[Supernatural Movies]

[kritika] Tarzan és asszonya (1934)

2015. március 27. - lutánnia

Mivel már az első rész is giga siker lett, az MGM rögtön bejelentette a folytatást, ami kritikailag és siker tekintetében is lefölözi nemcsak az első részt, hanem az összes többit is. Másképpen úgyis mondhatnám, hogy ha egy Tarzan filmet nézel meg életedben akkor az a Tarzan és asszonya legyen!

tarzan_asszony3.jpg

Tovább

Kicsik az óriások ellen

2015. március 25. - REMY

Azt konkrétan nem tudom, hogy mikor indult el ez a divat, de annyi biztos, hogy a 90-es évek elején rengeteg olyan film jött ki VHS-re, melyekben kisgyerekek tették próbára a kigyúrt sztárokat. Schwarzenegger megtudta anno, hogy a fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk, de a Paul testvérek és a pankrátorkirály, Hulk Hogan sem úszta meg a kicsik kioktatását. A VHS-korszak eltűnése után Hollywoodban úgy gondolták, hogy van még szufla ebben a „zsánerben” és két nagyobb figyelmet kapó film is érkezett a mozikba, előbb Vin Diesel, majd néhány évvel később The Rock főszereplésével.

k1.png

Összeszedtem nektek 5 olyan alkotást, amik valamilyen szinten megérdemlik, hogy megemlítsük őket, mert bár sose voltak elsőosztályúak, de volt idő, amikor a tv-t bámulva simán elszórakozott velük az ember. A bevételi adatok alapján pedig az újakat még a moziban is szerették a nézők.

Tovább

[kritika] A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (2011)

2015. március 23. - REMY

Négy évvel a trilógia záródarabja után a Disney nem tehette meg, hogy nem csinálja tovább a Karib-tenger franchise-t. Persze egy nem pénzorientált világban már rég el lenne vetve a folytatásnak a gondolata, de sajnos nem ilyen időket élünk, így 2011-ben megérkezett az ismeretlen vizeken címen futó 4. rész. Gore Verbinski lelépett a fedélzetről, Rob Marshall pedig beállt a kormánykerék mögé.

pira2.jpg

Amikor Jack múltjából felbukkan egy nő, elbizonytalanodik, nem tudja, hogy ez igaz szerelem, vagy csak egy szívtelen szélhámos játszik a szívével, felhasználva őt a legendás fiatalság forrása megtalálásához. Angelica kényszeríti, hogy szálljon fel a Queen Anne's Revenge fedélzetére, mely a rettentő Feketeszakáll kalóz hajója, így Jack hirtelen egy olyan váratlan kalandba keveredik, ahol nem tudja kitől is kell jobban félnie: Feketeszakálltól vagy a nőtől a múltjából…

A Disney-n kívül mindenki jól járt volna, ha nem készül el ez az epizód… mert bár Karib-tenger rajongónak tartom magam, a rengeteg negatív kritika után egyszerűen elment a kedvem az egész szériától. Épp ezért egészen a 2015-ös évig kellett várnom arra, hogy csalódjak Jack Sparrowban és kínomban röhögjek az egész bagázson. Ugyanis nem elég, hogy az ÖSSZES karakter ki lett herélve, még sikerült a történetet is annyira érdektelenné és élvezhetetlenné varázsolni, hogy a bő két órás játékidő konkrétan elpocsékolt időnek számítson.

Johnny Depp ugyan néha megvillantotta zsenijét, de összességében mindenkinek a jelenléte negatívumként szolgált. Legfőképpen a kíméletlennek és nagyhatalmúnak felkonferált Feketeszakáll és a teljesen megváltozott Barbossa kapitány. Az összes karakter a játékidő teljes egészében csak tengett-lengett, nem tudták mi merre hány méter. Rob Marshall tulajdonképpen tanúbizonyságot tett arról, hogy egyetlen egy Karib-tenger filmet nem látott korábban, és csak kihasználta a nagylelkű Disneyt, hogy egy valag pénzzel szemléltesse rendezői „tehetségét”.

pira1.jpg

Az Ismeretlen vizeken után viszont nem tudom mire számítsak a 2017-ben érkező 5. résznél, hiszen ekkora minőségbeli romlást kevés franchise tudhat magáénak. Viszont annyi szent… ennél csak jobb lehet a legújabb epizód. 3/10

Nyerj páros belépőt a Lazarus hatás premier előtti vetítésére!

