[Supernatural Movies]

[másodvélemény] A védelmező (2014)

2015. január 01. - REMY

Idén két olyan ember van, akivel nem érdemes baszakodni, mert ha valaki mégis megteszi, akkor annak csúnya vége lesz. Sőt igazából nem is csúnya, mert ez még egy visszafogott kijelentés lenne arra, ami vár az illetőre. Szóval ez a két ember Keanu Reeves és Denzel Washington. Azonban most csak egyikőjük kerül terítékre, méghozzá az utóbbi, aki kegyetlenül bemutat az orosz maffiának.

eq1.jpg

Robert McCall-ról, a nyugodt életet élő bostoni állampolgárról senki sem gondolná, hogy egy visszavonult ügynök. A remeteéletet élő Robert egy nap egy kislány segítségére siet, ám ekkor még nem is sejti, hogy ez még csak a kezdet volt. Vissza kell térnie, hogy az ártatlanok védelmezője legyen, ugyanis az orosz maffia keze nagyon messzire nyúlik…

Bár az efféle „remeteéletet élő, de még mindig én vagyok a legjobb a szakmában” típusú filmek nagyjából egy kaptafára épülnek, és ezerszer látott sablonokból építkeznek, még mindig szórakoztatóak tudnak lenni, ha a megfelelő színész, karakter köré építik az alkotást. A story ilyenkor másodlagos, mert azt többé-kevésbé kívülről fújjuk, ám a bosszúhadjárat, a Rambó-effektus valahogy mindig magával hordoz olyan finomságokat, amik miatt egész egyszerűen nem lehet kikapcsolni a filmet. Idén ráadásul olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy két minőségi cucc is érkezett ebben a zsánerben, így lehet majd mit ajánlani annak, aki azzal a kérdéssel fordul hozzánk, hogy tudunk-e valami fasza akciófilmet ajánlani.

A Védelmező tehát egy korrekt mű a maga nemében, és ezt mindenképpen értékelni kell, mert nehéz újat mutatni ebben a témában, ám Antoine Fuqua-ék jobban tették volna, ha egy kicsit rövidebbre vágják az alkotást, mert ez a több, mint két órás játékidő teljesen indokolatlan volt a filmre nézve. Néhol leült, és túl sokat kellett várni arra, hogy Denzel akciózzon. Ez a film ugyanis róla szólt, arról a Denzelről, aki néhol Rambo-t megszégyenítő módon alkotta az egyszemélyes hadsereget.

ew2.jpg

Szóval így a végén, arra a következtetésre kell jutnom, hogy a Védelmező bár szórakoztató és egy értékelhető akciófilm, a mozijegy árát sajnáltam volna kiadni rá, mert ez inkább a tipikusan otthonnézős film, amit vagy bekapcsolsz szombat este, vagy egy baráti társaságban nyomsz le, ha egy kis tesztoszteronra vágysz. 7/10 

TOP 5 Reviczky Gábor film

2014. december 30. - REMY

Sokat agyalok azon, hogy miért nem vagyok jó barátságban a magyar filmgyártással, ám miközben gondolkodok, néha rábukkanok, vagy felfedezek egy-két kincset, amik a fényt jelenthetik az alagút végén. Az elmúlt évek során bizonyosodtam meg arról, hogy ma egyetlen egy színész/szinkronszínész óriásunk van, mégpedig Reviczky Gábor. Az ő nevét nem kell bemutatni, hiszen még az átlag filmnéző számára sem ismeretlen, és ha arcról nem is, de a szinkronmunkáiról tuti biztos, hogy felismerik. Olyan Hollywood-i sztárok hangján szólalt meg, mint Robert De Niro, Jack Nicholson, Clint Eastwood, Tommy Lee Jones, Morgan Freeman, Anthony Hopkins, Arnold Schwarzenegger vagy Gene Hackman, és még sorolhatnám…

gabor.jpg

Azonban eme poszt keretein belül nem a szinkronmunkáit szeretném feleleveníteni, hanem azokat a filmjeit, ahol színészként működött közre. A hangját már ismerjük, de vajon színészként is megállja a helyét? Én úgy gondolom, hogy igen, mert megvan benne az a kisugárzás, azaz energia, ami kell egy színésznek, hogy le tudja venni a nézőt a lábáról. Reviczky Gáborban ez megvan, és emiatt tartom a jelenkor legnagyobb magyar színészének, mert miatta érdemes leülni a magyar filmek elé, kivéve, ha a filmet Álom.net-nek hívják. De, hát tévedni emberi dolog. Szóval nézzük azt a bizonyos Reviczky toplistát.

