Részint Affleck kevésbé sikeres adaptációja, részint a blog rangidős tisztjének unszolása, nagyobb részt pedig Dennis Lehane korábbi művei (Hideg nyomon, Titokzatos folyó, Viharsziget) vettek rá arra, hogy elolvassam Az éjszaka törvényét. Utóbbit talán nem kell különösebben magyaráznom, míg előbbi leginkább azért játszhatott ebben közre, mert kíváncsi voltam, miért éppen erre a könyvre esett a választása karrierjét addig hibátlanul építő rendezőnek. Illetőleg az sem volt utolsó szempont, hogy megnézzem, filmjének hibái mennyiben voltak neki tulajdoníthatók, és mennyiben az alapanyagnak. A válasz természetesen meglett, bár utólag visszanézve talán jobb lett volna, ha inkább meghagyom rejtélynek.

A Másodállás olyannyira elkerülte a magyar, mozi szerető emberek figyelmét, hogy jómagam csak akkor értesültem a létezéséről, mikor megkaptuk a sajtóvetítésére a meghívót. Azon nyomban meg is néztem az előzetesét, ami alapján el is könyveltem, hogy bizony ez egy rossz film lesz. Viszont kellemes meglepetés ért.

Idén már 14 éve annak, hogy Kate Beckinsale először felhúzta a fekete bőrszerkót, hogy szétrúgja a vérfarkasok seggét a kamerák előtt. Selene jött, látott és győzött. A széria az első két résszel (első, második) még egy több, mint korrekt színvonalat volt képes felmutatni a dark-fantasy akció-horror zsáner berkein belül, amit aztán jól le is rombolt a folytatásokkal. Mára az Underworld franchise már csak egy erőltetett akcióorgia, amit Kate Beckinsale se élvez.

1933-ban az Universal stúdió égisze alatt napvilágot látott minden idők legnagyobb gorillája, a Koponya Sziget királya, King Kong. Az óriási gorilla sokak kedvence lett az idők során, megannyi feldolgozást ért meg az évtizedek alatt, és végül egy igazi rajongó, a Gyűrűk Ura filmek rendezője, Peter Jackson juttatta ismét vissza a csúcsra a 2005-ös esztendőben.

És baromi jó érzés felszállni rá. Persze csak akkor, ha szereted az eredeti filmet, ha meg netán olvastad is Irvine Welsh regényeit, akkor tuti, hogy rohanni fogsz, hogy felkapaszkodhass rá. Más esetben meg úgyis hidegen hagy ez az egész, és ezzel nyilván tisztában volt a húsz év után újra összeverbuválódott csapat is, Danny Boyle rendezővel az élen. Ez a film a rajongóknak készült, olyannyira, hogy az eredeti mű ismerete nélkül valószínűleg szinte értelmezhetetlen, talán értékelhetetlen is. De teljesen jól van ez így. A T2 Trainspotting nem olyan, mint egy szokványos folytatás, inkább olyan, mint egy jó hangulatú összeröffenés a rég nem látott cimborákkal.

Hugh Jackman utoljára öltötte magára Logan szerepét. 17 év és 9 film után búcsúzik az X-Menek oszlopos, méltán legismertebb tagja. Jórészt neki köszönhető a franchise máig tartó sikere, ez a korszak azonban most véget ér. Ennél a lezárásnál azonban jobbat álmodni sem lehetne. 

Bár már sokan leírták előttem, én megteszem újra: a magyar film nagy mértékű fejlődésen ment át az utóbbi években. Egyre több olyan alkotással bővül a paletta, amik akár még nemzetközi sikereket is elérnek. Jó példa erre, a 2015-ös Saul fia vagy a tavalyi Ernelláék Farkaséknál. De, ha nem nem is szerepeltek semmilyen gálán, Magyarországon akkor is osztatlan sikernek örülhetnek. Példának okáért a Kút, vagy a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan. Ez utóbbi névsort igyekszik bővíteni Kostyál Márk első nagyjátékfilmje, a Kojot. De vajon sikerült-e neki?

A legikonikusabb X-Men karakternek végig kellett feszengenie testhezálló gumiruhájában két balul sikerült saját filmet is, hogy harmadszori nekifutásra végre szenvtelenül kiereszthesse adamantium karmait. Öregedve, megtörten és betegen, mégis lazábban, mint eddig valaha. Megérte várni és nem feladni a reményt, hogy készülhet még jó film ezzel a karakterrel. A Logan ugyanis nem csak hogy jó, egyenesen az egyik legjobb szuperhősfilm, ami valaha készült.