2015. március 21. - REMY

A Big Bang Media jóvoltából 3 szerencsés közületek premier előtt láthatja partnerével David Gelb legújabb horrorját, a Lazarus hatást! Olivia Wilde és csapata a halottak újraélesztésével kísérletezik, ám ahogy az lenni szokott, közbejön egy kisebb probléma…

lazar.jpeg

A vetítés április 7-én (kedden), az esti órákban lesz egy budapesti moziban! (minden további információt majd e-mailben mondunk el a nyerteseknek.)

A jegyek elnyeréséhez pedig nem kell mást tennetek, mint hogy küldtök egy levelet a (supnatmovies@gmail.com) címre (április 1. 20:00-ig), melyben leírjátok, hogy melyik a kedvenc horrorfilmetek.

Sok szerencsét!

[kritika] A texasi láncfűrészes mészárlás - A kezdet (2006)

2015. március 20. - REMY

Miután 2003-ban óriási sikert aratott a Texasi láncfűrészes film, Hollywoodban elérkezettnek látták az időt arra, hogy elkészítsék a sorozatgyilkos prequeljét, vagyis az előzménytörténetet. A rendezői széket az a Jonathan Liebesman kapta meg, aki a későbbiek folyamán olyan filmeket hozott el nekünk, mint a Titánok haragja, vagy a tavalyi év egyik legsikeresebb blocbustere, a Tini nindzsa teknőcök. A recept egyszerű volt; be kellett mutatni a Bőrpofa megszületését.

texas2_1.jpg

Egy asszony a mészárszéken szüli meg gyermekét. A rémisztő baba a kukában végzi, ahonnan a Hewitt-família egyik guberáló tagja szedi ki és viszi haza. A kinézete miatt sokat csúfolták az iskolában szegénykét, míg felnőve maszkkal rejti el torz arcát és azon a mészárszéken dolgozik, ahol megszületett. Csakhogy az üzemet bezárják, ezért Thomas Hewittnek is felmondanak, akinek első áldozata a durva főnöke lesz…

Az előzetes infók alapján minden adott volt az újabb sikerhez. A Hewitt család tagjai, közöttük R. Lee Ermey is visszatért, hogy újra megformálja a 2003-as karakterét. Azonban hiába minden. Hollywood átvert minket, hiszen ez a film nem a kezdeteket mutatja be, hanem újra elismétli azt, amit már 2003-ban láttunk. Színtiszta trancsír, amiből pont az maradt ki, hogy miért is lett Bőrpofa az, akiben az egyik legjobb sorozatgyilkost ismerhettük meg. Nagyjából 3 percet áldoznak Thomas gyerekkorára, ami után már egyből megkapjuk a felnőtt és gyilkossá váló figurát. Kár érte, mert jobban érdekelt volna, hogy mennyit szemétkednek vele a suliban, mennyire csúfolják, és hogy miként hat ki ez a későbbi életére.

Azonban Liebesmanék a könnyebb utat választották. Néhány bevillanó kép, illetve a narrátor által elmondott szöveg után nyomatták a sablonokat, amik bár jól működtek, csak éppen nem ezt kellett volna csinálniuk. Így igazából megkaptuk a 2003-as film rebootját, amiben, ha nem lenne a zseniális R. Lee Ermey, akkor mehetne az egész alkotás a teljesen felejthető kategóriába, hiszen ki kíváncsi arra, amit egyszer már eladtak nekünk, nem is olyan rég. A kreativitás tehát a nullával volt egyenértékű.

texas1_1.jpg

Összességében tehát teljesen felesleges volt leforgatni ezt a filmet, hiszen egyetlen egy esetben sem volt képes felülmúlni elődjét. Az utolsó jelenet ráadásul teljesen kínossá tette az egészet. 6/10

[kritika] A Karib-tenger kalózai: A világ végén (2007)

2015. március 19. - REMY

Nem kellett sokat várnunk a harmadik epizódra, hiszen egy évvel az első folytatás után, 2007-ben megkaptuk azt a részt, amiben nem csak a világ végét, de a franchise eddigi utolsó értékelhető darabját is megleltük. Verbinski kipasszírozta az utolsó leheletet is a Karib-tenger kalózaiból.

