A Titanic sikere után reneszánszukat élték a katasztrófafilmek. Néhány év alatt tucatnyi érkezett a mozikba, de a kezdeti sikerhullámok csillapodtak és szépen lassan helyreállt a rend, a stúdiók csak évi egy-két nagyobb költségvetésű alkotással jelentkeztek. Tavaly ez a dramaturgiailag gyötrelmesen felépített CGI-orgia, azaz a Törésvonal és a látvány terén kevésbé megalomán, viszont éppen emiatt hatásosabb filmtechnikai ujjgyakorlat, az Everest volt. Idén a műfaj szerelmeseinek nem kellett sokat várni, hiszen máris itt van az első jelölt, a téli fagyokat az óriási tengeri viharokkal ötvöző Viharlovagok.

Néhány évvel ezelőtt egy új franchise hullám vette kezdetét Hollywoodban, ami azt eredményezte, hogy a klasszikus rajzfilmeket élőszereplős feldolgozásban láthattuk a filmvásznon. Most, hogy ez jó vagy rossz, arról még érdemben nem nagyon lehet nyilatkozni (még, ha eddig nem is volt olyan igazán kimagasló siker), de annyi szent, hogy egyre több efféle feldolgozás fog eljutni a mozikba, ráadásul egyre több ismertebb színész is csatlakozik ezen projektekhez. Volt már Piroska és a Farkas, jött már Boszorkányvadászok néven Jancsi és Juliska, illetve Johnny Depp is feltűnt már Alice Csodaországában. 2012-ben pedig Hófehérke is megmutatta magát… páncélban!

Sokan tartják, rengeteget elárulhat egy emberről az, hogy milyen zenéket hallgat. Egyetértek ezzel a kijelentéssel, ám kibővíteném: még többet tudhatunk meg az illetőről, ha megosztja kedvenc filmjeit is. Tarantino ebből a szempontból igazi iskolapélda a filmművészeten belül, mivel rendre saját lemezgyűjteményének csillogóbb darabjai közül válogat számokat alkotásai zenei aláfestéséhez, illetve bátran merít az általa nagyra tartott filmekből is. Ezen, a filmográfiáját részben meghatározó stílusának legékesebben tündöklő gyémántja a Kill Bill két (és közelgő harmadik?) felvonása. A Menyasszony (Uma Thurman) bosszútörténete során a Mester ugyanis jobban kitárulkozott, mint valaha. Gyakorlatilag csupaszra vetkőzött nézői előtt, s ha már idáig eljutott, nem állt meg, hanem maszturbált egy nagyot, majd vérbő ejakulációja után visszatért oda, ahonnan a Kutyaszorítóban indult, a popkultúrális filozofálgatáshoz.

Akár az ősz, úgy a tél is elég későn ért el minket, de inkább nem kezdek az időjárási helyzet taglalásába, úgyis lehetetlen, hiszen mostanában még önmagához képest is változékony. A lényeg, hogy naptár szerint tél van, így épp ideje a múltkorihoz hasonlóan összeszedni az évszak hangulatának leginkább megfelelő öt filmet. Bár alapvetően nem erre koncentrálunk, egy ünnepi film természetesen nem maradhatott ki, de akit még mindig nem hagyott el a karácsony szelleme, az ebből a kínálatból válogathat.

Torrente 3. - A védelmező (2005)

A kevésbé jó második rész után Santiago Segura visszatért, hogy egy újabb alkotás keretei között tegye vissza Torrente nevét oda, ahová való. Valahova a zseniális és az undorító határmezsgyéjére. A Védelmezőben talán nem is a történet a legfontosabb, hiszen az a szokásos „Torrente vagyok és mindent elcseszek, de végül én leszek a király” útmutatót követi, azonban behozták a focit, az Atletico vs Real Madrid témát, ami rengeteg poén alapja volt a filmben. Gondoljunk csak Torrente fiára, vagy a Guti, Casillas és Helguera hármas feltűnésére. Egyszerű, de annál hatásosabb poénok voltak, amik egy kicsit színesebbé tették az alkotást. El Risitas (TrollFoci követők előnyben) megjelenése pedig csak hab volt a tortán.

A Scope program a közösségi filmforgalmazás egy teljesen új lépcsőfoka, amiben tavaly 50, idén már 100 szerencsés jelentkező vehetett részt. A hazánkban a Magyarhangya által szervezett kezdeményezés célja, hogy ezúttal lelkes filmrajongók kezébe adja a döntést, akik 10 általuk kiválasztott film közül az online felület és a vetítések segítségével közösen dönthetnek arról, végül melyik kerüljön a hazai mozikba. Az első kiírás minden szempontból sikeresnek bizonyult, hiszen egyrészt a többszörös túljelentkezés bizonyította, van igény a Scope-ra, más felől a forgalmazók pénzügyi szempontból is sikerként könyvelhették el ötletüket, elvégre az akkori győztes Magam ura nem csak visszahozta a költségeket, még profitábilis befektetésnek is bizonyult. Az alábbi posztban egy ranglista formájában összegezném gondolataimat a versenybe küldött filmekről: 

10. Evolution/Évolution (belga, francia, spanyol)

Rengetegszer megkaptam már, hogy túlságosan is rajongok a 80-as és 90-es évekért, ami miatt már-már nosztalgiasznob lettem. Mindazonáltal én ennek örülök, mert tudom, hogy a hibái ellenére is két olyan évtizedről beszélünk, amik a sajátos hangvételük és stílusuk miatt váltak milliók kedvencévé. A mai napig készülnek olyan alkotások, amik azokat az évtizedeket próbálják meg visszahozni a nagyközönség számára, hol több (The Guest), hol kevesebb (Everly) sikerrel.

A mostani cikkemben viszont nem filmekről, nem is hatalmas kedvencekről írnék, hanem olyan sorozatokról, amik meghatározták ezen időszakot a televíziók képernyőjén. Jöjjön tehát 10 legendás sorozat, amit akkor is ismersz, ha soha nem nézted a tévében!