Az ezredév végéhez közeledve volt valami a levegőben. Az Y2K miatt az emberek között felütötte a fejét egyfajta pánik: sokan valós problémának hitték, hogy a 2-es dátumválasztótól a számítógépek leállása világvégéhez fog vezetni. De még ha el is tekintünk ettől a félelemtől, annyi bizonyos, hogy a 2000-es évbe való átlépésnek megvolt a maga misztikussága. Egy új kezdete valami végét is jelenti. Ilyenkor érdemes megállni és megkérdezni magunktól, kik is vagyunk és merre tartunk. Ahogy az lenni szokott, a művészet erre a közhangulatra is reflektált és az, amit elénk tárt, nem túl pozitív. A dolog pikantériája, hogy ebben az időszakban születtek talán a legjobb, de mindenesetre a legemlékezetesebb filmek. Ebben a cikksorozatban azt fogom bemutatni, hogy az 1990-es évek végi amerikai filmekben hogyan jelenik meg ez a szorongással teljes hangulat. Az összes rész itt lesz elérhető.

Nem tudom, hogy van-e a (poszt)modern filmtörténelemben még egy olyan alkotás, ami egyrészt ekkora hatással volt az utána következőkre, másrészt amit nem elemeztek szanaszét mindenféle szempontból, összeesküvés-elméleteket sem mellőzve különböző háttérhatalmakról. Az biztos, hogy az ezredév végén mindenki erről beszélt. Pár éve volt szerencsém részt venni egy egyetemi előadáson, ahol ezen a filmen keresztül mutattuk be az ún. kettős kódolást. Ennek az a lényege, hogy a mű mind a magas- mind a népszerű kultúra elemeiből vesz át elemeket, átmenetet képezve a két regiszter között képes nagyobb közönséget megszólítani. Jelen filmnél ez annyit tesz, hogy az egyik rétege szerint egy fejlődéstörténettel átitatott akciófilm, míg másutt filozófiai, bibliai és egyéb vallási és mitológiai szimbólumokat találunk. A következőkben az előadáson elhangzottakat is vegyítem saját gondolatokkal.

Sacha Baron Cohen munkássága elkerülte a figyelmemet, bár tudom, hogy olyan figurákat keltett eddig életre, mint Ali G, Borat, Brüno vagy a diktátor. Ezek mindegyike nagy visszhangot keltett, és erősen polgárpukkasztó alakjai a filmtörténelemnek. Színészként viszont kedvelem, főként A leleményes Hugoban és a Sweeney Toddban nyújtott alakítása miatt.

Mivé lenne a világ nők nélkül? A kérdés megválaszolására nyilván egy hölgyek nélküli világkép megfestése lenne az egyszerűbb út, de Pedro Almodóvar ennek éppen a komplementerét veszi, tehát a férfiakat írja ki filmjéből, hogy minél jobban rávilágíthasson a női lélek rejtelmeire. Legtartalmasabb művében egyedülálló virtuozitással mesél múzsáiról, mivel a két órás játékidőbe majd’ tíz évadnyi szappanoperához elegendő eseményt becsempészve járja körbe a hétköznapok, a család és a túlvilág problémaköreit.

Bármennyire is Arnoldról és Stallonéról szólt a 80-as évek akciófilmes zsánere, a két gigász és képes volt hibázni. Walter Hill, 1988-as Vörös zsaruja a példája annak, hogy nem feltétlenül lehet hátradőlni a rendezői székben, ha a főszereplők között van egy Arnold Schwarzenegger vagy egy James Belushi. Az odaadás akkor is szükséges az eredményes munkához.

Lehet temetni a horror műfaját a klisévé merevedett jumpscare-ek miatt, de amíg ilyen alkotások futnak be fű alatt a független mezőnyből, mint a Southbound, addig semmi okunk a panaszra. A hozzáférhetőség ugyan kissé nehézkes lesz és a marketingköltség hiánya miatt, mivel kevésbé hallani róla, igen mélyre kell ásni ezekért a kincsekért, de megéri a fáradozni érte.

Hatalmas várakozás előzi meg a Daredevil 2. évadát, hiszen Jon Bernthal személyében megelevenedik az egyik legnagyobbra tartott, a szuperképességek nélkül, ám végtelenül kegyetlen életet élő Megtorló, aki bár már többször is megmutatta magát a kamerák előtt, de eddig egyszer sem tudott kitörni az elbaltázott képregényadaptációk táborából. A kérdés tehát adott, Punisher végre megtalálja a számításait?

Azonban, amíg várunk a március 18-án megjelenő első epizódra, nézzük meg egy kicsit Frank Castle történetét, hogy ki is Ő valójában…

Azt nem állítom, hogy a 90-es években készültek a legjobb rajzfilmsorozatok, - hiszen ez szubjektív dolog, - de annyi biztos, hogy megvolt a sajátos stílusuk ezeknek az amerikai meséknek (A bolygó kapitánya, Extreme Dinosaurs, stb). Mégpedig egy olyan laza stílussal operáltak, ami az akkori ovis gyerekeknek a nagybetűs menő szót jelentette. Ha az Utcai Cápák nem is az elit rajzfilmsorozatok táborában tengődik, de mégis sokunk kedvencévé tudott válni akkoriban.

…avagy ki is az igazi szörnyeteg? 2016-ot írunk, azaz 85 év telt el az első egészestés Frankenstein-film óta (1910-ben már volt egy Frankenstein néven futó kisfilm), aminek a színvonalát, azóta se sikerült elérni, sőt, még csak megközelíteni sem. Pedig kapta már meg a projektet Kenneth Branagh, játszott már főszerepet Robert De Niro, illetve építettek már történetet James McAvoy-ra is. De senki nem járt sikerrel, csak és kizárólag James Whale és Boris Karloff.