Miért hittem én azt, hogy egy remek posztapokaliptikus akciómozit fogok én majd kapni, ha meglesem a Jamie Hewlett és Alan Martin képregényéből készült Tank Girl-t, amikor se az imdb pontszáma, se az olvasott kritikák nem kecsegtettek semmi jóval, csak az a fránya filmes plakát… Rachel Talalay képregényadaptációja könnyen lehetett volna kultfilm, ám végül nem sikerült neki beteljesítenie az elvárt szintet, és egy kupac lótrágya lett belőle.

A filmtörténelem során is volt példa a plagizálásra, méghozzá akadtak nevesebb elkövetők, köztük Sergio Leone is. Az 1964-es Egy maréknyi dollárért, ami amellett, hogy a legendás olasz rendező első komoly sikere és a spagetti-/italowesternek térhódításának mérföldköve volt, egyben Kuroszava Akira három évvel korábbi, A testőr címre hallgató szamuráj eposzának átirata. Azonban utóbbira semmilyen formában nem hivatkoztak, s noha Kuroszavának tetszett a remake, a japánok nem kegyelmeztek, perre mentek, jogi úton diadalmaskodtak és kárpótlásuk az olasz-amerikai koprodukció teljes bevételének 15%-a volt. Az már más kérdés, hogy ez a jogi hercehurca szerencsére cseppet sem törte meg az ekkor még szárnyait bontogató Leone karrierjét, valamint a kép árnyalása végett az sem elfelejtendő, hogy Kuroszava filmjének története a későbbi elemzések alapján Hammett Véres aratás c. könyvére hajaz erősen, bárminemű hivatkozás hiányában.

1972-ben Amerika szépe lett, az akkor még csak 21 éves, kékszemű és belevaló Lynda Carter, aki a győzelme után nem a világbékéről szeretett volna tovább beszélni, hanem tettekkel akarta bizonyítani azt, hogy képes megmenteni a Földet a gonosztól. Los Angeles-be költözött, hogy kipróbálja magát a színészi pályán is, ám olyan kezdeti nehézségekkel kellett megküzdenie, amivel nem igazán számolt. Miután már majdnem feladta, megválasztották a Wonder Woman-sorozat címszereplőjének, amivel egy csapásra híres lett a nézők körében.

A Warner a 2018-as esztendőben fogja bemutatni a Teletubbies-sorozat egész estés mozifilm változatát, ami olyan neveket fog majd felvonultatni, mint Vin Diesel, Dave Bautista, Tom Hardy, The Rock és a mindig zseniális Morgan Freeman! 

A pilot kritikában már megírtam, hogy miért lehet különleges ez a Marvel-Netflix égisze alatt készült sorozat. Most nézzük, beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket. Nyomokban SPOILERT TARTALMAZ, így mindenki saját felelősségére olvassa.

Mindenkinek vannak álmai, amiket szeretne, hogy megvalósuljanak. Azonban csak az igazán kitartóak mennek el a végsőkig, sokan korábban feladják, megtorpannak a cél előtt vagy útközben kevesebbel is beérik. Azok, akiknek van erejük végig harcolni, egy igazságos világban elnyerik méltó jutalmukat, az útjukon lemorzsolódóak pedig azzal áltatják magukat, hogy valójában az is elég, amit addig elértek, illetve azt kapták, amit valójában szerettek volna.

Ez itt Stanley. Stanley mindig tudja hogy mi a dolga, mert képes teljesíteni az utasításokat. Stanley jó munkaerő. Légy olyan mint Stanley.

YPARABLETHESTANLEYPARABLETHESTANLEYPARABLETHESTANLEYPARABLETHESTANLEY

Stanley egész nap egy aprócska, félig üres, 427-es számú irodában gubbaszt, és azt teszi amihez a legjobban ért. Utasításokat hajt végre egy monitor előtt, egyiket a másik után, nyomogatja a gombokat szépen sorban. Nincs kérdés, nincs kétkedés, állandóság van és ennek az  állandóságnak a finom, puha baldahinja. Stanley nem is lehetne boldogabb.

1976-ban Argentínában kitört a mocskos/piszkos háború, egy belpolitikai harc, amelyet követően a hatalomra jutó szélsőjobboldali katonai junta módszeresen távolíttatta el a szélsőbaloldalinak titulált állampolgárokat, csoportokat, egyszersmind önjelölt igazságosztóként felszabadította börtönbüntetésük alól a "jobbosokkal" szimpatizálókat. Az egyik, ilyen úton felszabadított gyilkos története ihlette Eduardo Sacherit regénye megírására, amit 2009-ben spanyol segítséggel Szemekbe zárt titkok címen filmesítettek meg. Hat évvel később megérkezett az amerikai változat, de talán a történelmi dimenzió hiánya miatt is célt tévesztett. Méghozzá jócskán.