Mi az informatika órák legjobb része? Naná, hogy a szabad foglalkozás! Manapság már nem csak a számítógépes termekbe, hanem a mobil eszközökön keresztül a szünetekbe is begyűrűzik a facebook-őrület, és a kezünkből bárhol és bármikor netezhetünk. Annak idején örültünk, ha az iskolában egy kicsit internetezni tudtunk, melyre a kiadott feladat végeztével volt némi lehetőség. De mi volt a helyzet az internet nélküli időszakban? Az alábbiak nagy részét bizony még anélkül játszottuk!
Remy:
Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy az Elasto Mania volt az egyik legközkedveltebb játék anno nálunk az általános iskolában. Az Elma néven elhíresült 2-dimenziós motoros játék a 2000-es esztendőben ütötte fel a fejét a számítógépeken, és egy csapásra kivívta a játékosok szeretetét. Rózsa Balázs, a játék kitalálója, látszólag nem akarta megváltani a világot, és az egyszerűségnek hála egy olyan játékot adott nekünk, fiataloknak, amit nehezen lehetett megunni. Ugyanis az Elma egy pörgős, akár pár másodperc alatt letudható pályákból állt, így hiába kellett akár 5-10x is restartolni, hamar oda juthattunk, hogy már csak az idővel kellett versenyeznünk az almák helyett. Az egyszerű, de nagyszerű elv egyik legjobb példája.
Nagymáthé Dénes játéka, a Terep 2 az unaloműzés egyik legjobb fegyvere volt nálunk a suliban, hiszen amikor elindult a Terep 2, akkor nem volt megállás, jöhetett az ökörködés. Bár tény, hatalmas versenyeket lehetett vívni egymással, de a játék adta szabadságérzés, valamint a kocsik leamortizálása is olyan élményeket nyújtottak, amik sokszor feledtették azt, hogy itt egymással is lehet versenyezni. Csak nyomtuk a gázt, törtük a verdákat, és bejártuk a „hatalmas” pályát, ahol senki nem mondta meg, hogy merre haladjunk.
Counter Strike mellett az UT volt a másik olyan FPS-játék, amivel el lehetett ütni az unalmas infó órákat. Bár ez már inkább a középsulira volt jellemző, de egy jó UT 2003 vagy 2004 mindig jó mókának bizonyult. Személy szerint én mindig is CS párti voltam, de ha agyatlan lövöldözésre vágyott az ember, akkor bizony ott kellett hagyni az 1.6-os kockulást és el kellett indítani az UT-t, ahol bátran ki lehetett élni a darálós vágyakat is!
Természetesen, csak és kizárólag a tört verziókkal nyomattuk a suliban, hiszen az is bőven elegendő volt a LANozáshoz. Az online játék ugyanis az internet gyenge sebessége miatt kivitelezhetetlen lett volna, de amikor összeültünk négyen-öten a teremben, akkor senkit nem érdekelt már, hogy hány BOTtal van feltöltve az adott pálya. Ment a lámázás, a rush-B D2-n, no meg az Assaultos túszmentés, de egy jó késelést, illetve AWP-s fejest volt igazán jó mindig beadni.
Nem azt mondom, hogy ez volt életem játéka, de hatalmas mókának bizonyult a pálcikaemberes Ragdoll Masters. Ugyanis tök mindegy, hogy hány perc volt vissza az órából, egy jó bunyóra mindig volt idő. A szórakoztatási faktort természetesen növelte, hogy a karaktereket nem igazán lehetett irányítani, hiszen egy olyan térben helyezkedtek el, ahol a gravitáció nem igen működött. Ennek hatására pedig a pálcikaemberek mozgáskoordinációja is viccesen hatott, de amikor betalált egy jól kivitelezett ütés vagy rúgás és felcsendült a Bud Spencer pofonokat idéző hanghatás, akkor vált igazán viccessé az egész játék.
hakos:
Általánosban kétféle termünk volt, egy DOS-os és egy Windows-os. Előbbiben az egyik kedvenc játékom a Bubble Dizzy volt, melyben egy tojás-szerű figurával kellett a tengerfenékről buborékok segítségével a felszínre jutni. Minél nagyobb volt a buborék, annál tovább lehetett rajta maradni, de sokkal lassabb is volt, mint kisebb társai, amik viszont hamarabb kipukkantak. A kihívást az jelentette, hogy az oxigén folyamatosan fogyott, melyet a pályán elszórt palackok segítségével lehetett pótolni. Természetesen barátságtalan tengeri lényekkel is összeakadhattunk, mely jelentős oxigénmennyiségünkbe került. Volt a dolognak még egy trükkje: nem lehetett tudni, hogy meddig bírta szusszal egy buborék, de amint leugrottunk róla, azonnal kipukkant így akár egy méreteset is zuhanhattunk.
Talán ez volt az ország legnépszerűbb DOS-os játéka. Míg a tévében a Szerencsekerék, addig a számítógépeken az Ész-kerék hódított, így mindenki egyből tudta, hogy mik a játékszabályok. Szólást, tárgyat, személyt kellett kitalálni, melyekből csak a betűk helyei voltak meg. A kerék pörgetett egy összeget és a kiválasztott mássalhangzóért, ha eltaláltuk, meg is kaptuk azt, így jutva közelebb a megfejtéshez. A szintek közben egyre nehezedtek. Többen játszva igazi kikapcsolódás volt egy fárasztó Turbo Pascal után.