karib1.jpg

Will Turner és Elizabeth Swann kénytelenek szövetségre lépni egykori ellenségükkel, Barbossa kapitánnyal, hogy kiszabadítsák Jack Sparrow kapitányt. Jacket az elátkozott Davy Jones tartja fogva, aki a Kelet-Indiai Társaság irányítása alatt áll, és félelmetes hajójával, a Bolygó Hollandival rettegésben tartja a tengereket. A különös felmentőcsapatnak egészen a világ végéig kell hajóznia, hogy elérje célját…

Elérkezett az, amitől a legjobban féltem… Verbinskiék elhozták a teljes sötétséget a Karib-tengerre, ami sajnos nem úgy sült el, ahogy azt ők akarták. Már mindjárt a film elején sötét és drámai képsorokkal indítottak, amik megadták az alaphangot az egész alkotásnak. Hol voltak már a vidám, világos színek, hol voltak már a poénok… Bár a képi világ gyönyörű volt, mégse vált a film előnyére. Beckett jelenléte, Davy Jones keserű sorsa, valamint a szürke látvány is azt eredményezték, hogy itt már nem az igazi Karib-tenger kalózait láthatjuk, hanem egy olyan alkotást, ami bár simán nézhető és szórakoztató, de többet akart markolni, mint amennyit képest lett volna elbírni. „Elnolanizálták” az egészet.

A történet továbbra is élvezhető volt, a karakterek és a különböző csatajelentek (főleg a végén) remekül muzsikáltak. Verbinskiék tényleg csak ott rontották el az egészet, hogy elfelejtették miért is jó és egyedi Jack Sparrow kalandja.

karib2.jpg

Mindent összevetve tehát a harmadik rész volt az utolsó értékelhető epizód, ami Karib-tenger kalózai néven került a mozikba. A bevételeken ugyan nem látszódott, de az egész filmet átjárta a keserű szájíz, mert kihagyott ziccerek sorozata volt a két folytatás, és ha Verbinskiék tökösek, akkor ma minden idők egyik legjobb trilógiájáról beszélhetnénk, ám sajnos ez nem így történt… 7/10

[kritika] A Karib-tenger kalózai 2. - Holtak kincse (2006)

2015. március 18. - REMY

Óriási sikert aratott a nézők, de még a kritikusok körében is az első Karib-tenger kalózai film. Jack Sparrow közönségkedvenc, Gore Verbinski mágus, míg a film pedig aranybánya lett. Természetessé vált, hogy rövidesen érkezik majd a folytatás is a filmhez, hiszen egy ekkora potenciállal rendelkező franchise-t nem lehet csak úgy elhanyagolni. 2006-ban el is érkezett a várva várt pillanat, és behajózott Davy Jones is a Karib-tengerre. Hőseinknek újra fel lett adva a lecke.

p1_2.jpg

Kiderül, hogy Jack Sparrow egy régi vérszerződés miatt még mindig a legendás Davy Jones, a Repülő Hollandi nevű szellemhajó kapitányának adósa. Jacknek mihamarább rendeznie kell a tartozását, különben örök átokra és szolgaságra ítéltetik. Will Turner és Elizabeth Swann pedig azon aggódhatnak, hogy elmarad az esküvőjük… természetesen Jack jóvoltából…

Verbinski feladta magának a leckét. Az első rész által felállított minőséget nem lehet csak úgy kirázni a kisujjunkból, így a direktor úrnak is olyat kellett létrehoznia, ami méltó a korábbi epizódhoz. A feladatát sikerrel abszolválta, ám rálépett egy olyan rögös útra is, ami a csúcs helyett a hegy lábához vezetett, vagy ha stílszerűen akarom mondani, akkor a tenger mélyéhez.

