Két évvel ezelőtt Deadpool jött, látott és győzött, bár hozzá kell tennem, hogy engem nem győzött meg igazán. Pedig már akkor is úgy tűnt, hogy minden adott lesz egy olyan filmhez, amit szenvtelenül, cinkos mosolyra húzott szájjal ülhetek végig. A számat sokszor aztán húztam is, de nem vigyorra, inkább kínomban. Voltak a filmnek jó pillanatai, de ezek mellé rendre előbukkant egy-egy rossz is, mely leginkább túltolt, erőltetett poénok formájában mutatkozott meg. Önmagában pedig az sem tudott igazán meglepni, hogy a film mennyire „meta”, meg a negyedik falat áttörő, mert igazából erre is láthattunk már példát, még ha nem is ilyen intenzíven, bár ezt az intenzitást is inkább túlzásba esésként fogalmaznám meg. Szóval eddig nem volt túl jó a kapcsolatom, az ugrabugráló, nagypofájú, piros szexbábunak öltözött ex-zsoldossal, ám bíztam benne, hogy ez változni fog. Bizalmamat pedig azon túl, hogy az alapanyagban nyilvánvalóan óriási potenciál van, nagyrészt az új film promóciós anyagaira alapoztam, nevezzetek bármily naivnak is. Igazából mindegy is minek neveztek, mert a számításaim bejöttek. A Deadpool 2 az, aminek már az első résznek is lennie kellett volna, igazi bűnös élvezet, és meglepő módon még a szíve is a helyén van.

A nagypofájú, öntörvényű antihős visszatért, hogy megint mosolyt csaljon az arcunkra és beolvasson a komplett hollywoodi filmgyártásnak.

A boszorkány szó hallatán jellemzően a bájitalokat kotyvasztó, görbe orrú, csúf banyák képei villannak be, esetleg a boszorkányüldözés, illetve a salem-i perek. Azonban bármelyikről is legyen szó, nem igyekszünk igazán történelmi dimenzióba helyezni őket, azt, miként váltak üldözöttekké és mivé lett az egykoron olyannyira elítélt boszorkányság. Benjamin Christensen 1922-es némafilmje viszont így tesz: a svéd-dán koprodució történelmi tablót fest a boszorkányság okkult világának sok évszázados, sőt, évezredes útjáról, hogy aztán néhány példázattal a gyakorlati oldalára is fény derülhessen.

A Gyilkos kobold cikkemben már kitértem arra, hogy maga a széria nem képvisel valami komoly minőséget, de azért elvétve voltak szórakoztató pillanatai Mark Jones agymenésének, többek között például a címszereplő, Warwick Davis megformálásában. 2014-ben a HETEDIK (!) Leprechaun film keretein belül Zach Lipovsky rendező és Harris Wilkinson író viszont egy teljesen új oldalát mutatták meg a kobold mítosznak, egy olyat, ami szimplán szar.

Előbb vagy utóbb biztos vagyok benne, hogy rá leszünk kényszerülve arra, hogy elmenjünk más égitestre az élet továbbfolytatása miatt. Hogy ez a Mars lesz majd, vagy esetleg egy másik bolygó holdja, az idővel úgyis kiderül. Annyit viszont már biztosra vehetünk, hogy ha olyan úton-módon kell ezt megvalósítani, mint Lennart Ruff filmjében, akkor bizony van ok az aggodalomra.

A Batman Ninja idén már a második animációs DC film, ami arra az ötletre épül, hogy a készítők a már jól ismert karaktereket egy eddig számukra idegen környezetbe, ismeretlen történelmi időbe helyezik. Batman és társai, valamint nemeziseik ebben a filmben a középkori, feudális Japánba kerülnek, a fő konfliktus pedig természetesen a Joker és Batman szembenállása.

Neil Gaiman azonos című novellája (eredetiben How to Talk to Girls at Parties) egy minden tizenéves fiút érintő problémakört jár körül a maga jól kifundált, szürrealitásba hajló módján. Hogyan álljunk szóba csajokkal? Nehéz ügy, hogy Marty McFly szavaival éljek, hiszen a lányok sokszor olyanok, mintha nem is erről a bolygóról származnának, de hát pont ez a jó bennük. Ja, hogy a kiszemeltünk tényleg nem eme planéta szülötte? Na ez még inkább meg fogja nehezíteni a dolgunkat. Még jó, hogy bennünk van a punk virtus, és magasról teszünk az ilyen apróságokra, úgyhogy gyerünk, lesz ami lesz...

Nagyon sok esetben a koboldok, mint mitikus lények, inkább csak apróbb mellékszerepeket töltöttek be a vásznakon, és a háttérben megbújva, kisebb feladatokat láttak el (pl. Harry Potter, Hobbit, stb). 1993-ban viszont Mark Jones úgy gondolta, hogy illene már rájuk is építeni, így egy slasher horror keretein belül adott nagyobb teret az aranyát hajkurászó, zöldsapkás lénynek. Maga az elképzelés nem is bizonyult rossznak, de a megvalósítás, már annál inkább.