljesen láthatatlanok leszünk, szóval mindenki teljes mértékben a saját képére és játékstílusára szabhatja a Pókemberét. Plusz ezekhez jön bónuszként az egylövetű, visszatöltési időhöz kötött RAGE támadás is, amikor is egy nagyobb erő, pár másodperc erejéig aktiválódik, és ilyenkor kő kövön nem marad. A God of War széria szerelmesei valószínűleg pontosan tudják, hogyan is működik ez a bizonyos RAGE mód. Mondanom se kell, hogy ebből is rengeteg féle változat van. Van, amivel csoportos lefegyverzést lehet aktiválni. Ilyenkor Póki felugrik és egy amolyan pókháló tornádót indít útjára, amivel a közelben lévő összes ellenfelet odatapasztja a falhoz, villanyoszlophoz, kocsi oldalához és így tovább. Van, amivel Acélembert megszégyenítő ökölcsapásaink lesznek és egy amolyan „one hit one kill” képesség aktiválódik. De vannak olyan RAGE képességek is, amivel sebezhetetlenek leszünk egy időre, elindítunk egy elektromos sokk hullámot, de akár pár másodperc erejéig láthatatlanná is válhatunk, így mindenki kénye-kedve szerint "kínozhatja" az amúgy is hányatott sorsú rosszfiúkat.

Ám Pókemberünk tápossá tétele nem áll meg a ruciknál és az azokhoz tartozó extra tulajdonságoknál. Van nekünk ugyan is egy képességfánk, és egy kütyü gyűjteményünk, mert hát miért pont Pókember maradna ki az efféle extárkból? A képességfánk három részből áll. Újító, védő és hálójáró. Az "újító" a harci technikánkat és az ellenfeleinkkel szemben tanúsított ügyességünket tupírozza fel. Ki tudjuk szedni messziről is a kezükből a fegyvereket, legyen az pisztoly, puska, aknavető, esetleg elektromos bot, valamint a környezetünkben lévő tárgyakkal is interakcióba tudunk lépni a harcok során, amiknek köszönhetően egy hordót vagy egy fagerendát is nekitudunk vágni az ellenfélnek. A "védő" a tűrőképességünket erősíti fel, valamint a támadásaink erősségét is fokozza, így az ökölcsapásaink erősebbek lesznek, ha kombókat használunk, gyorsabban töltődik a RAGE módhoz szükséges energiacsík, valamint ha veszélyessé válik a helyzet, az elvetődéseknél lelassul az idő, hogy gyorsabban tudjunk reagálni a visszatámadásra, vagy az esetleges nyúlcipő felhúzása se teljen annyi időbe. A harmadik és egyben utolsó pedig a "hálójáró", ami – ahogy a nevéből is adódik – a városban való lengedezésünk és előrehaladásunk meggyorsítására szolgál. Ha ne adj isten véletzlenül leesnénk, mert túl későn nyomjuk meg a lengéshez szükséges sticket, a megfelelő gomb lenyomásával azonnal rakétaként lőhetjük vissza magunkat az égbe. De a harcban is nagy szerepe lesz, ugyan is a hálólengő kombókat is felerősíti, valamint ha lesből akarjuk a hálónk segítségével „odateleportálni” magunkat az ellenséghez, hogy azt egyetlen csapással kifektessük úgy, hogy senki ne lássa meg, akkor ezt a képességfát érdemes első körben kimaxolni. Ezeket pedig a szintlépésnél kapott képességpontokból tudjuk megvásárolni. Eleinte csak egyet-egyet fogyasztanak ezek a képességek, de aztán ahogy haladunk előre, úgy kell egyre többet áldozni rá. A kütyük pedig, nos...a számuk és milyenségük még Batmant és Vasembert is egy féltékenységi jelenetre tudná késztetni. Persze Pókinak nem áll rendelkezésére az a mennyiségű anyagi tőke, mint az imént említett két úriembernek, de az eszének köszönhetően Peter bizony McGyvert megszégyenítő módon képes összetákolni magának extra kiegészítőket egy zsáknyi szemétből is, így nem fogjuk furcsálni, hogy a szegénysége ellenére még is, hogyan rendelkezik ennyi kiegészítővel. Ezt is szépen. fokozatosan kapjuk majd meg, ahogy haladunk előre a fősztoriban, így néha tényleg érdemes elszakadni a melléktevékenységektől, és egy-két küldetés erejéig a főküldetésekre koncentrálni. Ezen extra kiegészítők nagy része a hálóvetőnket fogja feltunningolni és ellátni pár extra funkcióval. A sima hálógócok kilövését tudjuk fokozni, az úgynevezett háló bombával, amit ha ráküldünk az ellenfélre, 2-3 másodperces késleltetéssel felrobban és egy nagy mennyiségű pókhálót lövel ki magából, amivel egyszerre 3-4 embert is képes a falhoz tapasztani. Ennek az enyhébb verziója egy erősebb hálógóc kilövése, de ez nem