Annak tükrében, hogy Perzsia hercege óriási utat tett meg a játékpiacon, jó érzés elmondani, hogy "ott voltál" a kezdeteknél, azaz játszottál az első résszel. A platformjátékban egy leginkább sötét labirintusra emlékeztető pályán kellett megtalálni a kivezető utat, mely csapdákkal volt kikövezve. A rendkívül nehéz játékban nem volt elég megkapaszkodni egy párkányon, hiszen az bármelyik pillanatban leeshetett és sose lehetett tudni, hogy egy rosszul irányzott ugrást követően nem érkezünk-e csapdába. Emellett még az őröket is le kellett kardozni. Mindig játszottam vele, de szerintem még az első pályán se jutottam túl sosem.
Ezennel át is térnék a Windos-os teremre, mi mással, mint a GTA-val. A Rockstar játékát nem kell bemutatni senkinek sem, hiszen mára egy fogalom lett. Az első két része még felső nézettel bírt, ugyanakkor a rá jellemző jegyek már akkor is látszottak, melyből a talán a legfontosabb a szabadságérzet megléte volt. Bármilyen autóba beszállhattál, bárkin átgázolhattál (persze nem maradt el a következmény sem). Amellett a küldetések is változatosak voltak, de természetesen infó órán abban a pár percben elég volt csak a féktelen száguldás.
Te azt mondod, Worms, én azt mondom, Liero. A középiskolás informatikai szabad foglalkozások nagy része kimerült az internetes flash játékokban. Volt viszont egy másik, ami nagyban meghatározta az eltölthető perceket. A rendkívül lebutított grafikával rendelkező játék annál hatalmasabb funnak bizonyult: mi lehetne viccesebb egy változatos fegyverarzenált magánál tartó pixelkukacokkal való egymásra lövöldözésnél? Megmondom: semmi! Az irányítható rakétán keresztül a különféle robbanótölteteken át a gépfegyverig mindent alkalmazni lehetett, amik a kötélvetővel átlendülve halálos kombinációt jelentettek. Programozás után olykor öten-hatan is összejöttünk pár kör deathmachre. Kő kövön nem maradt!
Duba Dániel:
Ó igen, a Prehistorik, majd annak a második része, a Prehistorik 2 (vagy egyszerűen csak Pre 2), nem volt könnyű tőlük szabadulni. Olyan régen volt, hogy az infó órát még számtech órának hívták. A Titus játéka 1991-ben, ha nem is a világpiacot, de az iskolai számítógépes termeket mindenképp letarolta. Egy ősemberrel kellett két dimenziós nézetben dinókat püffölni és ugrálni, boss fightokkal nehezítve. Gyanítom anno nem egy billentyűzetet kellett kicserélni miatta, mert a szorgos kis diákok a space-t löködve - ami a bunkóddal való suhintás gombja volt - pár hónap alatt leamortizálták a suli klaviatúra-készleteit. Habár a DOS parancsokat is vágtuk, ezeket már a Norton Commander gyönyörű szép kék mátrixából indítottuk, miután mindenki befejezte a rajzolgatást a Logo teknősével. Arra emlékszik még valaki?
Ez a végtelenül egyszerű autós játék, nálunk a Micro Machines és a Wacky Wheels örökébe lépett, ezúttal már a középsuliban. Önnön egyszerűsége azonban a legkisebb mértékben sem a hátránya, ugyanis a sok felszedhető extra, meg egyebek helyett, a játék a színtiszta versenyre helyezte a hangsúlyt a felülnézeti, 3D-s, az akkori viszonyok mellett látványosan és rendkívül ötletesen kivitelezett pályákon. Elmondhatatlan gyönyört és kárörömöt okozott, mikor osztott nézetben (egy monitoron és egy klaviatúrán osztozva) szívathattuk meg a másikat egy jó időben lenyomott turbo, vagy az okosan elhelyezett levágók használatával. Alap játék, rengeteg órát töltöttünk vele, hatalmas könyök harcokat folytatva a billentyűzet jobb és bal oldalán, néha átnyúlva a másik térfelére, hogy lenyomjuk a turbóját, mikor az a legjobban fáj neki.
Jól kigondolt reklám és okos termékelhelyezés, vagy csak egy akkoriban ikonikus jelkép kölcsönvétele, nem tudom, minden esetre ebben a játékban a 7UP logó piros kis gombját (?) kellett egyengetni egy tengerparti, 2D-s környezetben. Remek irányítás és mérhetetlen sok apró ötlet és bonus pálya adta a játék felejthetetlen hangulatát, a Virgin Interactive által prezentálva. Laza "karakterei" és pörgős animációja, órákra kikapcsolt. Na nem azt mondom, hogy egy-egy nehezebb résznél nem hajítottam volna át a monitort az első padsorba, de azért elég kellemes perceket szerzett nekünk anno ez a játék. Emlékszem, még évek múlva is hogy le tudta kötni a társaságot egy összejövetel alkalmával. Hát mi ez, ha nem klasszikus?