And the movie of the year is... - First Man

2018. október 11. - Creativ3Form

A hogyan mikéntje

Mindenki tudja, ki az a Neil Armstrong. Mindenki tudja, mit vitt véghez. Mindenki tudja, mi volt az a bizonyos mondat, ami először elhagyta a száját, amikor megtörtént a történelmi pillanat. Így volt ez mindig is, és így lesz ez, amíg világ a világ. Ezt a történetet sokféleképpen el lehet mesélni, de a végkifejlet mindig ugyan az lenne. A kérdés tehát az, hogy milyen is az a recept, ami méltó lehet ahhoz, hogy egy ilyen fontos embert, egy ilyen fontos eseményt úgy tárjon a néző elé, hogy az ne váljon unalmassá, és ne akarjuk egy idő után az óránkat nézegetni, miközben felsóhajtunk, hogy „jóóóó okééé, ezt mind tudom, haladjunk már tovább.” A First Man első sorban nem amiatt rendelkezik nagy potenciállal, mert végre nagyvásznon láthatjuk, hogy mi is történt…hanem amiatt, hogy a hogyan, miként lesz elmesélve.

boritokep.jpg

Eggyé válás a látottakkal

Sokan értetlenül álltak és állnak most is azelőtt, hogy egy ilyen kaliberű filmhez miért pont Damien Chazelle-t kérték fel rendezőnek. Két zenei témájú filmet csinált csupán, amiből az egyik ráadásul musical, szóval én személy szerint nem voltam meglepve, amikor sok helyen az értetlenkedés jelébe ütköztem. Viszont ezektől az emberektől azt szeretném kérni, hogy tekintsék meg újra a Whiplash, valamint a La La Land filmeket, de ezúttal lássák is és ne csak nézzék. A történet egyik esetben sem kiemelkedő és nem tartalmaz olyan dolgokat illetve fordulatokat, amiket ne láttunk volna korábban. Viszont cserébe Chazelle olyan zseniálisan bánik a feszültséggel, amire csak a legnagyobbak képesek. Ennek a filmnek pedig pont erre volt szüksége. Neil Amstrong egy magának való, már-már munkamániás ember volt, akinél a kötelességtudat előbb eljutott a csillagos égig, mint ő maga. Damien Chazelle pedig úgy döntött, hogy ezt teszi meg a film középpontjának, és kihozza belőle a maximumot. A maximum eléréséhez pedig a tőle korábban megszokott stílust is maga mögött hagyta, ugyan is nem egy tipikus, nagytotálokkal és egy "minden második jelenetben ott az amerikai zászló" giccstengert rendezett, hanem az emberi érzelmeket, a munka szülte feszültséget dokumentalista köntösbe burkolta, így hozván közelebb a nézőhöz a cselekményt. Azt szerette volna, ha egyé válunk a látottakkal és olyan érzésünk lesz, mintha mi magunk is ott lennénk. Ezt pedig nem csak a képi világgal érte el, hanem a kameramozgásokkal is. A legtöbb esetben kézikamerás megoldásokat alkalmaz és a feszültség fokozásának érdekében rengeteg közelivel operál a karakterek arcáról. Egy-egy pillantás, egy-egy kimondott mondat, de akár még egy mosoly is sokkal többet jelent így nekünk nézőnek, mintha tágabb szögekben, szénné lassítva látnánk az eseményeket. Sőt. A szkafanderek sisakján megtükröződő képek tökéletesen visszaadják, hogy valójában mennyit is láttak az adott úrhajósok ott, abban a helyzetben. De nem csak a képi világ miatt hatásos ez a kézi kamerás, közelikkel operáló képi világ, hanem bizony az űrutazást is sokkal realisztikusabbá teszik. Ha rázkódik a hajó a tulburencia miatt, akkor mi nézők is együtt rázkódunk, mindezt úgy, hogy bár nem mindig látjuk mi történik, még is tökéletesen látunk mindent. Minden esetben tisztában vagyunk azzal, hogyha baj van, ha sikerélmény hagyja el a vásznat, és a magánéletben lezajló feszültség és tragédia is sokkal jobban lejön hozzánk, a nézők soraiba, elérvén ezzel, hogy eggyé váljunk a filmmel. Plusz ezt a realisztikus érzést fokozza, hogy nagyon kevés CGI-al operál a film. A legtöbb esetben vetített hátteres megoldást alkalmaztak, valamint minden egyes helyszínt és makettet megépítettek, így amikor Gosling és színésztársai beszálltak egy űrhajó „pilóta fülkéjébe”, akkor ott tényleg beszálltak egy fülkébe, és bizony tényleg olyan kevés hely volt, mint ahogy az kívülről látszik. Nem is értettem, néha hogy volt képes beférni még melléjük egy operatőr is a kamerájával. Az imént leírtakhoz pedig olyan hangzásvilág párosul, hogy az embernek helyenként majdhogynem szétrobban a dobhártyája, olyan erővel kapja az arcába a látottakat. Minden robbanásnak, fém nyikorgásnak, kapcsoló le vagy felnyomásának tényleg olyan hatása van, mintha a közvetlen közelünkben történne. Szó szerint belepaszírozza az embert a székbe, ami után egy mély levegővétel kíséretében kell ülő pozícióban kinyújtóztatni magunkat, a következő hangrobbanás érkeztéig.