késleltetve, hanem azonnal becsapódik és csak egy embert vagyunk képesek vele felkenni a falra. Idővel esz elektromos hálónk, amivel sokkolni tudjuk az ellenséget rövid időre, ráadásul ha a többi rosszfiú a közelébe megy az éppen lesokkolt ellenfélnek, akkor ez az áramütés átmehet rájuk is, így gondtalanul tudunk szétcsapni köztük. Lesz olyan is, amivel egy kis pók drónt tudunk magunk mellé állítani, ami sokkoló lövésekkel gyengíti az ellenfeleket, hogy újabb gondtalan pofonáradatot tudjunk rázúdítani azokra, akik össze akarják piszkolni a rucinkat. Ezek a kütyük, kombinálva a különféle harci kombókkal pedig a nagyobb összecsapások esetében olyan látványos harcot eredményeznek, hogy tátva marad a szánk.

És ha már annyit beszéltem a harcról és az ezt szolgáló töménytelen mennyiségű kiegészítőről és más extra képességről, akkor úgy gondolom itt az ideje, hogy végre beszéljünk kicsit a hüvelygo…szóval magáról a játékmenetről is. Amivel kapcsolatban szögezzük le gyorsan már az elején, hogy nem váltotta meg és nem forradalmasította se a világot, se a műfajt…de olyan jól használ minden, már korábban látott elemet, hogy azt tanítani lehetne. Sőt. A hálón lengedezés a városban még soha nem volt ilyen jó, ilyen dinamikus és élvezetes, mint itt. A sztori egy pontján elérhetővé válik a gyorsutazás is (amit elég vicces kis cut scenek tarkítanak), de egyszerűen annyira jó lengedezni a városban, hogy talán ha kétszer használtam összesen a végigjátszás során. Póki mozgása pedig rugalmas, dinamikus, nem akad el semmiben, így nem jön elő azon Assassin’s Creed betegség, amikor is beakadunk egy kisebb kis kerítésbe vagy falba, mert azt már nem tudja úgy megmászni, mint a nagyobb tornyokat. De emellett lehet vele zuhanórepülést végrehajtani, különféle látványos szaltókkal tarkítani az esést, nem beszélve arról, hogyha túl közel merülünk egy épülethez, akkor sincs probléma, ugyan is a falon futás is fantasztikusan néz ki, ráadásul azonnal kapcsol a játék, és nem kell ehhez külön lenyomni valamit, hogy aktiválódjon. Mindez pedig könnyen tanulható és nagyon egyszerűen kezelhető, így egyszer sem fogjuk kiejteni a kontrollert a kezünkből még akkor sem, ha nagyon csűrni-csavarni akarjuk a szaltókkal, meg a falon futással az előrehaladásunkat. Érdemes is amúgy az ilyenféle módszerekkel tarkítani az előrehaladást, ugyan is a játék feloldható archivmentekkel jutalmazza a lelkesedésünket. Ami a harcrendszert illeti, a fejlesztők a lehető legjobbtól tanultak, ugyan is az Arkham széria tökéletesre csiszolt egyszerű, de még is nagyszerű harcrendszerét használták fel, és igazították Pókember adottságaihoz és ruganyosságához. Kombókkal vagy kombók nélkül, kütyükkel vagy azok mellőzésével, de minden egyes harc piszok látványos dolgokat tud eredményezni, ráadásul monotonná se válik az egész. Ahogy erősödnek ugyan is az ellenfelek, úgy kell egyre agyafúrtabban küzdenünk ellenük. A pajzsos ellenfeleket pl. csépelheted szemtől-szemben, simán kivédik a csapásaidat, és ha megunják, hogy minden eredmény nélkül vered a pajzsukat, bizony visszacsapnak, amitől jön a padkakóstoló. De az elektromos pálcákkal illetve ostorokkal rendelkező ellenfeleket sem lehet a hagyományos ökölharccal lerendezni, velük szemben más trükköt kell alkalmazni (környezeti elemeket felhasználva, a kütyüket variálva). Nem beszélve a nagyobb testű ellenfelektől, akikről lepattan Póki, ha simán csak ököllel megy neki, és nem hálózta be először a testét. Mindehhez pedig hatalmas bejárható terület dukál. Természetesen nem kell egy Witcher 3, egy AC Origins vagy éppenséggel egy GTA V méretű bejárható területre gondolni, de így is elég nagy, ráadásul nincs két egyforma utca vagy sikátor, így az újrahasznosítástól se kell félnünk. Ráadásul a város él és mozog, hiszen nem csak a már korábban említett random bűntények azok, amikbe belefuthatunk, hanem ha pl. leereszkedünk az emberek közé, akkor bizony felismernek minket, leszólítanak, fotót vagy ölelést kérnek tőlünk, de ha csak szimplán sétálás közben csodálnak minket, akkor is tudunk nekik integetni vagy más egyéb pozitív gesztussal reagálni.

