A new beginning
Szeretném leszögezni az elején, hogy nem ismerem a Resident Evil szériát. Persze tudom, hogy mi az, mit képvisel és, hogy mekkora rajongó tábora van, de számomra teljesen kimaradt a sorozat. A filmeket láttam (az első és a harmadik részt leszámítva minősíthetetlen a szememben az összes) de ennyi. Őszintén megvallva, valahogy nem is vonzott annyira az egész. Ha már a régi nagyok, akkor számomra a Silent Hill mindig is közelebb állt igaz, a 3. rész után már egyikkel se játszottam, mert valahogy elveszítette a varázsát. Ami vicces, mert olvasgatva a rajongói véleményeket, a Resident Evil széria is valahol a harmadik rész után siklott félre, és veszítette el a túlélő horror mivoltát, hogy besüppedjen a „tucat zombi hent” jelzők szürke (ötven) árnyalatába. Elérkezett az idő a váltásra de azt, hogy ez ilyen formában és minősítésben fog megtörténni…nos…senki nem sejtette.
A tavalyi E3-as rendezvényen bemutattak egy VR horrort. Az év korábbi részében még egy pisszenésnyi infó se volt arról, hogy készül egy ilyen project, így kíváncsian várta mindenki, hogy mi sül ki belőle. Elég sejtelmes és para volt az egésznek a hangulata és az atmoszférája, így kellemes érzés fogta el az embereket, már amennyire egy horrorral kapcsolatban lehet használni a kellemes jelzőt. Sok minden nem történt ugyan benne, de ami igen, az hatásos volt és akkor egyszer csak a semmiből PAFF, bekúszott a képbe a cím: RESIDENT EVIL. A közönség őrjöngött, az E3 után a visszhang hatalmas lett, és minden rajongó, valamint cikkíró tátotta a száját, hogy ez most komoly? Visszatér a széria, ráadásul koncepciót váltva, kukázva a zombikat és FPS nézetben? LIKE, KELL, MÁRTEGNAPAKAROM, és ehhez hasonló, illetve stílusú ömlengések árasztották el a netet világszerte. Persze bármennyire is jól hangzik az egész, a Capcom bizony hatalmas kockázatot vállalt vele, ugyanis jó dolog a megújulás, de hatalmas pofára esés is lehet egy ilyen mértékű koncepcióváltás. Persze a széria ős, klasszikusnak nevezett első három rész imádói dörzsölték a tenyerüket mondván, nagyon úgy fest, hogy visszatérnek a gyökerekhez, és végre újra a rettegés veszi át a központi szerepet a hent helyett. És minél közelebb volt a megjelenés, egyre inkább úgy nézett ki, hogy nekik lesz igazuk. Szivárogtak ki a jobbnál jobb és érdekesebb infók, képek és végül gameplay jelenetek, amiknek minden másodpercéről ordított, hogy a széria valóban visszatalált a helyes útra, és egyszerűen a világ 8. csodája lenne, ha megbukna. És megbukott? Fiam…ez most komoly kérdés volt?
