A kauzalitás útvesztői - True Detective 3. évad

2019. március 13. - Duba Dániel

1980 november 7. A nap, amikor meghalt a legendás Steve McQueen. És pontosan ezen a napon veszett nyoma két kisgyermeknek is az Ozark-hegység keskeny folyókkal átszőtt erdőségeiben. Az ügyre Wayne Hays és Roland West arkansasi nyomozók álltak rá, akik balszerencséjükre akkor még nem tudták, de a fák közé lépve olyan veszélyekkel pettyezett, sötét rejtélyek uralta territóriumra tévedtek, ahonnan még évtizedek múlva sem találják majd a kiutat. Töltsünk ki egy pohár bourbont, és készüljünk fel egy lassú sétára a kauzalitás végtelen útvesztőiben, itt a True Detective harmadik évada.

true-detective-season-3-opening-credits-a.png

A True Detective nietzschei filozófiával átjárt déli gótikája 2014-ben akkorát robbant, hogy azon nyomban kitermelt a világnak egy egész jó rendezőt, Cary Fukunaga-t, és egy mégjobb írót, Nic Pizzolatto-t, valamint egy szempillantás alatt helyre tette azokat, akik a Killer Joe, a Mud, vagy a Mielőtt meghaltam után még kételkedtek abban, hogy Matthew McConaughey valóban újrahuzalozta-e karrierjét. A második évad fakó színű neo-noirja a nihil-függés sivatagos poklában dagonyázó karaktereivel már nem talált akkora kritikai és közönségsikerre, de a széria a röpke megtévelyedés után most a harmadik évaddal ismét magára talált, nem is akárhogy. És nem utolsó sorban megint szállított nekünk egy kegyetlen jó zenei playlistet, aminek segítségével napokkal vagy hetekkel a sorozat vége után is vissza tudsz térni a Kansas, Missouri, Arkansas és Oklahoma államok mértani metszéspontjánál a földből előtörő Ozark-hegység környékére, hogy elkeseredetten kutathass a nemlétező bizonyítékok után. T-Bone Burnett közreműködését minden sorozatba!

Az, hogy a széria megint arról szól, amiért megszerettük – karakterekről, kíméletlen nyomozói munkáról, megszállottságról, eredendő bűnről, olykor családról vagy az emberi létezés értelméről és értelmetlenségéről, és ezek mágikus alkímiával történő összeöntögetéséről –, megerősíti, hogy habár a Netflix megszámlálhatatlan, de vegyes minőségű sorozat-lavinája sosem hagy minket unatkozni, az HBO “mennyiség helyett minőség” szemléletű munkamódszerei egyelőre jobban működnek.

true_detective_4.jpg

A fentebb említett karakterek, és az azokká átlényegülő színészek ismét brillíroznak, ez a sorozat egyik védjegye, ez alól még a második évad sem kivétel. Nem csak a hangsúlyosabb szereplők, a mellékszereplők is. Habár ismét egy nyomozópáros vezet minket keresztül a történeten, az egész cselekmény középpontjában a Mahershala Ali alakította Hays nyomozó személyes drámája áll. A Vietnámot megjárt, a dzsungel mélyét járó felderítőként szolgáló Hays, leszerelés után a kansasi rendőrség kötelékében folytatta tovább a harcot. Nem csak a törvénysértők, de a bőrszíne miatt néhol tudat alatt ítélkezők, és sejthetően a háború maradványaként előbújó poszttraumás stressz szindróma kezdeti hullámai ellen is.

