[Supernatural Movies]

Fekete mise

2015. november 05. - kreff03

Az első vetítések és előzetesek óta csak nőttön-nőtt a Fekete Mise körüli várakozás izgalma, az értékelhetetlen bohóckodásokat maga mögött hagyó Johnny Depp Oscar-esélyes visszatéréseként hivatkoztak a filmre nem kevés médiumban. Bár kétlem, hogy Depp alakítása, vagy maga a film túlzottan felkeltené az Akadémia érdeklődését, de ahogy a színészt, úgy minket is a legkevésbé kell, hogy mindez érdekeljen, ha egyszer egy ilyen klassz moziban nézhetjük az ismét komolyan vehető sztárt.

black-mass-depp-1280jpg-32cad0_1280w.jpg

Boston írek uralta déli részén James "Whitey" Bulger volt az ász a 70-es 80-as években. Bár szervezete és tevékenysége a nagykutyákhoz képest kezdetben akár pitiánernek is tűnhetett, de miután szövetséget kötött gyerekkori jóbáratja John Connolly személyén keresztül az FBI-jal, többé nem ismert határt. Bulger közel 20 évig súgott az olasz maffiáról a szövetségieknek, cserébe védelmet kapott, ami gyakorlatilag egyet jelentett azzal, hogy Whitey szabadon garázdálkodhatott, legyen szó zsarolásról, gyilkosságról vagy kábítószer-terjesztésről. És bár a tarthatatlan szövetséget a 90-es évek közepén felbontották, az FBI "10 legkeresettebb bünözője" listáján sokáig előkelő helyet elfoglaló Bulger-t csak 2011-ben sikerült rácsok mögé juttatni.

Remélem senki nem bánja eme rövid összegzést, illetve senki nem gondolja meg magát a film megtekintését illetően, csak amiatt, mert lelőttem a végét. Nem is ez a lényeg, elvégre egy kegyetlen, pszichopata gengszterről szóló filmet nem is a főhősre váró happy end miatt nézünk meg, hanem hogy tanúi lehessünk egy nem mindennapi (még ha nem is jó) ember felemelkedésének és bukásának. Whitey és John Connolly egymásba fűződő sorsa az iskolapéldája lehetne az ilyen jellegű történetek megfilmesítésének, de az alkotóknak mégsem sikerült megtalálni az egyensúlyt kettejük között.

black-mass-movie-review-02.jpg

A Joel Edgerton által megformált FBI-tiszt esetében remekül követhető, hogyan válik a képtelennek tartott ötlet gazdája a siker után ünnepelt hőssé, idővel hogyan torzul el a személyisége, majd szinte vele együtt a bőrünkön érezzük az egyre veszélyesebbé váló játék jelentette rizikót és a vég közeledtét. Johnny Depp hiába játszik nagyot, hiába lényegült át teljesen Whitey Bulger-ré, ha egyszer a karakternek nincs íve, úgy az alakításnak sem lesz. Mert hiába mondja el a narratíva, hogy "1. számú megrázó esemény után Bulger még ádázabb lett", majd a "2. számú" után még kétszer annyira, ez a vásznon nem látszik: Depp a film közepén, végén is ugyanaz a brutális, néhol borzasztó nyugtalanító, máskor eszelős tekintetű vadállat, ami már az első képkockákon is volt. Ellenségeivel éppen olyan könyörtelen, mint a személyét kikezdő, vagy fenyegetést jelentő társakkal és látszólag erre semmiféle hatással nincsen a környezete.

És mint ilyen, nehéz a bűnös szívű nézőnek akár csak egy pillanatra is levennie a szemét róla, úgy Depp-ről, mint a filmről. Pedig korántsem mozgalmas alkotásról beszélünk, akcióktól mentesen, komótos tempóban folynak az események, melyek valóban nem hivatottak többre annál, mint végigkövetni, hogyan válhatott egy megrögzött bűnöző az FBI kegyeltjévé. Ennek a vállalhatatlan románcnak a kiteljesedése, majd képzeletbeli nyaka körül centiről-centire szoruló hurok az, ami a film különlegességét adja, mely olyan konstans kényelmetlenséget kelt a nézőben, hogy örülünk, ha éjjel nem a foghíjas vicsorgást villantó, félkopasz Depp-pel álmodunk.

7/10

Persze, tudom én, hogy mindenki többet szeretne hallani a nem mindennapi szereplőgárdáról, és bár ezen igényeket nem tudom kielégíteni megnyugtatásul közlöm: Cumberbatch-től Jesse Plemons-on, Rory Cochrane-en át Kevin Bacon-ig mindenki remek volt!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr828053172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása