Ismerős alapfelállás

Christy Martin, becenevén „a szénbányász lánya.” Ő az a lány, aki a női boxot feltette a térképre. Addig is volt női boksz, de maximum ilyen „még is kit érdekel” szinten létezett a sport világában. Aztán jött Christy, aki mert nagyot álmodni, és nagyot tudott ütni. Annyira nagyot, hogy az emberek el kezdtek felfigyelni a női boxra. Ki ez a lány, aki férfiakat megszégyenítő erővel bír? Aki úgy üti ki az ellenfeleit, hogy azok egy-egy pofon után a világukról nem tudnak, és mind ezt olyan könnyedséggel és természetességgel teszi, mintha csak ki vinné a szemetet. Sokan meglátták benne a lehetőséget, a siker pedig jött, látott…és bizony olyan pusztítást végzett, melyet senki se kíván magának.

Egyik pofon itt, a másik ott

Christy története nem nyújt újdonságot, nem rendelkezik olyan elemekkel, amit ne láttunk volna már korábban. Még is, azt a 130 perces játékidőt képes úgy kitölteni, hogy az ember egy másodpercig se agyaljon azon, hogy igen…ez ismerős…ebben már volt részem…tudom mi fog történni. Még ha tudjuk is, akkor is olyan gyomrosokban lesz részünk, amik után pislogunk picit. A Christy, bár remekül megkoreografált és hiteles box jelenetekkel rendelkezik, a fő hangsúly még se a mérkőzéseken és a sztárrá váláson van. Illetve igen, csak sokkal inkább az áldozat szerepkör benne a főszereplő. Milyen döntéseket kellett meghozni ahhoz, hogy az a sztár legyek, aki lenni akartam, viszont miután azzá váltam, nem tetszett, amit láttam. Christy már fiatal kora óta küzd azzal, hogy ő más. A melegség, sajnálatos módon, sosem volt elfogadott, és a legtöbb esetben betegségnek van beállítva. Ennek nem egyszer hangot is ad Christy anyja, aki úgy próbálja meg ráerőltetni a saját, „drágám, én csak a legjobbakat akarom neked…azt szeretném, hogy boldog légy” felfogását, hogy közben elsiklik afelett, hogy a lánya mitől is lenne igazán boldog. Christy idővel belátja, nincs más választása, ha sikereket akar elérni az életben, és a boxban, a nemi hovatartozását, és az ezzel kapcsolatos vágyait bizony maga mögött kell hagynia. Meg kell tagadnia saját magát úgymond.

Emiatt pedig mindenét, a haragját, a gyűlöletét és az ellenérzéseit is bele öli a boxba. Abból meríti az erejét, hogy mindenkire is haragszik, és ezt a haragot zúdítja az ellenfeleire. Ennek köszönhetően figyelnek fel rá, többek közt az a Jim Martin edző, aki később a férje is lesz. Az elején nem hisz a lányban, de rövid időn belül rájön, sokkal de sokkal több van Christyben, mint elsőre hitte. Christy pedig örül. Annyira örül, hogy amikor az orra előtt vannak az aggasztó, vészjósló jelek, nem akarja elhinni őket. Jim ugyan is teljes kontroll alatt tartja őt. Christynek semmibe nincs beleszólása, se abba, hogy öltözködjön, kivel találkozzon, mikor hova menjen és mit csináljon.  Amikor néha napján megpróbál ellen állni, nos…Jim nem szép szavakkal, hanem sokkal inkább az öklével próbálja jobb belátásra idomítani őt. Christy azonban szemet huny mindezek felett mondván, jó nekem ez így...majd kialakul...a sikerhez ezeket el kell viselnem. Emiatt egyre nehezebb lesz számára az élet maga. Helyt kell állnia a ringben, a bántalmazó kapcsolatában, és jó lenne, ha végre sikerülne elfogadnia saját magát. Talán ez a legnehezebb, ugyan is pontosan tudja, hogy ha ezt megteszi, felvállalja, hogy ki is ő valójában, akkor a box és az élete sokkal nehezebb lesz, mint előtte. Ezt a folyamatos őrlődés az, mely a film legfajsúlyosabb eleme, és – ahogy fentebb írtam – bár nagyon jól megalkotott box jelenetek vannak a filmben, az igazi mérkőzés, a valódi cím meccs Christy életében az, hogy túléljen. A külvilág csak a csillogást látja és azt, hogy itt ez a vagány lány, aki minden ellenfelének beszól, kiüti őket, emiatt sikert sikerre halmoz, és milyen jó neki. Pedig mi sem áll távolabb az igazságtól. Ezt a folyamatos küzdelmet és az ezzel járó fájdalmat, amik sokkal erősebbek, mint a ringben elfogadott pofonok ügyesen adja át a film. Nem kiemelkedően, vagy olyan szinten, amit ne láttunk volna már máshol jobban…de ügyesen bánik a gyomrosokkal, és amikor bekapjuk őket, akkor azt megérezzük. Főleg a fináléban volt egy olyan szekvencia, amit látni lehetett előre (konkrétan kétszer hangzik el a filmben, hogy meg fog történni), még is, amikor bekövetkezik, picit lesokkolódunk.Sydney Sweeney…hát igen…furcsa dolog ez, de úgy nyújt erős alakítást Christy Martin szerepében, hogy Isten igazából semmi kiemelkedő nincs a játékában. Nincs egy olyan momentuma vagy jelenete, ami után azt érezné az ember, hogy woooow…ez a lány ilyet is tud? Emiatt picit kettős érzésem volt vele kapcsolatban, mert fizikálisan dicséretre méltóan felkészült a szerepre, az akcentusa is jó volt, de…hiányzott belőle az extra, ami miatt kiemelkedőnek vagy emlékezetesnek lehetne titulálni a teljesítményét. Ellenben az edzőjét és a férjét alakító Ben Foster hátborzongató alakítást nyújt. Már az első jelenetében azonnal ellenszenvessé válik, és ez, a játékidő vége felé haladva, csak fokozatosan erősödik. Egyszerűen nem lehet megmondani róla, hogy mikor, mit fog csinálni és, hogy Christy egyes döntései, mondatai, beszólása milyen reakciót vált ki belőle. Engem végig kirázott a hideg tőle, főleg a fináléban látottak alapján éreztem, hogy oké…én bizony beszartam ettől a csávótól. A többiek, Christy szülei és az edzőtársai tisztességes, jelen vagyunk, betöltjük a szerepünket alakítást nyújtanak, de részükről, nem is kell több. Aki még is talán kiemelkedik közülük, az Christy anyukáját alakító Merritt Wever, akit legszívesebben úgy felpofoznál, hogy a Holdig meg se álljon. David Michôd rendezése rendben van, az erős pillanatokat sikerült neki hatásosan átadnia. A korrajz és a korhűség is működik, legyen szó zenéről, ruhákról, és a korra jellemző hangulatról. Komponált zenei fronton lassan csordogál a film, ám az igazán erős pillanatokban sikerült olyan dallamokat megalkotni, amik bár kiemelkedőek nem lettek, még is, az adott jelenetnek tudtak adni egy kis pluszt.
Láttuk már, de még is „jól esett”

A Christy egy érdekes film. Érdekes, mert kb. minden elemét láttuk már korábban jobban elmesélni, még is működik, még is vannak olyan erényei, amik feledtetni tudják mind ezt, és a 130 perces játékidő ellenére egyszer se unatkoztam, és egyszer se éreztem azt, hogy vágni kellett volna belőle. Christy élete nagyon durva volt és az, hogy ebből fel tudott állni, és az élet rengeteg területén inspiráció az embereknek, az dicséretet érdemel. Nem tudom, hogy lehetett volna, ha lehetett volna egyátalán jobb vagy hatásosabb filmet csinálni az életéről, de szerintem szégyenkeznie senkinek se kell a végeredményt látva. Nem ezt a filmet fogjuk emlegetni, vagy ajánlani másoknak a zsáneren belül, de egy megtekintést mindenképpen megér, ha másért nem, akkor a film üzenete miatt. Ambíció, túlélés, korlátok ledöntése…mind szép dolgok, de közben ne féljetek önmagatok lenni. Persze baromi egyszerű ezt így leírni, de akkor is.