[Supernatural Movies]

Élménybeszámoló: RDT

2013. március 29. - REMY

A színház nem földi színtér! A Színház menedék. Csodák világa. Lehetsz ott királynő, császár és szolga, bohóc és kurtizán. Veled ott minden megtörténhet. Meghalhatsz. Újjászülethetsz. A színház: szerelem! Örökké tartó láz.” – Polgár Ernő

A héten volt szerencsém megtekinteni 4 diákszínjátszó csoportot, akik az RDT (Regionális Diákszínjátszó Találkozó; A Dél - dunántúli régió legnagyobb diákszínházi eseménye, az Apolló Kulturális Egyesület szervezésében az ODE támogatásával.) keretein belül léptek fel. Közülük az egyik – hozzám legközelebb álló – csapatról szeretnék néhány gondolatot megosztani, akik a kezdő státuszuk ellenére remekül helytálltak, és kiérdemelték a nézők vastapsát. Név szerint, ők a rAdyr SC, és a darabjuk címe pedig a TéVége.

képp.JPG

Manapság rengeteg fiatal rabja a TV-nek, a számítógépnek, vagy az okostelefonnak. Sokan közülük ki sem járnak a szabadba, és nem csodálják meg a friss levegő adta lehetőségeket; Udvaron játszás, vidámparki móka, fagyizás, stb. Részben érthető, hiszen a kapcsolatot fenn tudják tartani a facebookon keresztül, a híreket a neten megkapják, s ezáltal nem is nagyon akarnak kimenni a házból. Ha meg netán kimennek, akkor nem biztos, hogy csak a jó dolgokkal találkoznak, például tüntetések, harag, miegymás. Jelen esetben a fiatalok otthagyják a szobában a TV-t, és kimerészkednek a szabadba. No, de mihez kezdjenek kint? Még ők sem tudják…

Társadalomkritika a javából, mely a jelenlegi fiatalságot érinti. Ugyanakkor a tálalás csak részben ment rá az üzenet komolyságára, mert a rendező sok-sok humorral fűszerezte meg az alkotást. Ez érthető, és jó lépés volt, hiszen egy diákszínjátszó fesztivál keretein belül a szórakozás a legfontosabb, amit a rAdyr SC-nek hála meg is kaptunk.

Mint mondtam a színészek kezdők voltak, és ez volt az első fellépésük. Bár ennek a nyomát sem láthattuk, mivel remekül mozogtak a reflektorfényben, és olyan karaktereket, jelenetek kaphattunk tőlük, mint a kedves, ám harapós kutya, Zsolti, aki örömmel veri a feleségét, a Vöcsök Travel utazási iroda reklámozója, a műtét, ahol mindent felhasználnak a cél elérése érdekében.

A közönségnek nagyon tetszett a darab, ám a zsűri nem abban a fogadtatásban részesítette őket, mint amit megérdemeltek volna. Persze részben elfogadható a véleményük, hiszen ők a szakmabeliek, de az egyértelmű dolgokba való belekötés már-már a szőrszálhasogatáson is túltett. No, de a közönség a lényeg, és őket megnyerték, és ez a legfontosabb. Gratulálok az összes fellépőnek. Remélem, láthatom majd még őket együtt.

Tomb Raider reboot

2013. március 29. - REMY

2013-ban az új Tomb Raider játék megjelenése, és annak sikeressége (mind a kritikusok, mind a rajongók körében) után nem sokat kellett várni, hogy hírek jöjjenek az új TR filmmel kapcsolatban.

Tomb-Raider-2013-Wallpaper-HD2.jpg

A GK films 2011-ben megvette a játék jogait, és bejelentették, hogy elkészítik a következő TR filmet, mely nem folytatás, hanem reboot lesz majd. Emellett feledtetni szeretnék a régi, Angelina Jolie főszereplésével elkészült 2 alkotást is. Sajnálatos módon azonban eddig még semmi fejlemény nem történt a filmmel kapcsolatban, vagyis csak annyi, hogy az MGM stúdió csatlakozott a produkcióhoz, és az ő segítségük talán segít majd elindítani a TR projektet. Jelenleg viszont az a helyzet, hogy se forgatókönyvíró, se rendező, de még új Lara sincs.

A játékhoz kapcsolódóan az új film is egy eredettörténetet mesél majd el, mely bemutatja a fiatal Lara életét, és megtudjuk, hogy miként vált egy viszonylag normális életet élő lányból egy szuper kincskeresővé.

