[Supernatural Movies]

Hulljon a férgese! - Az öngyilkos osztag

2021. július 30. - Fincherista

Kevés rendező mondhatja el magáról, hogy mind a Marvel, mind pedig a DC égisze alatt is készíthetett filmet és az a helyzet, hogy eredendően James Gunnt sem érhette volna ilyen megtisztelő feladat, ha annak idején jobban figyel, miről is csicsereg. Ugyanis hiába volt ő A galaxis őrzői-filmek sikerének kulcsa, a Disney nem nézte túl jó szemmel a twitter-botrányát és gyorsan ki is tessékelte a stúdióból, mielőtt imidzsük súlyosabb kárt szenvedett volna. A Warner kapva kapott a lehetőségen és a teljes kreatív kontroll hívószavával csábította magához Gunnt, aki egy nagyon szórakoztató filmmel köszönte meg a bizalmat.

ss4.jpg

Azért a személye önmagában aligha volt garancia a sikerhez, lévén a 2016-ban már nagyvászonra küldött Öngyilkos osztag jócskán alulmúlta az elvárásokat: hiába volt jövedelmező projekt, mi több, Oscar-díjas alkotás, utóéletét tekintve egyedül Margot Robbie Harley Quinnje maradt meg pozitívumként. Tehát Gunn számára adott volt egy gyenge film, illetőleg a DC filmes univerzumának ingatag lábakon álló alapja, ami voltaképpen jól is jött neki, hiszen így szabadjára engedhette őrületét és horror alapokon nyugvó humorát. A 2016-os film folytatása ugyan nem hagyta figyelmen kívül az első rész karaktereit, mégis egyértelműen rebootként lehetne jól definiálni, elvégre a csapat dinamikája, felépítése és úgy általában a film hangulata is sokban különbözik Ayerétől. Voltaképpen már a cím is erre utal, nincs számozás, egyedül a határozott névelő jelenti a különbséget.

A történet szerint Amanda Waller (Viola Davis) újfent a kormány legtitkosabb fegyveréhez nyúl és piszkos alkut kötve veszi rá a bebörtönzött szuperbűnözők egy csapatát, hogy vállaljanak el egy olyan küldetést, ami alighanem kész öngyilkosság. Ezúttal volt annyi ráció az ötlet mögött, hogy a szuperhősök ellenőrzése alatt álló metropoliszok helyett egy “világ végi” ország, Corto Maltese lett a küldetés helyszíne. A szigetországon zajló katonai puccs csak látszólag játszik szerepet Waller döntésében, számára egyértelműen a titkos laboratóriumban tárolt adatok jelentik a prioritást. Céljának eléréséhez pedig bármeddig képes elmenni, ha kell, zokszó nélkül áldoz fel néhány elítéltet.

ss3.jpg

Gunn zsenije itt jön képbe: nagyon helyesen olyan színtérre sodorta az eseményeket, ahol a történetmesélési következetlenség helyett az akció és a humor van főszerepben, illetőleg a szupergonoszokból álló piszkos tizenkettő koncepciójával is szabadon játszhatott. Ahogyan a színészek ki is hangsúlyozták az interjúk során, itt senki sincs biztonságban, a karakterek hullanak, mint a legyek. Teljes kiszámíthatatlanságra azért ne számítson senki, mert értelemszerűen a nagyobb nevek - mint Margot Robbie, Idris Elba és John Cena -  bőven kapnak lehetőséget a bizonyításra, de azért így is jócskán akad olyan karakter, akiket örömmel áldozott fel a szórakoztatás oltárán. Ezzel pedig ügyesen ki is kerülte azt a hibát, amibe 2016-ban Ayer esett, miszerint egy csapatnyi új karakternek egyszerre szeretne mély háttértönténetet adni és elvárná, hogy valamennyiükért aggódjon a néző.

Ehelyett a legtöbb karakter egy-egy fő személyiségi jegy mentén, de egymástól jól elkülöníthető módon lett felépítve, ezáltal a drámai oldal helyett inkább a csapatdinamika és az azon alapuló poénok mentén bontakoznak ki a nagyvásznon. Azt fontos megjegyezni, hogy Gunn humora A galaxis őrzőiben megszokott családbarát verzió helyett inkább a Slither képi világát eleveníti fel, tehát a testhorror és az abszurd komoly szerepet játszik benne, de úgy általában is igaz rá, hogy a korhatáros tartalomnak megfelelő spektrumon mozog. A film esetleges megosztottságát alighanem ez adhatja majd, hiszen sokakban elsősorban a két Marvel-film az egyetlen viszonyítási alap Gunnhoz és stílusához, márpedig hiába van jó néhány áthallás a képregényfilmjei között, Az öngyilkos osztag alapvetően másabb alkotás lett. 

ss2.jpeg

Közel sem tökéletes, helyenként elég kiszámítható is, viszont kétségkívül végig maximális fordulatszámon pörög és a durvább akció-vígjátékok szerelmesei biztosan megtalálják majd benne a számításaikat, ha beülnek rá. Az előzményként szolgáló 2016-os film megtekintése egyáltalán nem szükséges ahhoz, hogy az események követhetők legyenek, mindössze kisebb utalások révén kerül képbe és az a néhány karakter, aki visszatér itt is kap annyi háttérinfót, hogy az őket nem ismerők számára is letisztuljon a cselekmény. Mindent egybevetve Az öngyilkos osztag ideális nyári mozi: akciódús, vicces és könnyedén magával tud rántani. 8/10 

ui.: a filmet követően két jelenetre érdemes még a teremben maradni. Az egyik közvetlenül a cím után jön, a másik viszont csak a stáblista legvégén van.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr3816643620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.08.09. 11:06:12

Csillag Patrik a DC harmad (inkább negyed) vonala ellen.
Nem vált ez meg semmit (nemhogy a műfajt, de még a dc filmeket se) egy szimplán tisztességes képregényfilm. A galaxis őrzői és deadpool szerelemgyereke. Mondjuk olyan jobb Mcu színt.
Idris Elba jobb Will Smith, mint Will Smith.
King Shark valahogy kevés volt, sokkal többet vártam tőle.
süti beállítások módosítása