A következő havi filmes listánkon olyan filmek kaptak helyet, amik a szépséget járják körül valamilyen szempontból.

A szépség könnyen lehet áldás és átok. Az is biztos, hogy küzdeni kell érte, ha mégis valaki olyan szerencsésnek született, hogy alig kell valamit tennie érte, akkor azt nagyon irigyeljük. Okot adhat diszkriminációra; pletykálkodásra; származhat belőle haszon, de könnyen nyűggé is válhat, arról nem is beszélve, hogy olyan is szép számmal akad, aki bármit megtenne a megőrzéséért.

Az, hogy mit tartunk szépnek, nagyon relatív, és a nemi identitásunk is tud rajta alakítani. Most megint megpróbálkozunk a lehetetlennel, és egy olyan összeállítást átnyújtani, amin mindenki megtalálja a neki tetsző alkotást.

Már biztos tudjátok, de azért inkább leírom, hogy a válogatás most is szubjektív. Marilyn is rögtön elkészül, így eljött az idő a szépség oltárán adózásnak.

Maléna (2000)

A gyönyörű Maléna (Monica Bellucci) egy szicíliai kisvárosban él valamikor a II. világháború idején. Minden lépését árgus szemekkel figyeli egy csapat kölyök, a helyi férfiak és a feleségeik. Maléna csak békében szeretne éldegélni, és arra vár, hogy férje épségben hazaérjen a frontról, azonban a helyiek féltékenykedései, pletykaáradata ellehetetleníti a mindennapjait. A dolgok egy idő után kicsúsznak a kezéből a városka lakosságának hathatós segítségének köszönhetően, és egy olyan útra kell lépnie, amit a helyiek már régen megjósoltak.

A Maléna című film magyar vonatkozással is rendelkezik, hiszen az operatőri munka Koltai Lajos nevéhez fűződik. A film története remek példája az emberi aljasságnak és irigységnek. Annak lehetünk tanúi, ahogyan egy közösség tönkretesz egy embert, méghozzá egy ártatlan és bájos asszonyt, aki pedig a város nyomására elhiszi azt, amit valótlanul állítanak róla, azaz prostituált lesz. És amikor ez tényleg megtörténik, onnantól kezdve a közösség már “jogosan” és nagyon kegyetlenül bánik el vele.

Az élet szép (La vita é bella, 1997)

Sokáig gondolkodtam, hogy feltegyem-e a listámra Roberto Benigni (ő egy személyben a forgatókönyvíró, a rendező és a főszereplő is) a Legjobb idegennyelvű film és a Legjobb férfi főszereplő Oscar-díját is elnyert remekművét. Végül úgy döntöttem, hogy itt a helye.

A film elején egy férfi, Guido udvarlását látjuk, és szurkolhatunk, hogy elnyerje szíve hölgyének kezét (Nicoletta Braschi civilben Roberto felesége). Számos vicces és romantikus helyzetnek lehetünk szemtanúi, azonban kettejük bimbózó kapcsolatára már rávetül az antiszemitizmus árnyéka. Végül a II. világháború  (becsszó, teljesen véletlen) és a lágerek világába csöppenünk, ahova követjük főhősünket és kisfiát, akik zsidó származásuk miatt kerültek az egyikbe. Azonban nem Benigniről lenne szó, ha egy szokványos filmet készített volna az emberiség ezen sötét bűnéről. Guido ugyanis egy játékot kezd játszani kisfiával, ezzel kicsit könnyebbé próbálva tenni az amúgy kilátástalan helyzetet, és az élet szebbik oldalát igyekszik megmutatni neki.

A család kicsi kincse (Little Miss Sunshine, 2006)

Valami fantasztikus ez a már 11 éves film, mely egy olyan család kalandos utazását mutatja be egy gyermek szépségversenyre, amely (első ránézésre) csupa furcsa emberből áll. A férfiak tűnnek gázosabbnak: az öngyilkossági kísérletet elkövető nagybácsi (Steve Carrellnek nagyon jól áll ez a kicsit mélabúsabb szerep); a folyton kokózó nagypapa (Alan Arkin alakításával elnyerte a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját); a 9 hónapja egy mukkanást sem ejtő srác (Paul Dano) és a siker 9 lépcsőjéből álló programot kitaláló apa (Greg Kinnear).

Görbe tükör egy jó adag fekete humorral megspékelve…imádnivaló minden perce, és bár furának tűnhet, számomra ez egy feelgood mozi. A szépségversenyre készülő Olive-val (Abigail Breslin generációja egyik legtehetségesebb színésznője) együtt izgulunk mi is. Átérezzük, amikor az apja előadja a mai kor szépségideáljáról a kiselőadását; és szó szerint az állunkat keresgéljük, amikor meglátjuk az ellenfeleket. Ami a mi kis hősnőnket gyerekké és emberivé teszi, pont az hiányzik a többiekből. Hiába kicsit duci, a haja egy óriási rózsaszín hajgumival van összefogva, és egy hatalmas szemüvegen keresztül szemléli a világot. Ő még természetes szépség, olyan, mint amilyennek egy ilyen korú kislánynak kéne lennie.