Tovább

[játék] Alien Isolation

2014. december 29. - csaky000

Az Alien franchise az első film 1979-es bemutatása óta volt sok minden napjainkig. Horrorfilm, akciófilm, sci-fi, még két részen keresztül frigyre is lépett a Predatorral, de hála Istennek ők is belátták, hogy nem lett volna szabad ennek a Paul W. S. Anderson gyereknek a partiján vakrandizni, és kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva beadták a válókeresetet. Olyan jó emléke van egyébként még ennek ellenére is, hogy még a Prométheusz nevű szörnyszülöttet is el lehetett adni a nevével, pedig azért, ha őszinték vagyunk, az utolsó percekben bemutatott csökevény, minden volt, csak Alien nem (persze tudok róla, hogy nem csak ennyi köze volt az Alienhez, hiszen volt benne space jockey is, meg az egyik szereplőt Weyland-nek hívták benne, de ezek olyan dolgok, mitha a producerek az utolsó pillanatban erőltették volna bele, mikor rájöttek, hogy ezt a gyötrelmet senki se fogja megnézni). Hiába, az igazi legendák megengedhetnek maguknak némi kilengést, mi mégis csak a szépre emlékszünk. Példának okáért, ha maga Sean Connery is bevállalhatott olyan borzalmakat, mint a Szövetség, akkor pont az Idegen ne tehetné? Egyébként nekem az első négy Alien film mindegyike tetszett, mindnek megvan a maga sajátos hangulata, amiért lehet kedvelni. Jó, talán a negyedik etapba jóval több franciasaláta került, mint kellett volna, de azért csak elnyammogtam azt is. Minő borzalom, az asszonynak meg ez tetszett a legjobban! Játékok terén sem volt nagyobb szerencséje szegény űrlényünknek, ha fejbe rúgnak se tudok mondani az Alien Trilogy-n és az AvP-n kívül más címet amiben szerepel. A tavaly februári Colonial Marines-t meg inkább borítsa be a feledés jótékony homálya, minthogy még egyszer fel kelljen idéznem a Gearbox és a Sega Antikrisztusát. Csúnya volt, bugos és ócska. Színtiszta lehúzás kérem szépen! Ennek örömére fel se kaptam a fejem, amikor az első hírek felreppentek, hogy a Sega vezekelne egy újabb Alien játékkal, ráadásul az a Creative Assembly fogja végighaknizni a programot, amelynek a Total War sorozaton kívül nem is volt más értékelhető címe (mondjuk azért az első FIFA-t ők szállították, és sok kellemes élményem fűződik hozzá), ráadásul FPS nézetet kap majd a termék. Tehát adva van nekünk egy kiadó, amely sikeresen kiadta minden idők leggyalázatosabb AAA kategóriásnak hazudott licencelt játékát, egy fejlesztő brigád, amely egy jó címen kívül nem tud felmutatni semmit, ráadásul az az egy is stratégia és erre rájött még annyi ígéret, mint egy országgyűlési választáson. Nem túl rózsás kép, valljuk be! Meg is jelent a cím, én pedig rá egy hónapra kölcsönkunyeráltam egyik jó barátomtól az Xbox konzolját, hogy hadd próbáljam már ki, mert folyton dicséri. Nem hittem volna, hogy megváltozik a játékról alkotott képem, mert kimondom így az elején, hogy jó lett, viszont nem lett olyan jó, mint lehetett volna!