p2_3.jpg

Igazság szerint Davy Jones megjelenése volt a fordulópont a Karib-tenger életében, mert bár egy nagyszerű főgonoszról beszélünk, az őt körülvevő misztikum pont annyira sötét és félelemkeltő, hogy sikerült kiölnie azt a fontos alkotóelemet a filmből, ami elhozta a sikert az első résznek. A könnyedséget és a lazaságot. Verbinskiék megpróbáltak szintet lépni, megpróbálták komolyabbá és sötétebbé tenni a folytatást, hátha majd így minőségibb képet fog festeni magáról az alkotás. Ezzel a lépésükkel viszont azt érték el, hogy a film már nem hajazott az egyedi hangvételű kalózos kalandfilmjükre, hanem olyanná vált, amire inkább azt mondjuk, hogy; tisztességes iparosmunka, de lehetett volna jobb is… a karakterek még helytálltak, a hajós jelenetek ütősek voltak, Davy Jones és Barbossa hozták a kötelezőt, de már ott volt az a bizonyos sötétség, ami az alagút bejáratát jelezte, ám ettől függetlenül még a nagyon is vállalható filmek közé tartozott a folytatás.  8/10

[kritika] A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka (2003)

2015. március 17. - REMY

Nem lehetünk elég hálásak Gore Verbinskinek, hiszen olyat tett, amit Steven Spielberg Indiana Jones filmjei után csak Peter Jackson volt képes véghezvinni a Gyűrűk Ura-trilógiájával. Kimaxolta a kalandfilmes zsánert. Bő 20 évvel az Indiana Jones után megkaptuk a következő, a XXI. század második nagy korszakos kalandfilmjét, ami képes volt egycsapásra klasszikussá érni, hiszen minden tekintetben kitűnőre vizsgázott. Johnny Depp pedig elindult azon az úton, ahol képes volt a csúcsról a mélybe zuhanni.

k4.jpg

Elizabeth Swann-t, az angol kormányzó lányát elrabolja a rettegett kalóz, Barbossa kapitány. A lány gyerekkori barátja, Will Turner a lány megmentésére indul, és akarva-akaratlanul szövetségest kell szereznie a térségben. Az egyetlen lehetséges szövetséges a kalózok között is úriembernek számító vezér, Jack Sparrow…

A mai fiatalság Indiana Jones filmje a Karib-tenger kalózai! Mégpedig azért, mert Verbinski nem csak egy egyszerű és szórakoztató kalandfilmet tett le az asztalra, hanem egy olyan vígjátékot, ami nem a fingós poénokra épül, és mégis képes felhőtlen szórakozást nyújtani csakúgy, mint anno Spielberg klasszikusa. (Na, jó… az egy kicsit komolyabb volt…) Jack Sparrow kapitányék kalandja végtelenül könnyed, de mégis van súlya. A történet több szálon fut, több nagy karaktert mozgat, mégsem érződik erőltetett és felületes katyvasznak. Verbinskiék tökéletesen hangolták össze a történéseket a karakterekkel. Ám, ha csak ennyiből állna a Karib-tenger kalózai, akkor szimplán egy remek iparosmunkáról volna szó, de volt egy bizonyos Klaus Badelt is a stábban. Ő volt az egyik olyan személy, aki képes volt hozzáadni azt az apró adalékanyagot, ami tökéletessé kovácsolta az egészet, és egy olyan zenét írt a filmhez, ami nem csak, hogy fülbemászó, hanem zseniális is egyben.

Johnny Depp a mai fiatalság Harrison Fordja! Ha nincs Depp, ma nem lenne a csúcson a Karib-tenger… Kétségkívül az egyik legnagyobb húzás volt Jerry Bruckheimertől, hogy leszerződtette a szerepre az egyik legnagyobbra tartott jelenkori színészt. Depp töltötte fel energiával és színnel az alkotást, képes volt életet lehelni az amúgy is nagy potenciállal rendelkező alkotásba. Senki, még Geoffrey Rush sem volt képes egy szinten mozogni vele, de a végeredményt látva ez nem is probléma. Sparrow elvitte a hátán az alkotást, Bloom, Knightly és a többiek pedig asszisztáltak, és hozták az elvárt minőséget.

k5.jpg

A Fekete Gyöngy átka a nagybetűs kalandfilm, ami képes fordulatokkal és oltári nagy poénokkal operálni, hogy eljusson arra a szintre, amire minden filmszerető vágyik. A csúcsra, a tökéletes szórakozás szintjére. Verbinski mennybe ment, Depp elkezdte ásni a saját sírját, Legolas pedig másodjára is belenyúlt a tutiba. Kihagyhatatlan klasszikus vált a filmből. 9/10

süti beállítások módosítása