Ha még nem láttátok, feltétlenül pótoljátok.

Ollókezű Edward (Edward Scissorhands, 1990)

Valószínűleg mindenki ismeri az öreg feltaláló halála miatt félbemaradt srác történetét Tim Burton és Johnny Depp tálalásában. Edward a kezei helyett ollókkal kénytelen élni, azonban nagy szerencséjére egy család befogadja, és normális életet biztosít számára. A (kert)város lakói (ezúttal leginkább a fránya nők) itt is bekavarnak a képbe (akárcsak Maléna esetében). Most viszont a tiltott gyümölcs mindenáron való megszerzése akad fenn Edward őszinte és legtöbbször naiv személyiségének gátján. Ő még hisz az emberi ártatlanságban, és nem látja meg időben a rá leselkedő emberi hiénákat a kertvárosi feleségek álarca mögött.

Ez a film nem a külső, hanem a belső szépség bemutatása miatt került fel a listára. Ráadásul annak ellenére, hogy már 29 éves, még mindig nem fogott rajta az idő vasfoga.

Jól áll neki a halál (Death Becomes Her, 1992)

Fekete komédia, méghozzá a legjobb fajtából, Bruce Willis, Meryl Streep, Goldie Hawn és Isabella Rossellini tálalásában. A film középpontjában a fiatalság reményvesztett hajszolása, a szépség mindenkori megőrzésére tett próbálkozások (és előre nem látott következményei), a szeretett férfi megtartása/visszaszerzése és egyéb finomságok állnak, kellő iróniával, humorral és a mélyben megbúvó mondanivalóval fűszerezve.

Fújd szárazra, édes! (Blow Dry, 2001)

A szépségért küzdeni kell, jelen esetben versenyezni egy csapat elhivatott fodrásszal egy fodrászversenyen. Azonban, ha a mi hajunkon ügyködnek, akkor csak reménykedhetünk, hogy hozzáértő kezek közé kerültünk, illetve semmi sem akasztja ki művészünket. Mert például a melírozás rosszul sülhet el, és a kívánt aranyfürtök helyett zöld csíkokkal mehetünk vissza az emberek közé.

Egy nyugodt angol kisvároska polgármestere nagy reményekkel jelenti be az újságíróknak, hogy közösségük nyerte az országos angol fodrászbajnokság megrendezésének lehetőségét. A firkászokat, mint ahogyan a helybélieket is, ez totál hidegen hagyja. Hiszen ki kívánná önszántából ezt az igencsak válogatott piperkőc bandát (közülük Bill Nighy és Hugh Bonneville figurája emelkedik ki) a városába. Ráadásul a tisztesség kedvéért helyi indulók is kellenének. Amire annak ellenére, hogy igazán jó fodrászaik (Natasha Richardson, Alan Rickman, Rachel Griffiths) vannak (köztük a kétszeres angol bajnok), a történelem nem is olyan nagyon homályába veszett különféle incidensek miatt nagyobb esély van piros hó esésére, mint egy általuk alakított csapat létrejöttére.

Végül mondanom sem kell, hogy összeáll a brancs, így lesz kiért szurkolnia a helyieknek. Ahogyan pörögnek a különféle versenyszámok, úgy lesz egyre nagyobb a nézősereg és az izgalom. Bebizonyosodik, hogy a versenytársak folyamatos ügyeskedése ellenére a látszólag esélytelen team mégsem olyan esélytelen. Ráadásul a diszfunkcionális család tagjai újra beszélnek egymással. Mindezek közben a néző pedig nagyon jól szórakozik, a színészek (hihetetlen, hogy már Natasha Richardson és Alan Rickman sincs az élők sorában) és a finom angol humor azonnal magával ragad, a versenyek és a kész remekművek pedig tényleg szemkápráztatóak.

Zoolander, a trendkívüli (Zoolander, 2001)

A Kék acélnézésű, harmadik év férfi modellje címre hajtó Derek Zoolander izgalmas modelléletét csak az zavarja meg néha, hogy egyre többször érdeklődnek a legújabb (és senki által még nem látott) nézése, a Magnum iránt. Így nem is veszi túl komolyan Hansel, egy új rivális felbukkanását, aki még az áhított címet is elnyeri előle. A nem túl sok sütnivalóval megáldott főhősünk végül gyorsan a modellvilág és a divatszakma legsötétebb bugyraiban találja magát, és még tudtán kívül egy piszkos munkával is kap.

+ Acélizom (Pumping Iron, 1977)

Mielőtt a közönség kedvenc és utánozhatatlan Schwarzi beírta volna magát Terminátorként a filmtörténelembe, később pedig Kalifornia kormányzójává választották volna, testépítőként ért el jelentős sikereket. A listánkra igazi csemegeként felkerült dokumentumfilm az 1975-ös Mr. Olympiára való felkészülésének utolsó fázisába enged betekintést. Eközben megismerkedhetünk néhány versenytársával, a testépítés világával és a különféle versenyekkel, amelyeknek lebonyolításába is bepillanthatunk.

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!