alien.jpg

Kezdjük az alapokkal, az általunk irányított szereplőt Amanda Ripley-nek hívják, igen annak a bizonyos Ellen Ripley-nek a lánya, aki a Nostromo egyetlen túlélőjeként legyőzte a tökéletes gyilkológépet, és e történet alatt éppen magatehetetlenül sodródik egy űrkompban. A játék szerint a Nostromon történt események után tizenöt évvel járunk, és Amanda még mindig nem adta fel a reményt, hogy újra lássa az anyját. Éppen ezért, mikor érkezik az információ, hogy a Sevastopol űrállomáson lehetnek további nyomok anyja jelenlegi helyzetét illetően, azonnal útnak is indul pár társával, hogy felderítsék az említett helyet. Ahogy jó horrorokban lenni szokott, már az elején elszakadunk partnereinktől, így egy darabig egyedül fogunk kóborolni a kihaltnak tűnő űrhajón. Persze lesznek rajtunk kívül mások is, akik az esetek nagy részében nem lesznek túl barátságosak velünk szemben, de a legfőbb baj, hogy egy xenomorphal is meg kell vitatnunk, hogy ki az úr a házban! A játék legnagyobb előnye, hogy követi az Amnesia és az Outlast által kitaposott utat, annyi különbséggel hogy itt lehet ugyan fegyverünk is, de a revolverünket nyugodtan el is felejthetjük, mert maximum felidegesítjük vele újdonsült nyáladzó társalbérlőnket, megölni úgyse tudjuk, az emberek illetve a droidok pedig vagy túl erősek, vagy sokan vannak, hogy vadnyugati seriffet játsszunk, ráadásul a célzás is borzasztóan van megcsinálva, de lehet csak nekem nem állt rá a kezem a konrolleres irányításra. Itt kérem szépen továbbra is a lopakodáson, az elrejtőzésen és a megtévesztésen van a hangsúly, ami szerintem kifejezetten jót tesz a hangulatnak, annak ellenére, hogy egy eredeti mozzanat nem tarkítja, viszont jól keveri az ismert kártyákat, és ez a lényeg, az Idegen pedig kiváló ellenfél, jól néz ki, és élmény vele bújócskázni! Található a játékban egy tárgykészítési menü, ahol különböző eszközöket alkothatunk magunknak, a felvett műszaki rajzok tekintetében, mint például a villanógránát, amivel el tudjuk terelni magunkról a figyelmet, vagy pedig elvakítani ellenfelünket, ha sarokba szorultunk volna. A történet nagyon kellemesen van felépítve, aki szereti az Alien mitológiát, szolgálni fog számára pár kellemes perccel, az biztos!

alien3.jpg

A probléma viszont ott kezdődik, ahogy tálalva van ez az egész sztori. Az elején nagyon keveset találkozunk nyáladzó cimboránkkal, viszont bujkálhatunk emberek elől, akik nem túl szívélyesek velünk, de legalább eszméletlen buták. Buták, és szénné szkripteltek. Mindig ugyanúgy és ugyanazt csinálnak mindent, akárhányszor töltöd újra a játékot, ami mondjuk elég illúzióromboló tud lenni. Természetesen butaságukat ellensúlyozzák létszámbeli fölényükkel, és azzal, hogy a mi kis Amandánk gyakorlatilag egy lepkefingtől is képes elhalálozni. Az az igazság, hogy a felvezető rész, valami indokolatlanul hosszú és mondjuk ki, unalmas lett! Hogy őszinte legyek, én egy Alien játékban a címszereplő ellen szeretnék küzdeni, nem pedig agyhalott emberek, vagy szupererős, de hasonlóan gyengeelméjű androidok ellen. Gondolom a Creative Assemly-nél úgy gondolkodtak, hogy unalmas lenne folyamatosan az Idegennel bújócskázni, és emiatt döntöttek a kreatívok emellett a húzás mellett. Érthető, logikus lépés gondolhatnánk, de itt akkor előrángatnám a már említett Amnesia: The Dark Descent című játékot, amit jómagam a valaha készült legjobb horrorjátékként tartok számon. Miért is említem meg? Mert ott sem volt más a metódus, csak a furcsán összevarrott élőhalottak elől kellett szaladgálni, mégis képes volt fenntartani a feszültséget a játék végéig. Mi is volt a különbség? Nos, volt pár érdekes, és kihívást nyújtó logikai feladvány, a félelmet mint olyat beleépítették a játékmechanikába és nem utolsósorban a bizarr, és kiváló gótikus horrorokat idéző hangulat. Mióta az Amnesia kijött, minden magára adó horror ezt a receptet másolja, több-kevesebb sikerrel. Lássuk mit örökölt az Isolation a nagynevű elődtől! A hangulattal nem volt gond, mert a 20th Century Fox mindent átadott a Creative Assembly-nek, aminek valaha köze volt a 8 utas a Halál című filmhez, legyen az koncepciórajz, vagy a zene, egyszóval tényleg mindent! Ez meg is látszik a játékon, amikor elindítottam, és megláttam a kicsit széthúzott képű, szemcsés 20th Century Fox logót, nagyot dobbant a szívem, és ez folytatódott egészen a játék végéig. Ugyanazok a számítógépek, a panelek, a zene fogadtak, mint a filmben ami nagyban segítette, hogy otthon érezzem magam a világban, tehát ebből a szempontból jelesre vizsgázott a fejlesztő brigád. Mondjuk én egy picivel több horrort el tudtam volna viselni, de ez szerintem csak nekem a kínom. A másik kettő az ami igazán mérföldkövet tesz a két alkotás közé, mégpedig igenis jót tett volna, ha Amanda egy idő után kezdene megkattanni az átélt eseményektől, mert normális ember igenis eszét vesztené hasonló helyzetben, ebben biztos vagyok. Jót tett volna a játéknak, ha nem csak az Idegenre kellene figyelni, aki vadászik ránk, hanem Amanda mentális egészségére is. A logikai fejtörők nekem szintén hiányoztak, mert ami van, az se nem logikai, se nem fejtörő. Ehelyett van nekünk idióta társaságunk, akik csak rombolják a hangulatot.