A texasi láncfűrészes – Texas Chainsaw (2013)

2013. március 26. - REMY

1974-ben életre kelt, majd megélt 6 folytatást, és most ismét visszatért a filmvászonra a horrorfilmek egyik kultikus alakja, a Bőrpofa. John Luessenhop az eredeti film közvetlen folytatásaként alkotta meg az idei részt, mely a bevételek szempontjából jól, míg a szórakozás oldaláról már kevésbé meghatározóan szerepelt.

láncfű.jpg

Egy texasi faluban évtizedek óta tűnnek el nyomtalanul emberek, és a város lakói már régóta gyanakodnak, hogy az esetek hátterében a Sawyer család áll. A gyanú biztossá válik, amikor egy fiatalokból álló társaság tagjai egymás után halnak meg. Egyikőjüknek azonban sikerül megszöknie a gonosz karmai közül, és neki hála a hír elterjed, amit a helyi emberek felháborodva fogadnak. Az emberek csapatokba verődtek és porig égették a Sawyer család házát, és a benne lévő családtagokat. Úgy gondolták, hogy alapos munkát végeztek, de évekkel később rádöbbentek, hogy tévedtek. Ugyanis egy Heather nevezetű lány örökölt Texasban egy birtokot, ahová a barátaival közösen indultak el. Azzal viszont egyikőjük sem számolt, hogy lesz ott egy régi ismerős is…

Nagy rajongója vagyok a Texasi Láncfűrészes filmeknek, és pont ezért vártam az idei, immáron 7. Bőrpofa filmet is. A kezdeti lelkesedésem a filmmel kapcsolatban, hamar aláfagyott, ugyanis sorra jöttek a megszokott sablonok, amiket ráadásul néhol el is túloztak. Pedig Luessenhop jól nyúlt a történethez, és az alapstory bőven megérne egy misét, de nem így! Több időt, és munkát kellett volna belefektetni, és akkor talán egy méltó folytatást láthattunk volna, mi nézők. Sajna nem így lett, de még így sem mondom azt, hogy kukába az egésszel. A történet, annak ellenére, hogy kiszámítható, bőven tartogat izgalmakat, és ez a rövid játékidőre levetítve egész jónak mondható.

lánfőő.jpg

A hibák viszont csak úgy özönlöttek a forgatásra és csatlakoztak a filmhez. Kezdjük is azzal, hogy hol volt az a bizonyos nyers, brutális, Láncfűrészes, akit az előző részekből megismerhettünk? Én személy szerint nem találtam meg sehol, ugyanis, akit a filmben látunk, maximum a dublőre lehetett. Nem keltett félelmet, nem volt meg a tekintélye, nem éreztük azt az energiát, ami árat belőle a korábbi epizódokban. Emellett a film sem teremtette meg azt a hangulatot, ami 74-ben fogadta a nézőket. Hol volt az a realisztikus, elrettentő texasi környezet, ahol szinte érezni lehetett a nyári melegben lévő döghús szagát, ahol a legyek repdestek a hullák körül, ahol egy városi ember 10 percnél tovább nem tudott volna elidőzni. Sehol. Szinte már barátságos légkört kaptunk, amiben egy modernkori Bőrpofával találkoztunk. Se színe, se szaga…

Színészek terén nem volt különösebb gond. Mindenki azt hozta, amit a film elvárt. (Tehát alacsony színvonalat). Még az ifjú Eastwood fiú sem tudott semmit hozzáadni. Kár érte.

No, tehát a 2013-as Texasi Láncfűrészes egy félresikerült próbálkozás lett, amit csak azoknak ajánlok, akik szeretik a láncfűrészes gyilkost, és annak történetét. Valószínűleg csalódás lesz, de egy esélyt talán-talán megér… 4/10

(poszter) - Dragon Ball Z - Battle of Gods

2013. március 25. - REMY

Már csak pár nap és premier Japánban. Son Goku és barátai ismét felveszik a kesztyűt a gonosszal, és remélhetőleg újra megmentik a Földet. 

Gokuékat a Japánok már nagyon várják. Az alábbi TV-spot is ezt mutatja...

Érdekesség: A Dragon Ball Z - Battle of Gods lesz az első japán film, melyet IMAX-mozikban is bemutatnak. Az Akira Toriyama népszerű animációs sorozata alapján készült film március 30-án kerül bemutatásra Japánban. A Battle of Gods egyébként 17 év után az első olyan film lesz a Dragon Ball sorozaton belül, ami moziba is kerül. A történet Akira Toriyama fejéből pattant ki, és teljes mértékben eredeti lesz. A Dragon Ball Z és a Dragon Ball GT című sorozatok között játszódik, egész pontosan a Dragon Ball képregény 517. és 518. száma között.

dbz.png

süti beállítások módosítása