A Hatodik érzékkel osztatlan kritikai sikert elérő és a köztudatba rögtön berobbanó M. Night Shyamalannak gyakorlatilag mindenki fényes jövőt vizionált. Azonban csakúgy mint legtöbb filmje, a karrierje is tartogatott egy váratlan fordulatot: rendezői debütálását követően szinte zuhanórepülésbe kezdett és a 2000-es évek végére már önmaga paródiájává vált. Az utolsó léghajlító és A Föld után ráadásul pénzügyi szempontból is óriási bukás volt, ezáltal pedig nemcsak a hírneve forgott kockán, hanem az is, hogy egyáltalán lesz-e még stúdió, amelyik megkockáztat egy újabb Shyamalan-projektet. Ezt a szerepet a Jason Blum vezette Blumhouse vállalta magára, s ugyan jóval kisebb költségvetéssel, de megadta az esélyt az india származású rendezőnek, hogy újra rátérhessen a sikeres útra. Noha A látogatást akkor sem nevezném jó filmnek, ha fegyvert tartanának a fejemhez, legalább bevételi szempontból sikeresnek bizonyult. Sőt, ezen a téren Shyamalan a minőségbeli kilengések ellenére azóta sem ütközött akadályba, az előzetesek népszerűsége alapján pedig legújabb alkotása, a Kopogás a kunyhóban is biztató jövő előtt állhat.

A Paul Tremblay regényén alapuló film elsőre talán klasszikus home invasion történetnek tűnhet, viszont a koncepció gyorsan átfordul egy morális történetté, hiszen a család idilli nyaralását megzavaró négy betörőnek valójában nem áll szándékában kirabolni vagy bántalmazni a kunyhó lakóit. Saját bevallásuk szerint a céljuk az apokalipszis megelőzése, amihez sajnos a családnak önként kell feláldoznia annak egyik tagját, máskülönben négy csapás formájában pusztul el a civilizáció egésze. A család, valamint a közönség számára felkínált rejtély pedig az, hogy ennek az abszurd felvetésnek van-e bármilyen valóságalapja, vagy a betolakodók mindössze valamiféle szekta agymosottjai, esetleg a család mivoltából (két apa és egy örökbefogadott kislány) következően homofóbiával túlfűtött fanatikusok. Talán annyit elárulhatok, hogy a film végére elég egyértelmű választ kap mindenki. 

A fordulat igazán nem is a történet tekintetében érdekes, hanem annak tálalásában. Shyamalan érezhetően az eseményeket összekapcsoló rejtélyt favorizálja, szinte a film valamennyi jelenetét arra predesztinálta, hogy minél jobban felvezesse a csattanót, ami jelen esetben azért kifogásolható, mert az amögötti érzelmi háttér ismertetése legalább annyira fontos része lett volna a történetnek. Már önmagában az a felvetés, miszerint egy családot ilyen kényszerhelyzetbe hoznak, sokkal többet érdemelt volna, mint néhány félvállról vett üres lózung, mint ahogyan a sztori antagonistái esetében sem éreztem magától értetődőnek, miért is voltak ennyire töretlenek hitükben. Amint pedig az események kezdtek eldurvulni, akkor vált egyértelművé, hogy ezt a filmet nem Shyamalannak kellett volna rendeznie.

Roppant látványos módon kerülte bizonyos jelenetsorok nyers brutalitásának bemutatását, még a kamera is elfordult, nehogy véletlenül a nézők elé táruljon a betolakodók pusztítása. A feszültség fenntartását sem javította, hogy rövidebb flashbackek segítségével rendre megszakította a történet folyamát, mintegy hangsúlyozva az események azon értelmezését, miszerint a betolakodókat a homofóbia és nem pedig valamilyen magasabb cél vezérli. Talán saját magamnak rontottam el az élményt, de nem tudtam kiverni a fejemből, mennyivel jobban találta volna ezt a történetet Gaspar Noé vagy Michael Haneke már csak cenzúrát nem tűrő, polgárpukkasztó stílusokból is adódóan. Főleg annak tükrében, hogy az ötlet érdekes volt és különösebb panaszom egyébiránt nem lehetett sem az alakításokra, sem pedig a film technikai oldalára. Csak arra a fránya rendezésre… 5/10