Radírfej

2018. október 30. - Fincherista

A horrorfilmeknél jellemző húzás, hogy a rosszkor rossz helyre keveredő hőseink a hétköznapi valóságból hirtelen valamilyen elképzelhetetlen borzalomba csöppennek. Korábbi világképüket kell, hogy megkérdőjelezzék, s a túlélés legapróbb reményébe kapaszkodva igyekeznek valahogy szembeszállni az őket fenyegető gonosszal. David Lynch legelső filmje, az úgynevezett Midnight Cinema egykori nagy durranása, a Radírfej, azonban más. Már a nyitóképsorok hömpölygő sárgolyója, s Jack Nance burleszket idéző játéka jelzi, hogy ezúttal a világ maga sem éppen leányálom és ami vár a nézőre, az minden, csak nem hétköznapi.

gjqrjhv.jpg

Pedig a szürrealizmusba burkolt nyitókép után eleinte látszólag egyszerű események sorait követheti a néző, betekintést nyerhetünk John karakterének, Henry-nek a szürke hétköznapjaiba, majd követhetjük, ahogyan egy közös vacsorára készülődik az utóbbi hónapokban tőle elhidegült barátnőjéhez és családjához. Talán még az őt ott érő fordulat - miszerint apa lett, s ezáltal új kihívások elé kell majd néznie - sem nevezhető olyan elképzelhetetlenül morbidnak. Viszont mindennek az audiovizuális megvalósítása már annál inkább. Lynch filmjében sem eddig a pontig, sem ezt követően nem találkozhat a néző kisebb-nagyobb fogódzkodókkal, a Radírfej végig saját kis elborult világában mozog, ami a néző fogalmi rendszerében hétköznapi, az itt legalább kifordított, de inkább elidegenítően gusztustalan.

A fekete-fehér képek mögött van valami lepusztultság is, Henry útjai végig elhagyatott, lebontásra váró környékeken keresztül vezet, míg másokkal való interakciói a legkisebb mértékben sem nevezhetők szokásosnak, konstruktívnak. Az általam felvázolt történeti rész legmorbidabb pillanatai azonban még ezeken is túltesznek, a közös vacsora minden egyes momentuma Tobe Hopper láncfűrészesének vacsorajeleneteit megidéző, majd morbiditásában azt túl is lépő filmtörténeti abszurd. Az igazi aduász viszont ezután következik: Henry torzszülött gyermeke, és az általa okozott testi-lelki kínok alighanem még a legboldogabb várandós anyukákba is bele tudnák ültetni az abortusz gondolatát. A kegyetlenül groteszk jeleneteket nem lelőve csak annyit említenék róluk, hogy végső soron Bunuel hírhedt Andalúziai kutyájának kései korcsaként azonosítandók.

vlcsnap-2018-10-28-10h23m27s196.png

A Radírfej egyetlen igazi gyengesége a legnagyobb erénye, avagy miként képes teljesen életidegen szituációkat generálva kellemetlen helyzetbe hoznia nézőjét. Egy féktelen, másfél órás rémálomról van szó, amihez bizony kell egy bizonyos hangulat, hogy a szemlélője igazán átérezze. Márpedig, ha az nincs meg, akkor a nyomott hangulata és testnedvekkel átitatott horrorja pusztán polgárpukkasztásnak fog érződni, holott a képei mögött egy igencsak személyes kinyilatkoztatás is rejtőzhet. Lynch első gyermeke, Jennifer tudniillik dongalábbal született, s noha a rendező szokásához híven ódzkodik filmje analizálásától, a hölgy bevallása szerint testi torzsága és David apaságtól való félelme ihlette a Radírfejet. Akárhogy is nézzük, abban a rendezőnek kell igazat adnom, hogy filmjeinél, kiváltképpen az elsőnél nem is igazán a megértésén, mintsem az átérzésén van a hangsúly. S e tekintetben a Radírfej egy eleddig utánozhatatlan bravúr. 10/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr6814328101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yes, I want 2018.10.31. 18:29:51

Megnézem. Ùgyis passzol a hangulatomhoz.