03_4.jpg

Egy szó mint száz, ez a kézikamerás, közelikkel operáló, dokumentalista stílus tökéletesen betalált. Sokkal közelebb hozta a nézőhöz nem csak a történéseket, hanem a karektereket is, ez pedig nagyon fontos volt, mert ebben a filmben nem maga a holdra szállás a központ, hanem az ember és a benne dúló harcok. Az első lépés nem az volt, hogy Neil felöltötte magára a szkafandert, majd vigyorogva beült az úrhajóra, ami elvitte a Holdra. Az odáig vezető út olyan fájdalmakkal és áldozatokkal jár. Neil Armstrong (Ryan Gosling) életének ezen szakaszát egy családi tragédia indítja el, amiről nem beszél ugyan, de a benne lévő fájdalom folyamatosan jelen van a tekintetében arra várva, hogy majd egyszer felszínre tör. Bár elnyomja ezt a fájdalmat, még is erőt merít belőle, aminek köszönhetően csak egy cél lebeg a szeme előtt. Eljutni a Holdra, legyen bármi is az ára. Van egy gyönyörű felesége, és két fiú gyermeke, de maga mögött hagyja, kizárja őket az életéből. Ha haza is megy a munkából, csak testileg van otthon, a gondolatai a munka körül járnak, és ez egy idő után rá is nyomja a bélyegét a házasságára. Claire Foy (Janet Armstrong) egy a csalódottságában és értetlenségében magára hagyott magányos, de még is erős jellemű feleséget játszik, aki bár haragszik a férjére, amiért teljesen kizárja őt az életéből, és a benne fortyogó haragból, de még is támogatja őt és aggódik érte. Ha kell, még a főnökeit is kiosztja úgy, hogy azok egy pillanatra elbizonytalanodnak abban, ki is a férfi a teremben. Foy remekül birkózott meg a feladattal, méltó partnere a Goslingnak, aki pályafutása egyik legérettebb és legösszeszedettebb alakítását nyújtja. Sok kritika éri őt, hogy az arcmimikája Steven Seagaléval vetekszik, de én sohasem értettem egyet ezekkel. Tény, hogy nem játszik annyit az arcával, de nincs is szüksége rá, mert a tekintetével, elmesél mindent. És ez ebben a szerepben mutatkozik meg a legjobban nála. Ahogy haladunk előre a cselekményben, úgy kezd egyre jobban felszínre törni benne a feszültség, amit a tragédia, a felesége, a családja, a munkája és a kötelességtudata miatt érez. Amikor pedig utat talál magának és kiengedi abban a bizonyos pillanatban, amit már mindenki ismer…nos, azzal eléri a csúcspontot. És nem csak maga a karakter, hanem a film maga is.

uccso_kep.jpg

A legédesebb gyümölcs

Damien Chazelle jött, látott kockáztatott, és győzött. Olyan oldaláról merte megközelíteni ezt a témát, amibe akár bele is bukhatott volna, de hála az égnek, ilyesmiről szó sincs. Saját magát újra felfedezve, méltó módon mesélte el nekünk a hogyant. Ami viszont nem lesz mindenki filmje. Rengetegen kíváncsiak rá, az idei év talán legjobban várt alkotása a First Man, viszont biztos vagyok benne, hogy nem mindenkit fog megtalálni. És nem azért, mert esetleg egy újabb 2001: Űrodüsszeia-t vagy egy újabb Interstellart vár, nem. Eleve felesleges ezekhez a filmekhez hasonlítani, mert csak annyi a közös bennük, hogy mindegyikben kimennek az űrbe. Az a látás és előadásmód, amivel bír, nem mindenkihez fog eljutni. Ez a film ugyan is nem a holdra szállásról szól, hanem az emberekről, akik a holdra szálltak. Az emberről, aki megtette az első lépést, ami neki apró volt csupán, de az emberiségnek egy hatalmas ugrás. Nekem pedig egy hatalmas moziélmény, aminek minden egyes perce és momentuma eljutott a testem minden egyes porcikájáig, és alig várom, hogy 18-a után újra átélhessem. És a második alkalommal is IMAX vásznon, ez a film ugyan is oda lett kitalálva. Ha tehetitek, ti is ott nézzétek majd meg…akár többször is. 10/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr6314296195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.