alien2_1.jpg

Összességében viszont ennyi a játék. Amikor a Halál ellen kell „harcolni” akkor nagyon jó, a többi rész közepes, vagy az alatt teljesít. Viszont nagyon erős a hangulata, és érződik az akarás, hogy végre szerettek volna megfelelni a játékosok kegyeinek, nem csak egy izzadtságszagú fércmunkát hánytak elénk a fiúk, lányok. Azt gondolom, hogy lehetett volna jobb is, hisz láttunk ennél összeszedettebb alkotást is horror berkekben, igaz, sokkal rosszabbakat is! Indulásnak pont megfelel, mert nem köpi szemközt az alapanyagot, a sztori jó, de úgy gondolom, hogy ez a frencsájz (de szép szó ez!) a második résszel lesz igazán az aminek szánták. Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy ez a csapat egytől-egyig elolvasta a visszajelzéseket, és mivel valószínű igény mutatkozik mind a fejlesztői, mind a kiadói és a játékosok részéről is egy folytatásra, abban kijavítják az eddigi hibákat, és végre megkapjuk minden idők legjobb Alien játékát. Ez viszont nehéz szívvel ugyan, de egy 7/10 egyelőre...

2015 legjobban várt filmjei - 1. rész

2014. december 27. - REMY

Minden év végén, vagy minden új év elején a filmszerető azon gondolkodik, hogy vajon filmek terén milyen lesz a következő, új szezon. Jó, rossz, átlagos, meglepetésekkel teli, stb. Persze előre nem lehet látni, csak követni az eseményeket, melyek nagyjából körvonalazzák az új év felhozatalát. Szóval így 2014 végén, én úgy gondolom, hogy a 2015-ös esztendő egy erős, sok kiváló alkotással tarkított szezon lesz, amiben bár lesznek csalódások is, de összességében sokszor csorgathatjuk majd a nyálunkat. Már csak azért is, mert jön a Bosszúállók folytatása, valamint az év egyik, ha nem a legnagyobb durranása, a Star Wars legújabb epizódja is.

