Jack (Jacob Tremblay) mindössze öt éves, de már a világ minden szegletét úgy ismeri, mint a tenyerét. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy számára a világ nem több, mint egyetlenegy szoba, amit állandó lakótársával, az édesanyjával (Brie Larson) oszt meg. Fogságban született. A külvilágról alkotott képe elképesztően hiányos, csak annyit tud, amennyit az anyja jóhiszeműen mesélt neki. Viszont Jack - bár még nem is sejti -, már elég idős ahhoz, hogy Joy tervét végrehajtva kiszabaduljon az öreg Nick (Sean Bridgers) börtönéből és megismerhesse a valódi világot.

Arra, hogy a nagy népszerűségnek örvendő Marvel és DC képregényhősein kívül is remek alkotások vannak, Frank Miller munkássága az egyik legjobb bizonyíték. Az ő munkái sokkal sötétebbek, véresebbek és erősen magukon viselik a noir filmek stílusjegyeit. Bár legtöbbünk számára a 300 és a Sin City kapcsán lehet ismerős, azonban írt már formabontóan új történeteket Superman, Batman, Daredevil, vagy az X-Men tag Farkas kalandjaihoz is.

Lassan hét éve már, hogy a Fox az X-men Kezdetek: Farkassal képregényrajongók millióinak vívta ki haragját. Igazán nem is a film középszerűsége zavarta őket, hanem sokak kedvenc karakterének, Deadpoolnak a durva félreértelmezése zúdított utálatcunamit a stúdióra. Bár a petíciók, “szerelmes levelek” és az azonos című videojáték fogadtatása után is jegelve volt az antihős története, az internetre felkerülő jóval képregényhűbb test footage (és az azáltal gerjesztett hype) már meggyőzte a fejeseket arról, hogy különálló filmet kapjon a nagypofájú Krueger-ivadék. Tehát végül zöld lámpát kapott a projekt, a tesztfelvétel alkotói elkészíthették az egész estés változatot, a premier előtti hónapokban pedig a filmtörténelem egyik legerősebb marketingkampányával nem győzték hangsúlyozni: hiánypótló, kegyetlen jó szórakozás lesz a Deadpool.

I beat Meryl.

Ezzel a “poénnal” vette át Jennifer Lawrence első Arany Glóbuszát. Az ominózus mondatot üdvrivalgás helyett néma csönd fogadta, majd utólag meg is kellett magyaráznia poénját, miszerint esze ágában sem volt megsérteni Meryl Streepet, mindössze az Elvált nők klubja c. film egyik jelenetét elevenítette fel. Akárhogy is, innentől számítva elég erős párhuzamot lehet meghúzni a két színésznő karrierjében, amit az alábbi posztban az Oscart Leónak? -hoz hasonlóan részint vitaindítóként meg is tennék.

Gyönyörűek, de nem szexszimbólumok

Amikor már tényleg azt hiszed, hogy nincsen lejjebb, hiszen két gyenge Megtorló-mozi is napvilágot látott már Hollywoodban, akkor megpillantod a Háborús övezetet, és rájössz, hogy Uwe Boll még mindig él! No, a német legendának ehhez az alkotáshoz semmi köze nincs, de ha a film végi stáblistánál megjelent volna a neve, akkor sem lepődtem volna meg. Ugyanis a 2008-as Megtorló-mozi minden képzeletet felülmúlt gagyiságban.

15 hosszú év után elérkezettnek látták Jonathan Hensleigh-ék, hogy felelevenítsék Frank Castle, avagy a Megtorló történetet, hogy ne csak az a gyenge fércmunka maradjon meg a köztudatban, amiben Dolph Lundgren játszhatta az akcióhőst. Azzal viszont nem számoltak a készítők, hogy ha teletuszkolják az alkotást mindenféle hülyeséggel, akkor a mostani végeredmény se lesz sokkal jobb, mint a legelső próbálkozás.

„A nagy erő, nagyobb felelősséggel jár” – Ben bácsi

A 2000-es évek környékén, a Penge és az X-Men filmek sikere után nem volt megállás a Marvel, illetve más képregényadaptációs filmek számára, így a világ egyik legközkedveltebb hőse, Pókember is megkapta a maga mozifilmjét, amire nem sajnálta a stúdió a pénzt. A hálószövő hős ugyan már szerepelt korábban a televíziók képernyőjén, de a 70-es években esélye sem volt kilépni a Superman elsöprő sikerének árnyékából (bár a minőséget látva, nem is nagyon akart…), így tehát bő 30 évet kellett arra várni, hogy Peter Parker meghódítsa a mozikat. Sam Raimi alkotása hatalmas sikert hozott el, mind a stúdiónak, mind pedig önmagának. Azonban a zsáner fejlődésének, valamint az idő, kemény vasfogának hála, a 2002-es Pókember már messze nem olyan csodálatos, mint amilyen régen volt…

Adam McKay, aki eddig leginkább Will Ferrell-el forgatott vígjátékaival tűnt ki, nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy filmre vigye Michael Lewis The Big Short című könyvét és ezáltal széles közönség elé tárja a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság valódi okait és az ahhoz vezető folyamatokat. Ingoványos talaj ez minden filmkészítő számára, ahol az érthetőség és a hitelesség könnyen a szórakoztatás kárára mehet, de jelen esetben elmondhatjuk, hogy minden szempontból remek alkotás született, mely mesél, tanít és magyaráz a tudatlan nézőnek, miközben kendőzetlenül pofánröhög minket és en bloc az egész modern társadalmat.