Ami nagyon tetszett (és meglepett), hogy nem csak Pókember az egyetlen irányítható karakter, hanem bizony több olyan szereplő is lesz, akivel feladatok elé állítottak minket a fejlesztők, és hála az égnek ezen feladatok nem merülnek ki annyiban, hogy 10 másodpercig nyomjuk az előre sticket, majd videó és paff, megint Pókit irányítjuk. Viszont legyen mindenkinek meglepetés, hogy mikor, kit és milyen körülmények között kell irányítani, hogy segítsük a történet előrehaladását. Ha pedig karakterek, akkor szeretném kiemelni a zseniális színészi munkát  és energiát (ami már-már fétisemmé vált, tudom), amit a karakterek megformálásába fektettek a színészek. Igen, ez már színészet. Említettem egy korábbi cikkemben, hogy ez a szakma már bőven túlment azon, minthogy egy mikrofon előtt állva szimplán felmondják a szöveget egy tárhelyre, és onnan majd bevágják a fejlesztők a karakterek szájmozgására. Ez már színtiszta eggyéválás az adott karakterrel, igazi és jól látható reakciókkal, zseniális kémiával és fantasztikusan tálalt valamint előadott humorral. Sokkal de sokkal több dicséretben kellene részesíteni az ilyesfajta munkát, sőt. Az ezzel kapcsolatos díjátadóknak is sokkal nagyobb figyelmet kellene kapnia, mert egy-két játékban látott alakítás simán lepipál jó néhány Hollywoody produkciót, még olyanokat is, amiket jelöltek Oscarra. Plusz az alakítások mellett maga a rendezés is dicséretet érdemel, az összes cinematic átkötő filmszerű, remek beállításokkal, kameramozgással, lassításokkal, jól időzített vágással…taps. Valamint zenei témában is remekül sikerült vegyíteni a szuperhős érzést Pókember személyiségével, így számomra a Danny Elfman féle Pókember főtéma után megszületett a második legjobb Póki főtéma (amibe belekerült egy enyhe Bosszúállók zenei főtéma is). Ám a napos oldal mellett bizony árnyoldalakban se szűkölködik a kaland. Dicsértem nem olyan rég a harcrendszert, hogy a legjobbtól tanultak, azonban nem sikerült mindent tökéletesen átültetni. A bőregér képes volt megszakítás nélkül, akár 50-es 60-as kombókat is kioszatni egy-egy összecsapás során mert tapadt az ellenfélre, mint légy a denevérszarra. Ha épp nem volt a közelében senki, simán odaugrott magától egy tőle messzebb lévő ellenfélhez, és emiatt nem szakadt meg a kombó csak akkor, ha nem figyeltél és bekaptál egy pofont. Nos, a Pókemberből egyszerűen kihagyták ezt a légy a szarra érzést. Ugyan a hálóvetőnkkel oda tudjuk magunkat húzni a távolabbi ellenfelekhez, de eléggé vicces tud lenni, hogyha nem használjuk erre a célra a hálóvetőt, hanem csak megnyomjuk a távolabb lévő ellenfél felé fordulva a támadást, akkor a bőregérrel ellentétben nem ugrik oda hozzá, hanem egyhelyben kezd el hadonászni, mint ha táncolna valami diumdisu zenére. És ez elég fura tekintve, hogy az összes szuperhős közül Pókembernek vannak a legjobb rugói, így sztem alap elvárás kellene, hogy legyen, hogyha 5 méterre van tőle valaki, akkor azonnal odaugrik hozzá, ha nyomom a támadást, és nem kell nekem kötelezően a hálóvetőmet használnom erre a célra. Ez pedig jópárszor megszakítja a kombót és ha nem reagáljuk le azonnal, egy pofon, egy lövedék vagy akár egy aknavető rakétája is simán hátba találhat minket. Ha