7000-es fordulatszám - Az aszfalt királyai

2019. november 11. - Fincherista

Jelen évtizedünk egyik, ha nem a legjobb autós mozijában, a Hajsza a győzelemért c. alkotásban volt egy jelenet, amikor a Daniel Brühl által kiválóan megformált Niki Lauda éppen egy Ferrarit tesztelt, majd amikor félreállt vele, akkor az előtte álló mérnöknek panaszkodott. Kritikája során kitért az autó hiányosságaira, amit a mérnök elképedt arccal hallgatott, majd meg is jegyezte a pilótának, hogy ilyet nem mondhat, elvégre egy Ferrariról van szó. Lauda cinikusan egy szimpla vállvonással zárta le a kommentjét, mondván, ami rossz, az rossz, legyen az akár a leghíresebb sportautó. Aki elnézegette volna azt a jelenetet akár másfél-két óráig is, annak Az aszfalt királyai (eredeti, témamegjelölő címén: Ford vs. Ferrari) rajt-cél győzelmet fog aratni, merthogy James Mangold legújabb, életrajzi ihletettségű rendezése arról szól, hogyan építsünk világverő sportverdát.

fvf.jpeg

Ezen alapötlet mentén a film dúskál az autófejlesztési- és tesztelési jelenetekben, azonban a száraz mérnöki fogalmak nem nyomják el a karakterek személyiségeit, sokszor éppen a fergeteges humor alapját adják, így a film egyszerre felel meg a kor eseményei iránt technikai oldalról érdeklődök, valamint a filmre elsősorban szórakozási célzattal beülők számára. A sikeres megvalósításában a legfontosabb szerepet a szövegkönyv tölti be, ugyanis a közel két és fél órányi játékidő könnyedén unalomba fulladhatott volna, ha nem lenne ennyire jó ritmusa a párbeszédeknek. A főképp két karakter, a versenyzői elvei mellett végtelen cinizmusával kiálló Ken Miles (Christian Bale), valamint a versenyzéstől kényszerből visszavonuló barátja, Carroll Shelby (Matt Damon) köré írt szkript végig a topon van, kettejük barátságát életszerűen ábrázolja, öröm volt mind hallgatni, mind nézni párosukat. 

Az egész mögött álló történet szerint a korábbi évekhez képest visszaeső volumen végett a Ford vezetői fejszéjüket hatalmas fába vágva elhatározták, hogy megpróbálják megépíteni azt a versenyautót, amelyik képes lehet lenyomni az egyeduralkodó Ferrarit a Le Mans 24 órás versenyén. Ennek apropóján szerződnek le Shelby-vel és Miles-szal, akiket saját önfejűségük nem egyszer nehéz helyzetbe hoz, tehát már jóval a futam előtt megizzadnak, amikor is a vállalati hierarchiával kell szembeszállniuk. Természetesen a valós eseményeket ismerők tudják, hogy merre fut ki az egész, de annyit talán mindenkinek előrevetíthetek, hogy senki se várja a megszokott sémát, ez a film ilyen szempontból igazán különleges darab. Nem is a megszokott fókusszal él, s ezáltal nem is a megszokott eredménnyel rukkol elő.

Másrészről viszont sajnálatos módon igazán nem ad semmi újat a műfajnak, de ellenben nincs olyan aspektusa sem, ami ne lenne ízig-vérig profi. A már többször említett szövegeknek köszönhetően a színészek is magabiztosan hozzák a karaktereket, az autók is úgy dübörögnek, ahogy kell és összességében is kifejezetten erős átlagot hoz a film minden téren. Amit én személy szerint hiányoltam - akár az autófejlesztős részek kárára - az a versenyek bátrabb bemutatása, hiszen amíg Howard a fentebb példaként behozott Hajsza a győzelemértben egészen emlékezetes módon ragadta meg a korabeli versenyek teljes miliőjét, beleértve a tudósításokat és közvetítési módokat (emlékezzünk csak a közvetlenül pálya mellől fényképezőkre), addig Mangold rendezése a száguldás érzetén, valamint a boxutca hangulatán kívül nem tudott elmélyülni a témában. Ugyanakkor ebben a kettőben már remekelt és elég pazar kaszkadőr-mutatványok tarkítják a versenyeket.

fvf2.jpg

Mivel abszurd elvárás lenne bármelyik filmmel szemben, hogy forradalmasítsa műfaját, így nyilván nem áll szándékomban emiatt megdorgálni a készítőket. Már csak azért sem, mert mint említettem, a film minden szempontból magas átlagot hoz, végig érződik rajta az értő kezek munkája. Így aki a száguldás szerelmese, vagy legalább egy kis ízelítőt szeretne kapni, annak Az aszfalt királyai a mozi, amire érdemes beülni. És itt a mozin van a hangsúly -  ha már az utóbbi hónapokban Scorsese ilyen lelkesen felemlegette ennek fontosságát -, mert ezeket az autós jeleneteket a nagyvásznon is ki kell élvezni. Mangold rendezése tehát nem feltétlenül lesz a műfaj legtöbbször hivatkozott darabja, de ez nem kérdőjelezi meg azon kijelentésemet, hogy az év egyik legkellemesebb meglepetéséről van szó. Humoros, okos és amikor eljön az ideje, akkor eléggé látványos is. 8/10  

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr3115302088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Springer Botond 2019.11.15. 01:12:18

Remek film, egy másik korból...
Amikor még nem voltak kipörgésgátlók, klíma-hiszti, polkorrektség. A férfiak férfiasak voltak, a nők nőiesek, és még véletlenül sem keverték össze a dologat.
Mat Damon és Christian Belle zseniális.
Kiemelném még a filmben Ken Miles feleségét, Molly-t (Caitriona Balfe).
Manapság nagyon ritkák az ilyen nők... ????????
Teljes odaadással szereti a férjét és kitart mellette jóban-rosszban. Manapság csak a jóban lehet számítani a hölgyek szeretetére...
(kinek nem inge, ne vegye magára)
Még akkor is őszinte szeretettel fordul a férje felé, amikor az közli, hogy teljesen földönfutók lettek, az adóhivatal lefoglalta a műhelyt, stb.
Hiába; más idők jártak a '60-as években.
Más erkölcs, más morál...