Ennek köszönhetően a társát, West nyomozót alakító Stephen Dorff néhol háttérbe vonul, amit sokszor nagyon sajnáltam. Cserébe a Hays feleségét alakító Carmen Ejogo legalább annyira része lesz a nyolc epizódnak, mint a két detektív, és nem is járunk vele rosszul. Eleven és okosan megírt karaktere sokat hozzátesz, nem csak Hays önmagába hajló, keserédes karakterívéhez, de a nyomozás előremozdításához is. Mindemellett nekem Stephen Dorff remekül eltalált pillanatai a személyes kedvenceim. Erősek, akár a mellkast rázó basszus. Hangsúlyos játéka néhol olyan jeleneteknek ad plusz réteget, amik enélkül a leállósávba szorulnának a szinte végig magas színvonalon tartott történetmesélés csomópontjait összekötő narratív szupersztrádán.

true_detective_2.png

Maga a történet 1980-ból indul, és párhuzamosan bomlik ki az 1990-ben és 2015-ben zajló eseményekkel. Mindeközben három idősík folyamatos egymásba áramlása, valamint a történések ok-okozati összefüggéseinek iránya néhol azt a különös érzetet kelti, hogy az nem csak múltból a jelen, majd a jövő felé mutat, hanem képes visszafordulni, és valamilyen megmagyarázhatatlan módon hatni a múltra is, kicsit adva az egésznek egy természetfeletti vonulatot. Mintha. Nem olyan direkten, mint az első évad esetében, annál sokkal rejtettebben. Ez talán része volt a jól kigondolt írói koncepciónak, ahogy az is lehet, hogy csupán Hays nyomozó poszttraumás stressz szindrómájának ébredező tüneteit látjuk megvillanni, később pedig mind jobban kibomló demenciáját.

Ami mágikus leplet von az egész történetre, az az idő. A harmincöt év, és az eközben a szereplők életében bekövetkező változások, valamint azok hatásai teszik az események egészét mitikussá, örökérvényűvé, szinte bibliaivá. Az, hogy végül fény derül az igazságra, és ha nem is úgy, ahogy gondoltuk, de lezárul a több évtizedes nyomozás, elkerülhetetlen Hays karakterívének lezárása miatt, de talán az igazán bátor húzás az lett volna, ha – ahogy néha a való életben is – a legvégső puzzle darabok sose kerülnének a helyükre. A fontos ügyekben való nyomozás egyik legnagyobb akadálya mindig a politika, maga a rendszer, ami működteti, ahogy ezt az első két idősíkon is megjelenik. Nem véletlen, hogy végül maga az igazi fordulat már a rendszeren kívül születik, Hays egyre romló, olykor kihagyó memóriája ellenére.

true_detective_1.jpg

Sajnos épp a vége felé, az utolsó két résznél bicsaklik meg kicsit a történet, amik hagyják minimálisan visszaesni a színvonalat, megjegyzem egyáltalán nem katasztrofálisan, vagy megbocsáthatatlanul, de kétség kívül érezhetően. Az első pár részben lévő interjús formulát is kicsit erőltetettnek éreztem, ráadásul nem is futott ki végül sehova, ahogy a környezet, a táj se élt annyira, mint a mocsaras Louisiana. Az is feltűnhet mindenkinek, hogy az utolsó rész nem csak érzetre hosszabb, mint az előzőek, hanem játékidőre is, pedig ugyanott el lehetett volna vágni a lezárást, mint az első hét epizódban – nagyjából az 55. percnél –, az évad úgy is kerek és egész lenne. Az epilógusnak is felfogható lezárás, vagyis a nagyjából szokásos játékidőhöz toldott utolsó húsz perc viszont így kellemesen pozitív lecsengésű, és tulajdonképpen ez egyáltalán nem baj.

Ha az idő egy lapos kör, akkor talán egyszer újra lesz majd egy Cohle és Hart nyomozó évadához mérhető etap a sorozatban. Jó hír, hogy Hays és West párosa nem sokkal van lemaradva. A harmadik évad leljebb csavarta Rust filozófikus monológjait, takarékra tette az okkult vonalat, kimászott a második évad nihilista purgatóriumából, és egy érettebb, egyenletesebb, reménytelibb mesét mondott, aminek a hatása alól nehéz szabadulni. Nem annyira ikonikus, nem annyira nyers és újszerű, de felnőtt módon, végig feszülten és izgalmasan szólalt meg ismét a True Detective széria. 9/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr5414686532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.