pedig már harc, akkor nem beszéltem még a boss harcokról, de ezt direkt hagytam ide, a negatívum részhez. A játék első háromnegyedében összesen egy darab boss harcot kapunk (ha nem számítom bele a tutorialnak szánt introban lezajlott összecsapást), és az se túl hosszú (vagy nehéz). Majd aztán az utolsó szakasz a játéknak, ránk zúdít hatot de úgy, hogy pislogni is alig marad időnk. Persze történetileg megvan magyarázva, hogy miért így történt, de jobban is feloszthatták volna, mert ennek köszönhetően a végjáték enyhén túlzsúfolt állapotokat és érzéseket vált ki az emberből. Arról nem is beszélve, hogy egyik boss harc se lett túl ötletes. Ugyan abba az elvbe kapaszkodva kell legyőzni mindenkit, és bár egy-két esetben itt is lehet alkalmazni a környezetünkben lévő tárgyakat, de lehettek volna sokkal jobban karakterre szabva a harcok. Tehát, hogy teszem azt mindegyikük ellen más-más taktikát, esetleg póki kütyüt kelljen használni. Az utolsó kis szájhúzásom pedig arra vonatkozik, hogy a mellékküldetések kapcsán lehettek volna picit kreatívabbak a készítők, és az ismétlődő, sablonos missziókat feldobhatták volna valamivel. Pl. a játék első negyedében rengeteg olyan mellékszél van, amikor vissza kell szereznünk ellopott fegyvereket. Az egyik ilyenbe simán belefűzhették volna Tony Starkot azzal, hogy az egyik láda oldalán ott virít a Star Industries felirat, amitől Póki teljesen lázba jön, majd egyszer csak megcsörren a telefonja, amibe is beleszól Stark, hogy „köszike Pókarc, hogy visszaszerzed a fegyvereimet, amíg én nyaralok, de óvatosan ám, mert rohadt drága az összes.” Vagy valami ilyesmi. Az ilyen és ehhez hasonló egyszerű, de nagyszerű ötletekkel pedig mégjobbá, még színesebbé lehetett volna tenni az amúgy is nagyszerű összképet. Amiről még így zárásként illik megemlíteni, hogy magyar feliratot is tartalmaz, ami hatalmas plusz pont a kiadónak, mert bizony így sokkal nagyobb réteghez is eljuthat ez a remekmű.

Minden jó, ha a kezdet jó

Lassan már marketing szövegként hathat tőlem az, amit most lefogok írni, de higgyétek el nem az. A Sony jött, látott és győzött. Újfent bizonyították, hogy az exkluzív címeik olyan magas színvonalat képviselnek, amivel nehéz felvennie a versenyt bárkinek is. Nem csak Pókembert , hanem a képregény játékokat tekintve is az egyik legjobb kalandot tették le az Insomniac Gamesel karöltve az asztalra, amiben van ugyan egy-két rész, amit a folytatásra ki kell csinosítani, vagy picivel jobban fel kell dobni, de összességében közel zseniális lett a végeredmény. Ráadásul a MARVEL-re oly jellemző dupla stáblistát jelenetek is elég keményen utaltak arra, hogy  ez nem csak egy egyszeri fellángolás volt csupán, hanem bizony hosszútávra távra terveznek a karakterrel. És ha már a kezdet ilyen minőséget képvisel, akkor bele se merek gondolni, mi lesz itt pár év múlva a folytatásban. A játékhoz egyébként elérhető egy Season Pass is, The City That Never Sleeps címen, mely három sztori DLC-t tartalmaz. Még idén megjelenik mind a három, az első epizód október 23-ától lesz elérhető. Természetesen, mindegyikről lesz majd egy rövidebb írás, mert ha valaki, hát Pókember megérdemli, hogy addig üssük vele a vasat, amíg meleg. 9/10