A Föld egy eddig ismeretlen fenyegetéssel néz szembe. Az emberek rémálmai valóra válnak, mindenfelé démonokat és szörnyeket hallucinálnak, félelmükben pedig ártatlanok, vagy épp szeretteik életét veszik el. Az Igazság Ligája jóformán tehetetlen, így kénytelenek John Constatine segítségét kérni, aki otthonosan mozog a mágia birodalmában.

A DC Universe második R-Rated animációs filmje, ami teljes mértékig érthető, hiszen egy véres és erőszakos darabról van szó. Habár messze nem olyan extrém az erőszak ábrázolás, mint a Gyilkos tréfában. A filmet eredetileg Guillermo del Toro rendezte volna, élőszereplős változatban, ennek a változatnak a forgatókönyvén alapul a mostani történet.

A régi várost nem vette, és egyelőre nem is veszi körül olyan nagy hype, mint amekkora a Kaliforniai álmot vagy az Érkezést övezte, ugyanakkor mégis el fogják hozni a magyar mozikba. És milyen jól teszik.

Tudom, hogy ha már René Laloux, akkor Az idő urairól illene írnom, mert mégiscsak az volna a “mi kutyánk kölyke”, a Pannónia Filmstúdió rajzmestereinek animációja, akik ráadásul nem is akárki, hanem Jean Giraud (avagy Mœbius) tanácsait követve hozták tető alá a projektet. A vad bolygónak meg ezzel szemben nincs magyar vonatkozása, illetve egy sokkal elvontabb (nem éppen gyerekszemnek való) filmként tetszeleg, hiszen a Roland Topor személye által mentorált csehszlovák csapat víziója, akiknek munkáján még érződik hazájuk filmművészetének ‘60-as évek második felében tomboló szürrealizmusa, mert az egész rajzfilm olyan hatást kelt, mintha Gilliam festett volna Dalít. A pszichedelikus élményre pedig még egy lapáttal rátesz Alain Goraguer kicsit jazzes, kicsit Pink Floyd-os filmzenéje.

Michael Keaton úgy tűnik, évről-évre bizonyítja be, hogy milyen nagyszerű színész is, ezúttal a McDonald’s franchise alapítójának, Ray Krocnak a bőrébe bújva.

Van az amerikai filmeknek egy klisévé merevedett halmaza: azokról kertvárosban játszódó alkotásokról beszélek, melyben tehetős polgárok élik mindennapjaikat. Ebbe a térbe hatol be a készítők kamerája leleplezve gyarlóságaikat, képmutatásaikat. Egyszerre vágyunk a helyükbe lépni, hiszen ki ne szeretné beteljesíteni az amerikai álmot kertes házzal, legalább két gyerekkel és szerető feleséggel. Világuk azonban a fentiek miatt taszító is. A Tobey Maguire alakította Paul már a kezdőjelenetben figyelmeztet a család fogalmának paradoxonára: „minél jobban vonz (…), annál nagyobb üresség vár rád.”

Az Ubisoftnál valószínűleg tudatában voltak annak, hogy valami nagyot alkottak abban a pillanatban, amikor kiadták az Assassin's Creed második részét, illetve tovább folytatták Ezio Auditore történetét a Brotherhoodban. Ugyanakkor fel lehetett tenni azokat a kérdéseket, hogy miként lehetne kijavítani azokat a hibákat, amiket anno az első epizódnál elkövettek. Hogyan rugdalják be azokat a ziccereket, amiket Altaïr kihagyott? Hogyan emeljék fel Altaïrt igazi asszaszin legendává? A válasz egyértelmű volt. Készíteni kell egy olyan játékot, amiben bár Ezioval játszunk, de Altaïr a főszereplő, valamint nem a jövőbe tekintünk, hanem visszatérünk a múltba. Mindezek után pedig megalkották a Revelations-t, ami sikeresen tett pontot az ügy végére.

A kommunista nézetei miatt feketelistára került, majd 1950-ben majdnem egy teljes évre bebörtönzött író - aki több álnevet használva olyan filmek forgatókönyveit vetette papírra, mint a Római Vakáció, a Spartacus vagy az Exodus - igaz története valódi Oscar-matéria. Hogy jogos érdemei mellett mégis majdnem teljesen elkerülte a tavalyi díjátadót, utólag visszanézve érthető okai vannak, de mindent csak szépen sorjában.

Ha az engine szóról nem az autók jutnak eszedbe. Ha tudod milyen érzés egy toronyból leadott head-shot. Ha vágod, hogy az IDDQD és IDKFA betűkombinációk nem csak egy véletlen billentyűzetre könyökölés eredményei. Ha tudod milyen alternatív felhasználási módjai vannak a láncfűrésznek, a feszítővasnak, vagy egy szögbelövőnek. Ha a rocket-jump már rutinból megy. Ha még az irodai billentyűzeten is alapból a WASD-n tartod a kezed, ez a cikk neked szól! A Supernatural Moviesnál most összeszedtük az FPS játékok legendáit, hogy végigkövessük a műfaj evolúcióját egészen a Half-Life 1998-as megjelenéséig, amikor egy új éra beköszöntével az First Person Shooterek jól elkenték a stratégiai és a kalandjátékok arcát egy piros csőfogó kulcssal. Szívesen!