2015.jpg

A következő két napban két listát is olvashattok azokról a filmekről, melyeket valószínűleg megéri majd moziban nézni. Nézzük is hát, hogy mitől döglik majd a légy 2015-ben:

Tovább

10 Karácsonyi ének adaptáció

2014. december 26. - lutánnia

Mivel elérkezett az év egyik legszentebb ünnepe a Karácsony, mivel is idézhetnénk jobban elő a karácsonyi hangulatunkat, ha nem az ünnepi témájú sorozatok kedvenc történetével: a Karácsonyi énekkel.

karacsonyi_enek.jpg

Charles Dickens 1843-ban írta ezt a karácsonyi kísértettörténetet, mellyel megteremtette a fösvény és kapzsi Ebenezer Scrooge figuráját, aki utálja a Karácsonyt, és ezzel együtt az egész emberiséget is. Szegény beosztottját Bob Chratchit-et mindennap piszkálja, például nem engedi befűteni a munkahelyét, és még Karácsony napján is megköveteli, hogy bemenjen dolgozni. De a családja egyetlen megmaradt tagját, unokaöccsét Fredet is tiszta szívből gyűlöli. Karácsony estéjén aztán régi üzlettársa, a pont Karácsony napján 7 éve elhunyt Jacob Marley szelleme megkísérti és elmondja neki, hogy még három kísértet látogatja meg az éjszaka folyamán (Múlt, Jelen, Jövő Karácsony szelleme), aminek hatására fel kell hagynia régi természetével, és jobb emberré kell válnia.

Tovább

[kritika] Fehér karácsony (1954)

2014. december 25. - lutánnia

Ahogy közeleg a Karácsony, egyre inkább próbálok az ünnepekre hangolódni, és ezt a legjobban a témába illő filmekkel tudom elérni. Ám sajnos a legtöbb ilyen film vagy giccses, vagy felvállaltan gyerekeknek készült ízléstelen moslék, amit felnőtt fejjel igen nehéz értékelni (de vannak kivételek). Szerencsére a Kertész Mihály rendezte Fehér Karácsony, egy olyan film, ami öregkora (idén 60 éves) ellenére is élvezetes szórakozást nyújt.

feherkaracsony1.jpg

Tovább

[kritika] Reszkessetek, betörők! 2 (1992)

2014. december 24. - REMY

Idén sincs karácsony a Supernatural Movies-on Reszkessetek betörők nélkül, ugyanis a széria két olyan részből áll, amiről nem lehet eleget beszélni, és nem lehet elégszer látni. A tavalyi évben pedig csak az első epizódot vettük górcső alá, így jöjjön is Kevin második kalandja, a New York-i macska-egér harc!

home_alone_2_wallpaper_pictures_5_hd_wallpapers.jpg

Még egy balhés karácsony! A kis Kevin két éve egy párizsi utat hagyott ki a zavartalan otthoni vakáció reményében, most pedig New Yorkban kénytelen az ünnepeket egyedül tölteni. Ügyes trükkel belopózik a Plaza Hotelbe és épp élvezné a magányt, amikor balszerencséje összehozza két régi ismerősével, Harryvel és Marvval. A Vizes Banda újra lecsap, legalábbis ezt tervezik…

Ritka, még a vígjátékok között is, amikor tudják tartani, vagy esetleg meg is tudják ugrani az első rész szintjét. A Reszkessetek betörők 2-vel, Chris Columbus-ék megismételték az első rész sikerét, és 2 évvel később is történelmet írtak, ugyanis a korábbi receptet felhasználva sikerült tökéletesen kivitelezni az újrázást. Tulajdonképpen rebootolták az első felvonást. Új helyszínt használtak, de a lényeg ugyanaz maradt. Kevinnek meg kellett küzdenie a két idiótával, akik Karácsonykor megpróbálják megkeseríteni az életét.

Csak úgy, mint korábban, a poénok itt is tökéletesen voltak kivitelezve, szinte nem volt a filmnek olyan jelenete, amiből áradt volna az erőlködés, az izzadságszag, mert könnyedén és zsigerből jöttek a vicces jelenetek. És ez volt a siker kulcsa, ezt sikerült Chris Columbus-nak újfent levezényelnie, és emiatt készített megint egy kötelező programot a családok számára az ünnepekre.

alone2.jpg

De száz szónak is egy a vége, nehéz bármi újat írni a folytatásról, mert kiköpött első rész, csak éppen New York-ban. Ezt látni kell, mert úgy üt igazán, bár már valószínűleg mindenki ismeri ezt a filmet, és mindenki tudja mit jelent az a két kifejezés, hogy „Repül a tégla!” és „Whoo, Micsoda lyuk!”. 10/10 

süti beállítások módosítása